Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)

Tóth Ede: Szeged város népképviselete az országgyűlésben 1860–1918

Az állami anyakönyvvezetés bevezetésére az 1883., 1884. évek hosszú parlamenti viharai után került sor. Tisza Kálmánnak 1890-ben az ügy sikertelen rendezési kísérlete után le kellett mondani. 1893-ban mint exminiszterelnöknek még volt alkalma kifejteni, hogy a kérdés egyöntetű, minden állampolgárt egyformán érintő rendezésének híve. Szeged polgárságának érdekeit ezekben a vitákban már nem Herman, hanem Babó Emi! képviselte. Babó az 1868. 53. a vegyesházasságot bevezető törvény szándékának érvényesítését támogatta, amelyet az 1871. 40. törvény sem sértett, mert az anyakönyvezetést nem tekinti kihágási esetnek, amennyiben vegyesházasság esetén mindkét felekezet vezeti azt. Azért javasolja az 1868. 53. tv. módosítását és az elke- resztelési rendelet visszavonását, amely a felekezeti izgatás okát nem küszöbölte ki. A felekezeti izgatást, mint káros társadalmi jelenséget szerinte az összes állampolgárnak azonos jogokat biztosító törvénnyel lehet hatástalanná tenni, ezért olyan kormányelőterjesztést sürgetett, amely az összes vallásnak azonos jogokat biztosít. A felekezeti izgatás forrásainak felszámolásához tartozik szerinte a papság anyagi helyzetének rendezése is, mert a felekezet elleni izgatás egybe esik azokkal a községekkel a Felvidéken, ahol a papság számára a párbér behajthatatlanná vált. Emiatt követelte a házassági jog egységesítését s kiterjesztését a szektákra is. Babó szerint a házassági jog rendezetlensége miatti társadalmi feszültségek másik forrása az örökösödési jog rendezetlensége. Példaként említette az 1876-ban a katolikus egyházból kilépett és családot alapított pap örököseinek esetét: a katolikus özvegy és a négy hátramaradt árva gyermek örökösödési jogát a kincstár törvénytelennek minősítette, és a családfőként meghalt volt pap vagyonát bekebelezte.56

A katolikus főpapság 1883—4. években az állami anyakönyvvezetés bevezetése ellen politikai mozgalmat kezdeményezett, amelyet klerikális pártszervezkedés támasztott alá. Babó Emil 1894-ben tiltakozott az egyházpolitikai mozgalom ellen és kifogásolta, hogy a Belügyminisztérium a főispánoknak adott „kommandórendeletével” és a kormánypárt bizonytalan egyházpolitikai magatartásával csak rontott a helyzeten. Az állam és egyház teljes szétválasztása helyett az állam az egyház belső ügyeibe avatkozásra tesz kísérleteket. Ezért az 1868. 53. tv. megváltoztatását ellenezte, mert a vallás választási jog feloldása vegyesházasságú gyermekek esetén vitára vezet, a katolikus vallást, merev dogmái alkalmazásával előnyben részesíti. A magyar jogfejlődés Mária Terézia óta, aki a jezsuiták hatására a vegyesházasságot megtiltotta, ellenkező irányban halad. II. József már a reversálist is megszüntette, igaz, az 1892. évi országgyűlés ismét visszaállította. 1868-ban kimondták végül is a zsidók egyen- jogúsitását. A jogfejlődésben a továbblépés az általánosan kötelező polgári házasság bevezetése lehet, amely az állami anyakönyvvezetéssel a felekezeti ellentéteket teljesen kiküszöbölheti a vegyesházasságok esetében. Babó a törvény nemzetiségpolitikai jelentőségére is felhívta a figyelmet, hiszen több vonatkozásban a felekezeti hovatartozás nemzeti hovatartozással is egybeesik. Ezért az állami anyakönyvvezetés bevezetését helyeselte.57

Az antiszemitizmus az 1870-es évek közepén jelentkezett a magyar politikai életben, és 1883—1884-ben vált az ország közállapotait fenyegető méretű mozgalommá, majd a demokratikus és liberális erők, továbbá a kormány késői, de határozott fellépésének hatására ismét jelentéktelenné vált. Az antiszemitizmus elleni küzdelemben Herman Ottónak kiemelkedő szerepe volt. Ebben Szeged város polgárságának és lakosságának magatartása Herman Ottó számára bátorítást jelentett.

56 OKN 1892. X. 89.

67 OKN 1892. XVI. 101. Babó Emil az egyházpolitikai mozgalom elleni tiltakozása után pár nappal az állami anyakönyvi kerületek beosztásának aránytalanságát kifogásolta: 1894. május 25-én. OKN 1892. XIX. 56.

246