Tanulmányok Csongrád megye történetéből 6. (Szeged, 1982)
Eperjessy Géza: A kézművesipar Szegeden az 1848 előtti évtizedekben
bizonyára nem kell kommentár, hiszen akár 100 évvel később is ugyanígy megfogalmazhatták volna. A legények szervezkedése egyébként már több évtizede gondot okozott a szegedi tímár céhnek. A szegedi tímár mesterek 1811-ben panaszt tettek a tanácsnál egy bizonyos bajai mesternél szolgáló legények ellen — meg is nevezve őket —, akik „különös haraggal és komorsággal ellenünk viseltetnek” — mint írják. Ezek a legények azt akarják, hogy „hozzánk semmiféle legény munkában (!) ne álljon... mihelyt megtudják, liogy egy vagy másik legény nálunk munkában vagyon, Aradra, Temesvárra a legénységnek megírják, hogy ha tőlünk affelé továbbvándorolni kívánkozna, olyast becstelennek tartsák, s ezen szennytül csak pénzbeli fizetéssel vagy verésnek szenvedéseivel felszabadítsák, ilyen keringő leveleket országszerte is látszanak azon legények bocsájtani, ... azon legényt, aki Szegedrül máshova jutand, ha büntetésire nem hajut (hajolt), egészben az országbul is kiüzetve lenni állítják...” Arra kérik a tanácsot, keresse meg Bács és Arad vármegyéket, továbbá Temesvárt, hogy a leveleket terjesztő „írástudó dékánlegényeket” vonják felelősségre, „érdemükhöz képest példásan” büntessék meg, és az effélét tűrő mestereket is fenyítsék meg. Mert különben „mi az egész országban levelesítve (!) legény nélkül maradunk, a mesterségünkkel felsülünk, ... a publikumot bőrökkel nem provideálhatjuk, s a csizmadiák, vargák vidéki jószágra szorulni (kiemelés tőlem) ... a drágaságnak szaporítására kéntelenít- tetni fognak”.70 Közel negyven évvel később a tímárcéh nevében arra kéri a városi hatóság a Helytartótanácsot, hogy a legények társaságát, a „Bruderschaftott”, amely „országszerte elharapódzott” és mint a „legénységnek visszaélésére alkalmat nyújtó (s) a gazdák kárára szolgáló intézményt számolja föl. A Helytartótanács 1847. március 9-i leiratában fölhívja a várost, hogy a „kérdéses társulat azonnali megszüntetése iránt erélyesen intézkedjék, az ellenszegülőket ... fenyíték alá vonván, egyszersmind arra is felügyeljen, hogy ... a kebelbeli céheknél ilyetén kárhozatos visszaélések el ne harapódzhassanak”.71 A városi tanács, amely a szűkkeblű céhekkel szemben többnyire a liberálisabb álláspontot képviseli,— természetesen — a munkaadók oldalán állt a munkavállalókkal szemben. A tanács nagyon jól tudta azt is, hogy elmúltak már azok az idők, amikor az inast és legényt családtagnak tekintették a céhben. A városi tanácsülés 1813. május 21-i határozatában pl. így regulázta meg a legényeket: „... Mészároslegényeknek húspánz szedése meg ne engedtessen, hanem azt vagy a mészáros mester, annak hitvese vagy gyermekei bevegyék, az igaz mértékre figyel mezzenek, ... (az) evvel visszaélő legények érdemlett büntetés alá vonattassanak”, ... mindennek megtartására pedig a „kapitányi tisztségre a felvigyázás bizattatott”.72 A következőkben arra a kérdésre válaszolunk, hogy a vándorlást elvégző legényeknek milyen akadályokat kellett elhárítaniok ahhoz, hogy elnyerjék a mesterjogot. Ha történetesen nem szegediek voltak, mindenekelőtt meg kellett szerezniök az incolátust.73 Ezután kezdhettek el a mesterek azon gondolkodni, milyen kifogásokat emeljenek. Mintahogy egy remekelni kívánó suszter legény panaszolta 1813-ban: 70 Uo. 1811/5/70. Szeged tanácsa 1811. október 14. terjesztette a Helytartótanácshoz jelentését. 71 Uo. 1847/47/21. 72 Uo. 1820/46/19. 73 Ld. pl. CsmL Céhiratok 1814—1847. A város 1826. február 9-i tanácsülésének jegyző- könyvi kivonatából: „...szoros felelet terhe alatt tiltatik, hogy semmiféle vidéki mesterlegénynek a mesterdarab mindaddig ki ne adattasson, míglen az remekelni kívánkozó a tanács által lakosnak bévétele eránt nem affideáltatik, amiről is valamennyi céhek az illető conmissarius urak által tudósíttatnak”. 182
