Bodnár Béla: Hódmezővásárhelynek és környékének földrajzi nevei - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 7. (Szeged, 1983)

III. A földrajzi nevek rendszerezése

A fenti települések létezését a régi királyi adománylevelek, pápai tizedjegyzékek, török defterek, valamint a szájhagyomány őrizték meg. Ezek pontos fekvését, helyét — főleg a kőtemplomokkal bírt községekben — a templomromok, maradványok és az ásatások eredményei bizonyítják. A többinek helyére, létére a régi okmányokban a helynevek felsorolásából, a régi határbejárások reánk maradt jelentéséből, birtokperek fennmaradt irataiból és a szájhagyományból következtethetünk. A „T”-vel jelzetteknek temploma volt, amit az ásatások eredményei igazolnak, a „?”-lel jelzetteknek eddig templommaradványait nem találták meg, így csak a nevükből következtethetünk, hogy lehetett templomuk. Sajnos az 1890-es évektől ilyen irányú ásatások nem is történtek. Miután Vásárhely és környéke kőben szegény volt, csak a módosabb falvakban és városokban (Csomorkány, Erzsébet, Hód, Rárós, Szentkirály, Úrnépe stb.) építették a hívek a templomukat kőből, téglából, a szegényebbekben pedig csak vályogból, sárból készítették. Ezek az idők viharában nyomtalanul eltűntek. Vásárhelynek is az első református temploma a mai Ó-templom mellett vályogból készült, s jóval később az első katolikus templom is sárból épült, és gaztetős volt. (L. ott).

234