Tanulmányok Csongrád megye történetéből 9. (Szeged, 1985)
Kovács László: Csongrád megye 1944–1948 közötti időszakáról szóló szakirodalom vázlatos áttekintése
történt, de például a pártok megyei történetének megírása szempontjából ma sem sokkal jobb a helyzet.14 A kommunista pártnak és a szociáldemokrata pártnak még ma sincs országos monográfiája, viszont a többi koalíciós párté már megjelent, sőt nemrég a polgári ellenzéki pártoké is.15 Általában azt tapasztaljuk, hogy a koalíciós időszak története az utóbbi években az érdeklődés középpontjába került. Ugyanekkor a megyében mintha háttérbe szorult volna a fontos részletkérdések feltárása, és aktivitás inkább az összefoglaló jellegű munkák megírásában jelentkezik. A 70-es években sorra jelentek meg monográfiák Tápé, Kistelek, Szőreg és Sándorfalva történetéről. Ez a történeti valóság feltárása szempontjából rendkívül örvendetes. Mégis, sajátos ellentmondás van ebben, hiszen az elmúlt időszakban nem került sor a már jelzett hiányok pótlására, illetve néhány alapvetően fontos probléma újragondolására. Tudomásunk szerint jelenleg készülnek a Szentes, Hódmezővásárhely, Szeged és Csongrád történetével foglalkozó monográfiák. Ezek általában műhelymunkában, és — valljuk be — igen feszített ütemben íródnak. így a bennük megjelenő, s a korábban feltáratlan területekkel foglalkozó részek csak a művek napvilágra kerülése után szembesülnek a tudományos közvélemény kritikájával. Fordított sorrendet mindenképpen szerencsésebbnek tartanánk. Befejezésül, reméljük, hogy a fenti problémák ellenére a közeljövőben elkészülő történeti munkák hozzájárulnak majd megyénk 1944—48 közötti időszakának objektív feltárásához, s e reményt — az eddigi tapasztalatok alapján — táplálhatja az is, hogy az 1984-es esztendő megint kerek évfordulót hoz. 14 A legutóbbi időben készült két tanulmány az NPP és a KGP megyei történetének első periódusáról: Serfőző Zoltán: A Nemzeti Parasztpárt Csongrád megyében 1944 december—1945 november. Egyetemi szakdolgozat. Szeged, 1980. Kézirat, ill. Kovács László: A Független Kisgazdapárt tevékenysége Csongrád megyében a felszabadulástól az 1945-ös nemzetgyűlési választásokig. Bölcsészdoktori disszertáció. Szeged, 1984. Kézirat. 15 Tóth István: A Nemzeti Parasztpárt története 1944—1948. Budapest, 1972. Kossuth Könyvkiadó. Vida István: A Független Kisgazdapárt politikája 1944—1947. Budapest, 1976. Akadémiai kiadó. Izsák Lajos: Polgári ellenzéki pártok Magyarországon 1944—1949. Budapest, 1983. Kossuth Könyvkiadó. 252