Tanulmányok Csongrád megye történetéből 5. (Szeged, 1981)

Varsányi Péter István: Honvédegylet Hódmezővásárhelyen 1848–1849-ben

sülét esetében tulajdonképpen a nagy francia forradalom egyik plebejus intézményének, az 1793 után születő Forradalmi Éberségi Bizottságnak magyar és helyi változatával van dolgunk. A francia bizottságok felügyeltek a külföldiekre, összeállították a gyanús személyek listáját, harcoltak a mérsékeltek és az arisztokraták ellen.13 Szelí- debb formában ugyan, de hasonló intézkedésekkel Hódmezővásárhelyen is találkozunk.

1849. január 13-án szervezték meg a posta ellenőrzését, mert „tapasztalt dolog”, hogy ezek segítségével „...hazánk ellensége minden intézkedéseinkről tudósításokat vesz”. Január 29-én „...jelen háborús időben fortélyos ellenségünk czéljai kivitelére használt ármányainak gátlása tekintetéből” a Honvéd Egyesület költségére olyan „fürkészek” kinevezését indítványozták, kik a városban éjjel-nappal őrködnének, s a „...minden felsőbbi engedelem nélkül itt tartózkodókat, az ellenségről ijesztő híreket hozókat, vagy az ellenség ámító írásait terjesztőket azonnal hatósági kezekbe bevinnék”. (Kovács Ferenc szolgabíró e javaslatokat feleslegesnek találta, s az Egyesület ajánlatát elutasította.) A jegyzőkönyv arról is tanúskodik, hogy az Egyesület tagjai „kémgyanús” személyt is jelentettek fel az alispáni hivatalnál. Olyan személyről volt szó, aki az ellenséges területen levő Pestre utazott, amit „kormányi rendeletnél fogva tenni tilalmaztatik” (1849. február 7.). Amikor híre jött, hogy Csongrád megye volt konzervatív-reakciós képviselője, Babarczy Antal Windischgrátz szolgálatába szegődött, azonnal intézkedtek: „...hogyha e város kebelében akárki, Babarczi nevében ámító fölszóllításí kát terjesztene, azt azonnal elfogni, és a hatóságnak átadni tartsa legszentett polgári kötelességének”. Ezek, s a hasonló intézkedések — a jelek szerint — gyanakvást vagy ellenszenvet válthattak ki a város vezető köreiben. A december 21-én tartott választmányi ülés ugyanis szükségesnek 1 ártotta kinyilvánítani, hogy az Egyesület nem „...egyik vagy másik tisztviselőnek, vagy közpolgárnak személye üldözését vagy tetteibeni gancsoskodását tűzte volna ki czélul”, hanem azt tekinti feladatának és szent kötelességének, hogy „...mind azt, mi szegény árva hazánk javára van, megtenni”. A népgyűlések hangulatáról, ugyanakkor az említett feszültségről szól a Kossuth Hírlapjában 1848. december 24-én megjelent tudósítás: „A helybeli honvédelmi egyesület nyilvános gyűlései nagy rckonszenvre találtak a népben; minden gyűlés alkalmával, melly a városház udvarán tartaték, nagyobb meg nagyobb közönséget lehet látnunk; ma is két ezer subás embernél több jelent meg. A kaputos- okra14 panaszunk van, ők feléje sem jőnek, majd gondunk lesz rá, hogy megismertessünk titeket e néppel...”15

Említettük, hogy a francia Forradalmi Éberségi Bizottságok harcot indítottak az ancien regime hívei vagy képviselői, a mérsékeltek és az arisztokraták ellen. Anti- feudális megnyilvánulások a hódmezővásárhelyi Honvéd Egyesület dokumentumainak olvasásakor is megfigyelhetők. De ahogy ellentmondásos és felemás volt a polgári átalakulás 1848-ban, ugyanúgy ellentmondásosak a vásárhelyi viszonyok is. 1848. december 5-én Kocsis Dániel jegyző azt remélte, hogy az Egyesület tevékenységének eredményeképp „...a nép törvénytelenséget követelni nem fog, mert föl lesz világosítva, de nyakába sem róhat robotot többé senki, legyen az Gróf vagy bárki, mert a

13 Albert Soboul: A francia forradalom története 1789—1799 Bp. 1974. 286. pld.

14 A kaput hosszú kabát, a városi ember korabeli viselete.

16 A Kossuth Hírlapja vásárhelyi tudósítója Szilágyi Virgil volt. Merész hangvételű írásaival a városi tanács többször foglalkozott. íme az 1848. november 9-én tartott tanácsülés jegyzőkönyvének 982. sz. bejegyzése: „Az elöljáróságnak a Kossuth hírlapjábani rágalomteljes meggyaláztatása tárgyában szükséges elégtétel sürgettetvén”. Amikor kiderült a tudósító kiléte, a személye ellen „elkövetni szándéklott merényt” csak a városi „csendbizottmány” akadályozta meg (Kossuth Hírlapja, 1848. december 23.).

86