Tanulmányok Csongrád megye történetéből 9. (Szeged, 1985)
Felletár Béla: Képsoroka koalíciós évek Hódmezővásárhelyének közművelődési életéből 1944 október 8.–1948
az első apróhirdetések, az első közönséges gyászjelentés. Vásárhelyen kezd kerékvágásba térni az élet. A háború némaságából elsőként a zene múzsája tér magához. A harmincas évek zenei virágzását hordozó helyi együttesek közül legtovább a Kokron-zenekar (szimfonikus) és a leventezenekar (fúvós) maradt talpon. Az új keretek közti szervezkedésükkel, próbáik megindításával ők adják az első életjelt, valamint a Kálvin tér 2. szám alatt székelő Zeneiskola, amely Kerekes Farkas László, új igazgató vezetése alatt zongora és hegedű tanszakkal november 1-én megnyitja az új tanévet. A régi énekkarok közül — érthető módon — először a munkásdalosok ajkán csendül fel az ének. Az 1941-ben meg nem alkuvó forradalmi magatartása miatt feloszlatott Általános Munkás Dalegylet most Klein Vilmos karnagy (volt izraelita kántor) vezetése alatt egy emberként áll ki az új eszmei harcok mezejére. Az MKP november 14-i gyűlésén a 25 éven keresztül tiltott Internacionálét szólaltatják meg a hallgatóság leírhatatlan lelkesedése közepet. Bodrogi János kőműves (később érdemes könyvtáros), a kar krónikása így ír az újjászületésükről: „Hősi idők voltak ezek. Petróleumlámpa mellett hideg teremben tanultunk és csodálatosan mindenki jól látott és senki sem fázott.”2 Kottájuk szinte semmi sem maradt, úgyhogy az első számaikat hallás után az idősebbektől sajátították el. Lelkes beharangozás után november 19-én került sor az első hangversenyre. Ami a műsor összetételét illeti, az talán mosolyra készteti a mai olvasót, tudniillik filharmonikus zenekar és cigánybanda, klasszikus műdal- és magyarnóta énekes váltogatta egymást a pódiumon. Ne felejtsük azonban: 1944-et írunk, a legszörnyűbb világégés utolsó hónapjaiban vagyunk. A zenekart a Szakszervezetek Központi Bizottságának Kultúrosztálya szervezte meg, a dirigense Kerekes Farkas László volt. Műsorukon a Himnusz és az Inter- nacionálé mellett egy-egy Csajkovszkij és Kerekes Farkas-kompozíció szerepelt. A cigányzenekar prímása, Szénási Guszti (akit híre-rangja ekkor már közvetlen Béla cigány után sorolt) és Rácz Árpád volt. Ők sem csak hagyományos zenét játszottak, hanem olyan darabokat is, mint Kéler Rákóczi-indulója és az Orosz Húsvét című egyveleg. Weisz Lászlóné, Benyhe Sándor és Kerekes Farkas Lászlóné voltak az énekesek. Fel kell még jegyeznünk az est rendezőjét és díszlettervezőjét, Kurucz D. István festőművészt, a Kultúrosztály művészeti vezetőjét, aki e kezdeti időszak művelődési mozgalmainak egyik fő kezdeményezője volt. Végül, de nem utolsó sorban hadd álljon itt az est megnyitójának, dr. Pákozdy Ferencnek a neve is. Tiszteletbeli városi főjegyző, zsurnaliszta és költő, egy a Horthy-bíróság által elkobzott verseskötet „rovott múltú” tulajdonosa, az Égető Eszter című Németh László regény csomorkányi figuráinak egyik markáns modellje. Megnyitó szavaiban a szépség- és szabadságnosztalgiás vásárhelyi lélek köszöntötte a történelmi pillanatot. „Nagy dolog — mondotta —, hogy jóformán még fel sem ocsúdtunk az országromlás ájulatábólésmárazonjár az eszünk, ami a leghatalmasabb támasza, legszilárdabb talpköve minden országnak: a tiszta erkölcsön, annak legősibb, legörökebb erén, a művelődésen.”3 A Vásárhely Népe december 17-i számában „Pár szó a zenekultúra érdekében” címmel megjelenik egy írás. Célja a zenekari, énekkari tagtoborzás, de tudatos művészetpolitikai útkeresésre is felfigyelhetünk benne, „...művészeink, énekkaraink ne a Bodrogi János: A Hódmezővásárhelyi Dolgozók Énekkarának története 1920—1950. 10—11. Stencil. A Németh László Könyvtárban. 3 A vásárhelyi munkásság első nagy kulturális megmozdulása = Vásárhely Népe, 1944. november 21. 139
