Tanulmányok Csongrád megye történetéből 9. (Szeged, 1985)
Haladi József: Fejezetek Hódmezővásárhely mezőgazdaságának legújabbkori történetéből
Az MDP Városi Pártválasztmányi ülésén 1952 augusztusában a beszámoló a fokozott éberségre szólított fel; pl. „A termeló'szövetkezeteink tagsága, de elsősorban vezetősége nem elég éber és sokszor megalkuszik az osztályellenséggel.’'68 „A szövetkezeti tagság nemegyszer pártját fogja az osztályellenségnek, mint á Szabadság tsz-ben, ahol még a párttitkár is jó munkásnak ismerte a kulákot és nem azon tevékenykedett, hogy a tagság kiközösítse, hanem mint mondja, sokat tanult tőle politikai és szakmai vonatkozásban. A belenyugvás más tsz-ek- ben is megmutatkozik, pl.: az Alkotmányban, ahol olyan embert választottak elnöknek, aki összeszűrte a levet a kulákkal, kölcsönt adott neki és nyilván meg is hányták-vetették a tsz ügyes-bajos dolgait, amellett sikkasztott is és börtönbe került.”66 67 68 Az osztályharc állandó éleződése, vagy a vásárhelyi szövetkezetek vezetőségének megalkuvása az osztályellenséggel, elvek hangoztatása eleve téves, dogmatikus szemléletet mutat. A középparaszt és a kulák között nem tettek megfelelő különbséget, s ez visszaélésre adott lehetőséget. Hódmezővásárhelyen a szövetkezeti mozgalom 1953-ig főleg a szegényparasztság mozgalma maradt, ezen belül is a többséget az agrárproletáriátus tette ki, a középparasztságra jelentősebb hatást nem gyakorolt. A város termelőszövetkezeteiből az elvándorlás szinte állandó jellegű volt, ennek megakadályozására a Városi Tanács Mezőgazdasági Osztálya javasolta a VB-nek, hogy adjon ki olyan utasítást a munkaerő hivatalnak, hogy szigorúbban ellenőrizzék a munkakönyvek kiadását. Az olyan tsz-tagokat, akik letagadják, hogy valamelyik szövetkezetnek tagjai és munkakönyvét kapnak, azok ellen büntetést alkalmazzanak.68 Az állam jelentős mértékben megterhelte a termelőszövetkezeteket gazdasági életük megszilárdítása előtt. A gazdaságpolitikában gyakorlatilag nem igen tett különbséget szövetkezeti és egyéni parasztgazdaság között. A termelő- szövetkezetek az egyéni parasztgazdaságokhoz hasonlóan önköltségi ár alatt szolgáltatták be terményeiket az állam részére. A termelőszövetkezetek megterhelése nagyobb volt mint a magángazdaságoké, mivel az állam részére minden terményüket beszolgáltatták. Sem a beszolgáltatási, sem az állami szabadfelvásárlási ár nem fedezte a termelési költségeket, a termelőszövetkezetek gyakorlatilag minden terményüket önköltségi ár alatt adták be az államnak. A szabadkereskedelemből ki voltak rekesztve, a szabadpiacon érvényesülő, jelentősen magasabb árakat nem tudták kihasználni, hogy valamelyest is pótolják veszteségeiket. Ezzel tulajdonképpen hiányzott a termelő- szövetkezetek anyagi érdekeltsége a termelés fejlesztésében. A jövedelmezőség hiánya nem ösztönözte a termelőszövetkezetek dolgozóit a jobb minőségű, nagyobb mennyiségű munka végzésére, és a közös gazdasághoz való szorosabb kötődésre. Az élet szükségessé tette a párt egész politikájának és gyakorlatának felülvizsgálatát, a hibák kijavítását. Ezt a tevékenységet az MDP 1953. június 27—28-i ülése kezdte el. A júniusi határozat helyesen jelölte meg a tennivalókat, de ezek realizálása hiányos maradt. A vásárhelyi parasztság körében is zavart okozott Nagy Imre beszéde, amelyet 1953. július 4-i országgyűlésen mondott el kormányprogramként. Azt a látszatot igyekezett kelteni, mintha a párt és a kormány lemondana a szocializmus építéséről. Ez a beszéd demoralizálta a szocializmus erőit és bátorította a deklasz- szált városi burzsoá elemeket, valamint a falusi kulákságot. Hódmezővásárhelyen a rádió és a sajtó által adott ismertetőn túl a Városi Tanács VB a következőképpen intézkedett: „Az önálló és III. típusú termelőszövetkezeteinket írásban tájékoztattuk pártunk és kormányunk határozatairól. Ellenőrzés során a Mezőgazdasági Osztály 242 66 Uo. 87 Uo. 68 Csm.L.t. — Hmvhely, VB. jkv. 1953. június 18.
