Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)

Tóth Ede: Szeged város népképviselete az országgyűlésben 1860–1918

részben országos szervezetként a minisztérium támogatásával. Az oktatásügy fejlesztése közügy volt. Sokszor az egyes városok pedagógusai a törvényjavaslatok előkészítésében is önként közreműködtek javaslataikkal.

Szeged és vidéke tanítói 1868-ban a Vallás-és Közoktatásügyi Minisztérium által előkészített népnevelési törvényjavaslathoz kérvény formájában tettek kiegészítő megjegyzést, amit az országgyűlésben Dani Ferenc képviselő terjesztett elő. Szeged iskoláinak fejlesztését, a nyugdíjügy rendezését kérték.1

Kállay Ödön, Szeged képviselője az 1870. évi költségvetés vitáján az iskolaügyi költségvetés tetemes emelését, 515 ezer Ft-ról 1 millió Ft-ra növelését javasolta, hogy iskolaügyben Poroszországot utolérhessék. Ezt azzal indokolta, hogy Magyar- ország fennmaradásának feltétele, ha szellemi fejlődés terén a szomszédos nemzeteket megelőzi.1 2

Szeged város első alkalommal 1869-ben fordult az országgyűléshez, a város iskolaügyének átfogó rendezését kérve. A kérvényt nem kisebb egyéniség, mint Horváth Mihály püspök, Szeged város képviselője, a magyar pozitivista történetírás alapítója, támogatta. Kérték a líceum kiegészítését jogi tanfolyammal, a közigazgatási pályára tekintettel, az alreáltanoda főreáltanodává nyilvánítását és átszervezését, a tanítóképezde működésének átállását az új tantervre, a homoki mintagazdasági iskola létesítését állami költségen. Arra hivtakoztak, hogy a 75 ezer lakosú város, fontos közlekedési központ, a magyar és másnyelvű nyelvterület határmezsgyéjén mint iskolaközpont elősegítheti az idegenajkúak megismerkedését a magyar nyelvvel és kultúrával.3

Az oktatáspolitika polgári demokratikus szemléletű bírálói közül kiemelkedik Herman Ottó, aki az egész dualizmuskori iskolarendszer átfogó bírálatára törekedett országgyűlési felszólalásaiban.

Herman több esetben a Függetlenségi Párt nevében bírálta az oktatáspolitikát. 1882-ben kifejtette, a Függetlenségi Párt a közművelődésért minden áldozatra kész. Alapelvnek az iskolák szellemi függetlenségét tekintette. A gúla alakú iskolaszervezet fő hibájának találta, hogy a népoktatás és az egyetem között nincs egymásra épülő iskolaszervezet, nem kielégítő a tanító- és tanárképzés. A tanodái szabályzatot túl részletesnek találta, a tanítóképezdék ugyan tanítanak kosárfonást, de ettől még nem lesz jó a tanító felkészültsége. A minisztérium a középtanodai tanárjelölteket nem tudja elhelyezni. Az évente 60—70 végzettből csak 10—12 jut álláshoz. Ezáltal szellemi proletariátus képződik. A képesítő vizsgálatok sablonosak. Oklevelet adnak gyakorlati tapasztalatok nélkül. Az állami tanoda felszerelése elégtelen a tanártovábbképzésre. A tanfelügyelet nem végez érdemi munkát, csak statisztikát gyárt.4

1885-ben Szegeden a március 15-i és október 6-i tervezett ünnepségeket Lévai Ferenc tanfelügyelő 185. sz. határozata megtiltotta, mert szerinte az 1876. 28. tv. a fiatalkorúakat védi a politikától.5

Az iparitanuló-oktatás a minisztérium intézkedései ellenére igen lassan és kevés eredménnyel fejlődött. Ivankovics János szegedi képviselő 1889-ben sürgős intézkedést kért, mert az előkészítő tanfolyamok adatai szerint az ipari tanulók 30%-a analfabéta. Az általános iskolai előismeretek hiánya miatt a felső tanfolyamot (III. évfolyamot), amely fontos szaktárgyakat van hivatva oktatni, az ipari tanulóknak csak 8%-a végzi el. Az 1884. 17. tv. 60. §. végrehajtása esetén az előké1 OKN 1865. X. 188.

2 OKN 1869. II. 201.

3 OKN 1869. II. 161.

4 OKN 1881. II. 387.

5 OKN 1884. VII. 283.

225