Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)
Tóth Ede: Szeged város népképviselete az országgyűlésben 1860–1918
az általános választójogot. Kállay Ödön is helyeselte Eötvös autonómia javaslatát az állam és egyház teljes szétválasztásának érvényesítése érdekében, ezért egyház- politikai kérdésekben az állami ellenőrzés teljes eltörlésének híve. Az állam feladatának tekinti ugyanakkor kizárólagosan a nevelést és oktatást. Ezért az iskolák állami felügyeletének híve, javasolta az iskolai alapítványok kizárólagos állami kezelésbe vételét, ugyanakkor annak az alapelvnek törvénybe iktatását, hogy annak jövedelmét az állam kizárólagosan iskolai célokra fordíthatja, ne fordíthassák pl. hadseregfejlesztésre. Az egyházpolitikai kérdések a dualizmus korában jelentős mértékben a nemzetiségi politikával estek egybe. Kállay ezért kitért arra is, hogy az államnak Magyarországon az „idegenajkú népek” kulturális fejlődését is támogatnia kell, mert ez is a közös hazához kapcsolja őket.48 A vallás szabad gyakorlása mint a polgári államiság fontos egyházpolitikai elve sem valósult meg maradéktalanul a polgári forradalom után. A dualizmus korában a polgári radikális politika képviselőinek állandóan megismételt javaslata volt az országgyűlésben ezen fontos elv törvénybe iktatása. A 48-as pártban Irányi Dániel vállalta magára hosszú évtizedes országgyűlési képviselői tevékenysége során ennek a követelésnek megújuló szorgalmazását. 1869. november 4-én Irányi ilyen tárgyú felszólalásai kezdetén Kállay Ödön is támogatta aláírásával az indítványt, amelyben a kormányt felszólították a törvényjavaslat előterjesztésére.49 A zsidó valláson kívül, amelynek hívei elnyerték a polgári egyenjogúsítást, számos kisebb-nagyobb szekta működött Magyarországon anélkül, hogy egyházjogi rendezését kiharcolhatta volna. Kállay Ödön a nazarénus vallás ügyének rendezését sürgette, és bírálta a kormányt, mert az ügyet halogatja. Trefort Ágoston a felelősséget az ellenzékre hárította, mert a költségvetési tárgyalás obstrukciójával, állítólag megakadályozta a kormányt a törvényjavaslat előterjesztésében. Az ügy azonban a további ciklusokban sem nyert rendezést. Hasonló módon támogatta később 1881-ben Szeged város polgársága a magyarajkú görögkatolikus püspökség létesítését Hajdú- dorogon. A vita még 1886-ban is a kormány elvi hajlandóságának kierőszakolása érdekében folytatódott. A vallás és közoktatási miniszter Herman Ottónak a szekták helyzetét feltáró és az új vallási szervezkedések erősödését bizonyító felszólalása hatására kénytelen volt kijelenteni, elvileg a kormány nem zárkózik el a szekták és új vallások törvényes elismerése elől, amennyiben hitelveiket a minisztériumnak bemutatják, és azok az állam és társadalom érdekeivel nem ütköznek. A liberális kormánypárt és a radikális demokrata Függetlenségi Párt álláspontja között az alapvető ellentét, Herman Ottó véleménye szerint, a társadalmi és állami érdek eltérő értelmezésében található. Herman szerint a vallásszabadság nem lehet állami mérlegelés tárgya. A társadalom és az állam érdeke a teljes vallásszabadság biztosítása. Ez az állampolgár érdeke. Utal pl. arra, hogy a nazarénusok ott találhatók nagy számban az Alföldön, ahol a katolikus papság gazdagon dotált, és nem törődik a híveivel. Ugyanakkor Herman a nazarénus szekta jogos önvédelmi funkcióját is elismerte: a mezőgazdasági munkásság a maga módján ezzel védekezik a csendőrszuronyokra épülő, az államhatalom által támogatott kizsákmányolás rendszere ellen. Nyilvánvaló, hogy ezek után a szekta törvényes elismerése, amennyiben a minisztérium jogot formált annak társadalompolitikai értékelésére, nem volt engedélyezhető.50 48 OKN 1869. VI. 135. 49 OKN 1869. III. 64. 50 Kállay Ödön a nazarénusok ügyében: OKN 1872. VII. 97., Szeged város a magyarajkú görögkatolikus püspökség ügyében: OKN 1878. XVIII. 289., Herman a szekták társadalompolitikai nővédelmi szerepéről: Költségvetés részletes vitáján 1886. febr. 4-én: OKN 1884. VIII. 369. 242
