Tanulmányok Csongrád megye történetéből 10. (Szeged, 1986)
Dunai Józsefné: A Csanád megyei önkormányzat újjászervezése és működése a kiegyezés után
elnökévé Tamay Antal másodalispánt nevezték ki. Az előadói tisztséget a megye főjegyzője töltötte be. Az igazoló választmányt megbízták, hogy a legtöbb adót fizetőknek az alispáni úton közzétett jegyzéke ellen benyújtott kifogások felett határozzon. Felszólították írásban azokat, akik más törvényhatóságban is a legtöbb adót fizetőkhöz tartoztak, hogy Csanád megyében akarják-e elvállalni a bizottsági tagságot. A bizottsági tagok választási határnapjául Makón, Apátfalván és Palotán október 30-át jelölték ki, a többi választási helyekre október 31-ét. Megválasztották a választási elnököket is.110 A november 27-i rendkívüli közgyűlésen Sántha Sándor első alispán bemutatta a megyei bizottság legtöbb adót fizető tagjainak az igazoló választmány által véglegesen megállapított jegyzékét. Az igazoló választmány jelentette, hogy az október 30-án és 31-én választott bizottsági tagok kivétel nélkül igazoltnak tekinthetők. 1871-ben a 95 847 fő megyei népességre a törvény 500 lakos után 1 bizottsági tagot határozott meg. A megyei lakosság 4,23 %-a volt választásra jogosult. Országosan az összlakosság 5—6%-ának volt választójogosultsága. A legtöbb adót fizető törvényhatósági bizottsági tagok száma: 96. Túlnyomó többségben magyarok voltak. Öt nemzetiségi legtöbb adót fizetőt olyan címen, hogy nem tudnak magyarul írni és olvasni, kizártak a megyei virilisek névsorából. 37%-ban egykor volt nemesi birtokosok; bérlők; 21%-ban földesgazdák (akiken a parasztság legvagyonosabb rétegét kell értenünk), 12%-ban iparosok, kereskedők; 30%-ban értelmiségiek. A választott törvényhatósági bizottsági tagok száma: 96. 13%-ban egykor volt nemesi birtokosok, bérlők; 21%-ban földesgazdák; 7%-ban iparosok, kereskedők; 9%-ban telepitvényesek (olyan községek módosabb lakói, akik valamikor nem úrbéres jobbágyok voltak, hanem főleg dohánytermesztéssel foglalkozó bérlő zsellérek, s bérelt földjük még évtizedekig nem jutott a tulajdonukba; örökváltságos telepít- vényeseknek is nevezhetjük őket), 23%-ban értelmiségiek (fele része a megyei tisztikarban is tisztséget töltött be), 27%-ban megyei, városi, járási tisztségviselő szerepel a foglalkozásai rovatban (városi, községi jegyző, tanácsnok, szolgabíró stb.) A törvényhatósági bizottságnak hivatalból tagjai voltak: az alispán, a szolgabírák Makó város polgármestere, az árvaszéki elnök és az ülnökök, a főszámvevő, az alszám- vevő, a főorvos, a mérnök, a csendbiztos, a levéltámok, a főjegyző és az aljegyzők. Ha a legtöbb adót fizetők és a választott törvényhatósági bizottsági tagok társadalmi rétegződését megvizsgáljuk, látható, hogy jelentősebb tőkével rendelkező kereskedők és iparosok nem jutottak törvényhatósági bizottsági tagsághoz, mivel a megyében e réteghez tartozók még nem voltak. Az értelmiség részvétele %-os összetételben megfelelőnek mondható a kétszeres adó beszámítása folytán. A legtöbb adót fizető és választott értelmiségiek jelentős számban ügyvédek és lelkészek voltak. A volt nemesi birtokosok, a nagyobb földingatlanok bérlői, és a módosabb földesgazdák tették ki a legtöbb adót fizetők 58%-át. Földesgazdákat választás útján is jelentős számban juttatták be törvényhatósági bizottsági tagnak. A nagyobb önálló vagyonnal rendelkező birtokosok, mint fentebb is utaltunk rá, számarányuknál fogva jelentősek voltak. Befolyásolták a hozzájuk közelebb álló vagyonos rétegeket, valamint a „szabad pályán” működő értelmiségieket, a megyei 110 CsmL Biz. 3064/1871., 3066/1871. jkv. 197
