Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)

Kulcsár Péter : Az 1522-es tizedjegyzék mint történeti forrás

többé nem fordul elő (Bondy, Hajnal és Angyal), de felsővárosi elhelyezésük nem látszik kétségesnek. Az egész városérsz mindösszesen 32 szakaszból áll, és vagy 4 napi munkát sejtet.

Legvégül áll Tápé (Taphe) és Szentmihály (Zentmyhayl), amelyek ma is létezvén, kérdést nem vetnek fel. Szentmihály jó távol feküdt, ezért a két falura 1 vagy 2 napot kellett szánni. Végeredményben csakugyan kijön a 13—14 munkanap.

A bizottság topográfiailag ésszerű sorrendet tartott: felmérte először a Külső- Palánk egy részét, amely szállásához a legközelebb esett, majd az Alsóvárosra szállt ki, és ott elvégezte az egész munkát. Ezután következett a Külső-Palánk távolabb eső szakasza és a Felsőváros ahhoz csatlakozó darabkája, majd a Belső-Palánk, és aztán egy tagban a nem túl nagy területű, de kis utcákkal zsúfolt Felsőváros, legutoljára a két távolabb eső falu. Ilyenképpen tehát a lajstrom utcarendje földrajzi sorrendet is jelöl, és felhasználható a máshonnan nem ismert lakóegységek lokalizálására. Meg kell azonban mondanom, hogy az eképpen felvázolható városkép nem esik pontosan egybe sem azzal a vázlattal, amit Vass Előd rajzol a törökkori Szeged utcahálózatáról,34 sem azzal, amit a Szeged-monográfiában az ő nyomán magam állitottam össze. Ha azonban valaki vállalkoznék arra, hogy a szórványos adatokat összegyűjtse, az összes hasonló jegyzéket egymás mellé állítsa, a későbbi térképeket egymásra illessze, a tizedjegyzék alapján minden bizonnyal körvonalazni lehetne az 1522-es Szeged térképét.

Az egy-egy utcán belül követett sorrendre maga a jegyzék csak egyetlen utalást tartalmaz. Az egymást követő személyek lakóhelyének azonosságára utaló „ibidem” rendszeres (bár nem túl gyakori) előfordulása azt mutatja, hogy a házak, porták rendjében haladtak, és számbavettek minden ott lakó családfőt. Arra nézve azonban, hogy az önállóan („ibidem” nélkül) fölvett családok valóban önálló házban, önálló telken laktak-e, illetve, hogy a dézsmálok mit tekintettek önálló portának, a jegyzék semmiféle eligazítást sem ad.

Úgy látszik, hogy kiválasztottak egy kiindulási pontot, ha erre mód volt, egy jeles épületet (saját szálláshelyüket, templomot), és onnan körbejárták a tömböt. (Hogy ténylegesen mozogtak-e, vagy az összehívottakat ebben a sorrendben szólították elő, az a dokumentumból nem állapítható meg.) Az utcában feltűntetett első és utolsó név tehát voltaképpen szomszédokat jelöl. Kézzelfogható adattal nem tudom ezt igazolni, mert mindösszesen is egyetlen névpár akad (a Tót utcában Ürmös Benedek a legelső és Ürmös János a legutolsó), amely eképpen egységbe hozható, ez is nyilván véletlen. Azonban jól megfigyelhető ez a mozgás a juhtenyésztők esetében. A Szegedi utca 6, nagyjában azonos lélekszámú szakaszra tagolódik. Az elsőben egyetlen juhtenyésztő akad, a másodikban, a harmadikban, a negyedikben 7—7—7, az ötödikben 2, a hatodikban egy sem. Föltehető, hogy egy olyan utcában, amely a belváros felől a nyílt mezőre halad kifelé, a juhtenyésztők a külső fertályon, a „juh- szélen” laktak. Ha tehát az első és az utolsó lapon alig találunk egyet is közülük, a bizottságnak a belvárostól kifelé s aztán kintről befelé kellett haladnia, saját szálláshelyétől a városszélig s aztán vissza. (A szállásadó özvegy neve a sor vége felé áll, csakúgy, mint a másik, a felsővárosi szállásadóé.) Az alsóvárosi Balog utca pontosan ezt a jelenséget mutatja, a juhtenyésztők száma traktusonként 0—2—4—4—5—1. Itt nyilván a Szent Demeter-templomtól indultak kifelé, és oda érkeztek vissza. Más utcákban a körmozgás kiindulópontja ugyan nem mutatható ki, de az világosan látszik, hogyan érkezik át a bizottság az utcán belül egy más gazdasági típusú területre. Még a juhosgazdáknál maradva, ezek száma a Kőégető utcában 6—1—0—C—0,

3J r. m. 73.

14