Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)
Tóth Ede: Szeged város népképviselete az országgyűlésben 1860–1918
Herman a polgári osztályuralom igazságtalanságait a kultúrpolitika területén részletesen elemezte. A miniszter a tanító és tanári kart megbízhatatlannak tartja, és ,,febris gymnasialis stupida”-t emleget. Herman szerint ezzel szemben létezik egy febris ministerialis nervosa quotidiana, amely megakadályozza az oktatási rendszer kialakulását, mert a katedrák betöltését protekcionalizmusra építi, tehát a betegség forrása a minisztérium maga. A rendszerek tanulmányozására külföldre küld felkészületlen szakembereket, anélkül, hogy egy demokratikus iskolarendszer létrehozására képes lenne. Erőlteti a minisztérium a vallásoktatást, ami ellentétben áll a tudományos világszemlélettel, vagyis az iskolai oktatás legfontosabb alapelvével. A miniszter gyakorolja a tankönyvmonopólium jogát, meggátolja a modern tankönyvek kiadását. A Magyar Tudományos Akadémia elnökévé választatta magát, és ebben a minőségében az akadémiát is „reformálni” akarja, vagyis a tudományos szellemet korlátok közé szorítani. A tudományos intézetek adósak a tankönyvekkel, nincs pszichológia és összehasonlító bonctani tankönyv többek között. A nemzetközi tudományos fórumokra nem az illetékes szak legjobb képviselőit küldik ki. A berlini embertani kongresszusra pl. Magyarország képviseletében a miniszter egy kémikust küldött ki, aki a nápolyi Állattani Intézetben már előzőleg kudarcot vallott, de tanszékvezető lett ennek ellenére.46 Fentiekből érzékelhető, hogy Herman demokratikus nézeteivel a Függetlenségi Párton belül is figyelemre méltó egyéniség volt. A polgári ellenzék soraiban nézetei kifejtésével egyedül állt. Az egyházpolitika a dualizmus kori politikai közélet egyik fontos kérdése volt. Tartalmi összetevői jelzik a magyarországi polgári forradalom kerékbetört szándékainak további megvalósítási kísérleteit, eredménytelensége jelzi az egyházak befolyásának további fennmaradását, sőt erősödését a polgári korban. A katolikus egyházi alapok állami kezelésbe visszavételét korábban egyes Habsburg uralkodók is megkísérelték. A polgárosodás erősítése és a felvilágosult abszolutizmus hatalmi bázisának szilárdítása érdekében radikális úton tett erre kísérletet II. József. Az 1848. évi forradalom az egyház és állam szétválasztásának elvét törekedett érvényesíteni. A kiegyezés után lényegében ugyanez a reformnemzedék került ismét hatalomra, és a 48-as törvényeknek igyekezett érvényt szerezni. így állami kezelésbe vette a katolikus egyházi alapokat is. A kérdés adott megoldásának azonban eltérő változatai voltak. Horváth Mihály a demokratikus nézeteket valló liberális püspök-történetíró amiatt tiltakozott a katolikus egyházi alapok országgyűlési és kormányfelügyelete ellen, mert az állam és egyház teljes szétválasztásának híve volt. A szabad egyház szabad államban elv érvényesítése érdekében javasolta az alapok autonom egyháztanács kezelésébe utalását Eötvös József elképzelései szerint. Addig sem tartotta szerencsésnek, hogy az országgyűlés folytassa a vitát az inter- calaris jövedelmekről.47 A radikális párt, amely a kiegyezés után 48-as párt néven tömörült, ugyancsak támogatta Eötvös javaslatát, de a liberálisokhoz viszonyítva demokratikusabb érveléssel és elképzeléssel. Kállay Ödön, Szeged képviselője szerint az államhatalom és az egyház egyaránt elnyomást gyakorol a hívők felett. A pápa a csalhatatlansági dogmával az államhatalmat igyekszik maga alá rendelni. A tudományos eredményektől az államhatalom is fél a társadalmi következményeket tekintve, ezért köt egyezséget az egyházzal, az államhatalom nem ismeri el „a szabadság alapját”, 46 OKN 1884. VIII. 366. 47 OKN 1869. VI. 124. 24!
