Tanulmányok Csongrád megye történetéből 6. (Szeged, 1982)

Eperjessy Géza: A kézművesipar Szegeden az 1848 előtti évtizedekben

ill. az uralkodótól adományozott — s így egyedül hitelesnek tekintett — céhleveleket a Magyar Kancellária Céhkönyvében (Liber Caehalium) tartották nyilván.23

Szegeden 21 + 1 ilyen céhszervezet működött, s azokban 24 szakma tömörült. Ezek megújításuk, ill. alakulásuk időrendjében a következők voltak (az m. betű a magyar, n. a német és 1. a latin nyelvű kiváltságlevelet jelenti; dőlt betűvel jelöltük, hogy az illető céhszervezetnek volt valamilyen korábbi előzménye):

1. kalapos 1815 m.

2. lakatos, sarkantyús puskaműves 1816 n.

3. szabó 1817 n.

4. kőműves, ács 1817 n.

5. takács 1817 m.

6. fazekas 1818 m.

7. asztalos 1818 m.

8. varga (sutor hungaricus) 1818 m.

9. szíjgyártó 1819 m.

10. mészáros 1820 m.

11. kovács 1821 m.

12. kerékgyártó 1821 m.

13. kereskedő (mercator) 1821 1.

14. tímár (vulgo Rotgerber et Lederer )1823 n.

15. szűrszabó 1827 m.

16. késes 1834 n.

17. pék 1835 m.

18. szűcs 1835 m.

19. szűcs, német 1835 n.

20. csizmadia 1835 m.

21. gombkötő 1846 m.24

21 + 1 kéményseprő 1819 n. (nem volt önálló, hanem mintegy 50 város kéményseprőivel együtt a budai céhhez tartozott).25

Voltak a fentieken kívül olyan mesterek is akik szerettek volna céhet alakítani, és erre irányuló kérelmüket föl is terjesztették a felsőbb hatóságokhoz. így 23. a paplanosok;26 24. a kötélverők;27 továbbá 25. a szappanosok, akiknél nemcsak

23 Eperjessy, 1967. 27., 200. 1. stb. 1.

24 Uo. 226. I. — A szegedi céhekre vonatkozóan mindmáig legmegbízhatóbb Reizner többször idézett műve: III. k. 449—475. 1. Ld. még Hilf László: A szegedi iparosság története. Szeged, 1929. és Jenőfi Éva: Adatok a szegedi német telepesek és céhek történetéhez. Bp., 1932. Legrészletesebben: A Magyarországi céhes kézműipar forrásanyagának katasztere Bp., 1975, 1976. II. k. 300—305. 1. — A továbbiakban: Kataszter — A fenti munkák, ill. a CsmL. anyaga alapján a 1., 2., 4., 5., 9., 12. és 14-es számmal jelölt céheknél is föltüntettük a XIX. századnál korábbi előzményeket. Vö.: Eperjessy, 1967. 226. 1. — Ehelyütt kívánunk utalni Jenőfi É. disszertációjában található néhány tévedésre. Kétségkívül jelentős volt a német telepesek, ill. kézművesek szerepe a XVIII—XIX. században, de jóval kevesebb céh nyert német nyelvű szabadalmat az uralkodótól, mint azt szerzőnk állítja. Nem német, hanem magyar nyelvű kiváltságot kaptak pl. az asztalosok, a fazekasok, a szűrszabók és a takácsok, továbbá a késesek nem 1835-ben, hanem 1839-ben, a kéményseprők nem 1849-ben, hanem 1819-ben kapták (Budával és sok más várossal) a privilégiumot (i. m. 36., 40., 42., 48. 1.).

25 Eperjessy, 1967. 211. 1.

26 OL Ht. Dev. Civ. 1817/6/93. — A városi tanács 1815. november 27-én terjeszti föl kérelmüket, valamint a német szabók kérését, akik a magyar szabóktól és a szűrszabóktól, valamint a paplanosoktól el akartak válni (... culcitrariis contubernalibus suis ex eo potissimum separare ...) — Nekik egyébként volt egy 1724. évből származó privilégiumuk. Kataszter: 304. 1.

27 Nekik is volt korábbi céhlevelük, tehát újért folyamodtak. A Ht. kéri a régi szabadalom fölterjesztését. OL Ht. Dep. Civ. 1818/6/21 és 87.

172