Tanulmányok Csongrád megye történetéből 6. (Szeged, 1982)

Eperjessy Géza: A kézművesipar Szegeden az 1848 előtti évtizedekben

Szabadka49 s kiváltképp Szeged a szabadabb iparűzést támogatta. A Helytartótanács többszöri (pl. 1846. december 15-i és 1847. május 4-i) sürgetésére 1847. június 14. kelettel terjesztette föl Szeged a szabad ipar megvalósításáért küzdő vármegyék liberális álláspontjához meglepően hasonló véleményét:50 „... a mezővárosok(ban) és falukban remekelt mesterek gyakran nem kevésbé ügyesek tanult kézművészetük vezetésében, mint azok, akik királyi városban remekeltek, s a királyi városi céhbeliek által sürgetett megszorítás tehát az itt-ott felvillanó iparszabadság szikrájának elal- tására s alacsonyszerű kenyérírígységből az iparosságnak ... hasznára válható ... ügyes kezeknek a cselekvőség mezejérőli kiszorítására ..., a mesterjog elnyerésének nehezbítésére ..., a műipar kifejlődésének gátlására vezethetne.”51 Az ügy horderejére tekintettel 1847. augusztus 10-i kelettel a Helytartótanács a Kancelláriát is tudósítja, átvéve szószerint a szegedi fogalmazvány érvelését.5'2 A Kancellária a céhszabályzat 24. paragrafusának fenntartásához ragaszkodik, s ennek megfelelően a Helytartótanács Szegedet és a többi várost 1847. október 19-i leiratában arról tudósítja, hogy a folyamodó céhek kérelmét elutasította.53

A kontárok ellen

Nem kevésbé jelentett a szegedi céh mestereknek gondot a kontárok elleni küzdelem. Mint az egyik legjellemzőbbet, a lakatos és az asztalos céhnek, illetőleg az ácsoknak és a kőműveseknek a „szám nélkül levő magyar faragók — kik semmi mesterséget nem tanultak”—elleni panaszát részletesebben szeretnénk bemutatni. A faragók beavatkoznak az asztalosok mesterségébe — panaszolják a céhesek —, mivel „ablak- fákat, rámákat, bélelt és enyvelt” ajtókat is csinálnak. De kárt okoznak a lakatosoknak is, mert „a házak építését ... minden lakatos munkával” vállalják föl, „csak a kulcsot adják által a gazdának.” Az 1765. évi Mária Teréziától nyert privilégiumot nagy költséggel szerezték meg, akkor egy-egy mesterségben csak hárman-négyen voltak. Az ellen nincs kifogásunk — teszik hozzá —, hogy a magyar faragók „új hajókat, új malmokat csinálnak; azokat javíthatják, fenyőkből deszkát, léceket vághatnak, sárból, nádból és gyékényből munkálkodhatnak, ezért eőket (!) nem vádoljuk, csak privilégiumunk ellen magukat mesterségünkbe ne avassák”. A haza üdvére a céhbeliek sem költséget, sem fáradságot nem kíméltek: „Komárom várának mostani felépítése alkalmatosságával munkánkat, fáradságunkat Hazánk (!) javára nem sajnálottuk... hív polgároknak s hazafiaknak magunkat megmutattuk.” Gerencsér János szegedi fiskális is tanúsítja, a nevezett várban levő „ispotályban” fekvő katonák részére 25 forintot fizettek, s a legutóbbi (1793. évi) francia háborúban önkéntes szolgálatot teljesítettek. A céhbeliek abban bíznak, hogy a legények és az inasok „számának szaporodásával olcsóbb lészen a napszám, hamarább készül a munka, és a céh nem kén- teleníttetik költségesen külföldiekért (más városbeliekért) irogálni”. Az ács és k - műves céhnek nincs az ellen kifogása, hogy a faragók „házakat vagy egyéb épületeket vert falakbul és csupán vályogbul... készíthessenek, és azokat függő horogfákkal, náddal vagy gyékénnyel... tetejeztessék, de ... egy darab égetett téglát se rakhassanak..., a kőkémények felállítása nékiek tilalmas légyen... A szegény embereknek tulajdon kezeivel... szabad lévén téglákat fundamentomban (!) rakni, a tapasztok49 Uo. 1847/47/65.

50 Eperjessy, 1967. 152—175. 1.

51 A fölterjesztés fogalmazványa: CsmL 1814—1847. Céhiratok: — A fölterjesztésnek a Helytartótanácshoz eljuttatott, az előbbivel szószerint azonos szövege: OL Ht. Dep. Civ 1847/47/62.

52 OL Ht. Dep. Civ. 1847/47/78.

53 Uo. 1847/47/106 és CsmL 1814—1847. Céhiratok.

176