Tanulmányok Csongrád megye történetéből 9. (Szeged, 1985)

Herczeg Mihály: Hódmezővásárhely a felszabadulástól a földosztásig

kegyetlenséggel szorítanánk egyet, állam és város, újra meg újra az adóprésen. Nincs is más biztos védelem a közháztartások csődbe és a velejáró erkölcsi és gazdasági züllés ellen, mint a pénz érték- állóságának biztosítása, éspedig bármi áron. De ez már nem a város, hanem a kormány feladata, s bizonyára nem a legkönnyebb feladata. A mérnöki hivatal megfeszített munkájával vált lehetővé, annyi más, kisebb-nagyobb műszaki tennivaló megfejtésén túl, a bombakárok jóvátétele, ami már befejezéshez közeleg, a vágóhíd üzembe­helyezése, aminek nemcsak a város látná hasznát, hanem a szövetséges nemzetek élén harcoló Vörös Hadsereg is., a baromfikeltető központ helyreállítása, ami nagyhírű baromfitenyésztésünknek tesz jó szolgálatot, továbbá az ipari szeszgyártás indítása, amivel Hódmezővásárhely jövendő közületi gazdaság-politikája, egy korszerű és fejlett mezőgazdasági ipar megteremtése felé tettük meg az első lépést. Bármilyen szerény keretek közt folyik is ma még ez a munka, nem mulasztothatom el, hogy e helyről is föl ne hívjam rá a tisztelt törvényhatósági bizottság figyelmét, mert Hódmezővásárhely jóléte, népének szaporodása és boldogulása a város mezőgazdasági iparával áll vagy bukik. A főügyészi hivatal, amelyet ez év tavaszáig Hódi Sándor vezetett, azóta pedig Varga Imre dr vezet, szintén kivette részét a munkából, csak éppen más volt a munka, mint azelőtt. Most nem pö- rösködik a város, nincs akit pereljen, nincs aki perelje, ehelyett a községi bíráskodás, különösen a haszonbérietek ügye, majd pedig az elhagyott értékek, illetve a lakáskérdés már-már tengerikígyóvá nőtt gondja hárult reánk. Az előbbit egy minden szempontra kiterjedő szabályrendelettel, az utóbbit pedig a kormányrendeletek gyors és célszerű végrehajtásával sikerült nagy nehezen dűlőre juttatni. A főjegyzői hivatal hátralék nélkül végezte munkáját, noha az jelentősen megnőtt, fogalmazási létszáma pedig harmadára csökkent. Itt sürgősen helyre kell állítani a személyzet szabályrendelet­szerű állapotát, ha ezt az eredményt továbbra is biztosítani akarjuk. Különös elismeréssel kell megemlékeznem az adóhivatal vezetéséről és egész személyzetéről. Valóban olyan munkát végeztek, mely határos a lehetetlennel. Felére, szakszerűség dolgában pedig csaknem töredékére csökkent létszámmal minden dolog elvégezve, méghozzá mintaszerűen, s lega­lább kétannyi dolog, mint rendesen. Nem tudja az ember, mit csodáljon jobban, a vezető odaadását-e vagy a beosztottakét. Áll mindez a számvevőségre is. A VIII. ügyosztály a város legforgalmasabb ügyosztálya, amelyre annyi más tennivaló mellett az ipar és kereskedelem helyreállítása, a népjóléti ügyek intézkedése és a közjóléti szövetkezet fel­ügyelete hárul. A munkaügyi hivatal Karácsonyi János vezetésével igyekezett megfelelni annak a rendkívül nehéz feladatnak, amelyet a közmunkák elképzelni is nehéz nagy aránya és jégzajlásszerű torlódása jelent. Ez a hivatal készítette elő azt a szabályrendeletet, amely a méltányosság jegyében fogja nyugvó­pontra juttatni ezt a hallatlanul kényes kérdést, remélhetőleg már a legközelebbi jövőben. Az árvaszék munkáját ugyancsak megnehezítette, hogy a város közjegyző nélkül maradt s az árvaszéki tisztviselők közül csupán egy-kettő maradt a helyén. Medvetzky Imre dr. elnöki, illetve Varga Imre dr, majd Szemző Miklós dr. ülnöki behelyettesítésével sikerült biztosítani az ügyvitel folyamatosságát, amire annál nagyobb szükség volt, mert a kényszerrel eltávolított izraelita vallású hódmezővásárhelyi polgárok vagyonának gondozásba vételével rendkívüli munkatöbblet, méghozzá igen tekintélyes, nehezedett az árvaszékre. De így sem történt semmi fönnakadás, ellenkezőleg, az árvaszék kifogástalanul végezte dolgát. Hosszan kellene szólnom a város közegészségügyéről, sajnos, az idő rövidsége nem engedi meg- Be kell érnem annak a megállapításával, hogy közegészségügyünk, egészségügyi igazgatásunk az első perctől fogva mindmostanáig elsőrendű, ami elsősorban ezüstösfejű-ifjúszívű aranydiplomás orvo­sunk, Fári Béla dr. megbízott tisztifőorvos érdeme. Életének 77. évében hívtuk vissza a nyugalomból s ő jött az első szóra. Azóta fiatalokat megszégyenítő hévvel és eréllyel, az igazi orvos minden jó­tulajdonságával szolgál őrhelyén. Elsőnek szolgált az árván hagyott kórházban, helyreállította az elhagyott és feldúlt gyógyszertárakat, megszervezte néhány visszamaradt orvostársával a város és a tanya egészségügyi szolgálatát. Mentett és megmentett mindent, ami menthető. Megvetette az alapját egészségügyi szolgálatunk helyreállításának, majd pedig tető alá is hozta ezt a nagy munkát, amely 62

Next

/
Thumbnails
Contents