Bodnár Béla: Hódmezővásárhelynek és környékének földrajzi nevei - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 7. (Szeged, 1983)

II. A földrajzi nevek részletesebb ismertetése

713. * Indító-halom. Szentkirály község határában a Szeged felé vezető útnál emelkedett, ahol a lapályból magasabb részre vezetett az út [3.38/1. 135]. 714. Ingyen fürdő. A Népkert K részén a Tóalj utcában a Kaszap utca végével szemben 1886-ban épült. Fából készült öltözővel, kerítéssel és cementbe rakott tég­lából épített nagy medencével [29/344], Vizét eleinte a Nagy András János-kútbó\ a Kaszap utcán lefektetett csővezetékeken keresztül kapta, majd annak elapadása után a fürdő mellett fúrt ártézi kútból nyerte. 715. Innenső-Papere. A Paperében a város belterületével szomszédos partos részt nevezték így a körtöltésig. Szintmagassága ma 79,0—80,5 m-ig □. Értékes régészeti leletek kerültek elő a partos, hajdan is vízmentes részekből, melyek biztonságos tele­pülést nyújtottak [2/134, 180. 38/1. 429—436]. 716. Inspektorális kvártély. (Tiszttartó ház.) Az uradalom az 1770-es években építette, majd 1802-ben átépítették. A Kis utcában, a mai Andrássy utcában a Virág utca sarkán áll. Nagy, földszintes sarokház, és ebben volt a tiszttartó lakása, s az uraság részére 3 szoba volt fenntartva. A hozzácsatlakozó épületrészben volt az iroda, levéltár, konyha, kamra, cselédház, külön udvarban az ügyészi iroda, kocsiszín, szer­számraktár. Az ingatlan területe 2340 □ -öl volt. Jelenleg a r. k. egyház tulajdona. Általában urasági háznak nevezik. 717. Iskolák. Felsorolását lásd. a „Helynevek csoportosítása” II/4. és IV/11. fejezetében. Az iskolák csoportosítása: A. JELENKORI ISKOLÁK I. Elemi iskolák a) Belterületiek Helye és jellege Épület Tanítók, tantermek száma Református Bocskai utcai 1] Kállay utcai 1/ 4 4 Deák Ferenc utcai 1 6 6 Holló utcai 1] Lévay utcai 1 7 7 Szerencse utcai lj Klauzál utcai 1 4 4 Malom utcai 1 4 4 Nagy Sándor utcai 1 4 4 Nádor utcai 1 4 4 Összesen 10 33 33 Katolikus Dáni utcai (Lóger) 1 2 2 Hajnal utcai 1 1 1 Szent Antal utcai 1 4 4 Szent István utcai (Lakhati) 1 2 2 Wlasits utcai (Vöröskereszt) 1 4 3 Zárda 1 3 2 Összesen 6 16 14 79

Next

/
Thumbnails
Contents