Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)

Kulcsár Péter : Az 1522-es tizedjegyzék mint történeti forrás

Kérdés, hogy valóban minden családfő' rajta van-e a listán, és hogy a családokon kívül számolhatunk-e más tényezőkkel is. Ez utóbbira nyomban igennel felelhetünk: nincsenek benne az egyházi személyek, sem a férfiak, sem a nők, akiknek száma — Szeged egyházi viszonyaira tekintve — magas lehetett. (1511-ben a premontrei apácák közül 19 költözött át Somlóvásárhelyre, a kolostornak tehát több tucat lakója volt.) A családok közül nincsenek benne a tizedfizetésre nem kötelezett más vallásúak (rácok, oláhok, zsidók), akik közül a zsidókról más forrásokból biztos tudomásunk van. A cigányok sincsenek benne. Nem tudható, éltek-e a város határain belül, de a közelben bizonyosan, mert a vezetéknévanyagban két „Fáraó” (Faraho) található, ami nyilván külső hasonlatosságra utal.

Valószínűleg nincs rajta a listán a vár területe és lakossága. Bálint13 úgy gondolta, hogy a lajstrom legelején álló, közelebbről meg nem nevezett „Zegediensis” 137 családja a várban él, Vass14 azonban ezt a területet egy külső-palánki utcával azonosította. A dologra még visszatérünk.

Úgy látszik, hogy a tizedfizetésre nem kötelezetteknek csak kisebbik része szerepel. A 2 üres házon kívül nem fizet 1 nemes férfi és 1 nemes özvegy, nem fizet a bíró, nem fizetnek azok, ketten, akik a dézsmabizottságnak szállást adtak. Van rajtuk kívül egy koldusszegény özvegyasszony („relicta nimis pauper”). Ez összesen 8 család. Ámde teljességgel valószínűtlen, hogy a városban egyetlenegy nemesember, egyetlenegy nemesasszony és egyetlenegy szegény lakott volna. Bizonyos, hogy az egy szál szegény özvegyasszonyhoz hasonló sorban éltek még néhányan, akik szintén nem fizetnek, mégis rajta vannak a listán, mégpedig a fizetők között. A végelszámolásban tudniillik, a kiadások között, feltűnik 95 dénár, amit a tisztviselők a szegényeknek elengedtek: „Pauperibus super quos exigi non potuimus relaxavimus d. LXXXXV.” Ehhez más kéz hozzáfűzi: „non fűit vestre auctoritatis”. A szokásos 4—5—6 dénárnyi összeggel ez 15—25 szegény családot jelent. Kérdés, persze, hogy ezt a hiányt miért nem a maga helyén jegyezték fel, miért számolták el egyszer a bevételek, egyszer a kiadások között. Akármiért is, szempontunkból az a lényeg, hogy a jegyzékre azok a szegények is felkerültek, akiket végül is felmentettek a tizedfizetés alól.

Felírták a birtokkal nem rendelkező armális nemeseket, akik fizettek (6 ilyen van, még találkozunk velük). A birtokos nemesek ősi jog szerint országszerte mentességet élveztek, tehát nem az a különös, hogy a jegyzékbe nem vették fel őket, hanem, hogy kettő mégis rajta van mint felmentett. Arra kell gondolnunk, hogy a mentességre okot adó mozzanat, a nemesítés, új keletű volt, ezért tartották szükségesnek megemlítését. (Hasonlóképpen a két üres ház is: mindkettő a nem létező tulajdonos nevén áll, mintha azt jelezné, hogy a tulajdonos az idén újdonságképpen maradt ki a fizetők sorából.)

A birtokos nemeseket — a fenti két kivételtől eltekintve — nem lajstromozták. Máris helyesbítenem kell, amit a Szeged-monográfiában mondottam. Ott ugyanis szóba került, hogy az 1522-es év közvetlen környékéről fennmaradt dokumentumok említenek néhány személyt, aki a tizedjegyzéken nem található. Nos, ezek tehát nyilván nemesek voltak. Ilyen az 1520-ban említett Csanádi János és Sárszegi István, ilyen az 1525-ből ismert Sövényházi György, Sövényházi Móric Péter, Sövényházi Móric László. 1523-ban hallunk Kaaba Tamásról. 1520-ban egy Beke (Bewke) Ferenc nevű pesti polgár zálogban tartott egy szegedi házat. Volt egy ház a király tulajdonában is, amit Szeged városának adományozott. Tudjuk, hogy a céheknek is volt székházuk. Stb. Ezek a házak nincsenek rajta a listán.

13 I. m. 8.

14 I. m. 24.

7