Tanulmányok Csongrád megye történetéből 9. (Szeged, 1985)

Kovács László: A Független Kisgazdapárt az 1945-ös nemzetgyűlési választásokban Csongrád megyében

Ettől ugyanis a békeszerződés mihamarabbi aláírását, az ország feletti nemzetközi ellenőrzés megszüntetését, vagyis a szovjet csapatok kivonulását várták. Ez mindenképpen módosította volna a belpolitikai feltételeket és erőviszonyokat is.

Mindezek az okok siettették a KGP kongresszusának, az országos nagyválasztmánynak az összehívását. Ugyanebbe az irányba hatott a párton belüli erőviszonyok megváltozása is. Ez összefügg azzal, hogy ekkorra éledtek fel azok a reakciós és konzervatív politikai erők, melyeket a Vörös Hadsereg megjelenése teljes passzivitásba szorított. Az új, demokratikus hatalom intézkedései viszont alapvető érdekeiket sér- sértették, természetes tehát, hogy erejükhöz és lehetőségeikhez mérten mindent elkövettek a meginduló átalakulás lefékezésére. A politikai erőviszonyok és a szovjet csapatok jelenléte azonban nem tettek lehetővé egy frontális támadást az új politika ellen, de megvalósíthatónak látszott a hatalom belülről történő befolyásolása.

A KGP volt a legalkalmasabb erre a „behatolásra”, hiszen nyíltan hirdette nem-osztálypárt jellegét. Ennek a taktikának kedvezett az is, hogy a pártszervezést ekkor már a fővárosiak irányították, s ők többségükben nem a paraszti szárny, hanem a Polgári Tagozat emberei voltak. A nagytőkés és volt nagybirtokos körök számára sokkal reményteljesebb volt velük kiépíteni a kapcsolatot, vagy feleleveníteni a régieket. A polgári erőknek a KGP felé való orientálódását eredményezte az is, hogy az MKP élesen támadta a Polgári Demokrata Pártot, és a májusi konferencia után nem is tekintette a koalíció tagjának.

Ugyanakkor nemcsak egy konzervatív-jobboldali szárny kezdett kibontakozni a Kisgazdapárton belül, hanem megerősödött a Nagy Ferenc nevével fémjelzett birtokos paraszti irányzat is. Ők 1945 nyarán már azt hirdették, hogy az ország döntő politikai ereje a parasztság, a fejlődés útja pedig csak a „paraszti demokrácia” lehet.

Minden irányzat sokat várt a nagy választmánytól. Tildyék az eddigi politika elfogadását és megerősítését, Nagy Ferencék annak módosítását, a pillanatnyilag háttérben maradó, még gyenge jobboldal pedig az előbbiek küzdelmének eredményétől tette függővé további lépéseit. Az augusztus 19—20-i nagyválasztmányon azonban nem tisztázódtak az erőviszonyok. Az ott történtek részletes elemzése után így ír Vida István a párt tevékenységét elemző monográfiájában: „A Kisgazdapárt kongresszusa tehát két, lényegében egymásnak ellentmondó határozatot fogadott el. Egyrészt elfogadta a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front antiimperialista, antifasiszta demokratikus munkatervét, másrészt mágáévá tette Nagy Ferencék alapjában demokratikus, de ellenzéki hangvételű, politikailag jobboldali vonásokat is tartalmazó tervezetét is... nem hozott végleges döntéseket a párton belüli frakcióharcokban. Ellenkezőleg, egy sajátos, rendkívül bonyolult erőegyensúly jött létre.”1 * * 4 Az egyértelmű, konstruktív program megfogalmazása elmaradt, s a tömegek számára „bedobott” jelszó, a parasztsztrájk, nem bizonyult a legalkalmasabbnak a koalíciós együttműködés zavartalanságának biztosítására.5

Rendkívül kiélezte a pártközi ellentéteket a választási hadjárat, melyet két periódusra bonthatunk. Az október 7-i budapesti törvényhatósági választásokig a propagandatevékenység súlypontja a főváros, bár természetesen vidéken is elkezdődik a fölkészülés. Már ebben az időszakban is megfigyelhetők azok a vonások, amelyek az országos kampány során is jellemezni fogják a KGP tevékenységét. Stratégiájuk

1 Vida István: I. m. 75—76. o.

6 Az MKP a parasztsztrájk gondolatának felvetését először „politikai botlásnak” minősíti,

később viszont súlyosan elmarasztalja érte a Kisgazdapártot. Lásd Révai József : Élni tudtunk a

szabadsággal. Válogatott cikkek és beszédek (1945—1949). Budapest, 1949, Szikra Kiadó. 21. o.,

ill. 27. o.

66