Tanulmányok Csongrád megye történetéből 5. (Szeged, 1981)
Szántó Imre: Szeged 1848 nyarán
A szegedi polgárság soraiban még az 1840-es években is elég szép számmal fordultak elő szerbek és németek. De amíg „a német polgárság némi zárkózottságában külön testületté, s majdnem külön német polgársággá fejlődött”, s nem igen sajátította el a magyar nyelvet, addig „e városban lakozó rácz ajkúak egyszersmind a magyar nyelvet is jól beszélnék.”98 A szegedi magyar lakosság a legnagyobb türelemmel viseltetett irányukban, sőt a szerbek — számarányuk ellenére is — a régibb időkből származó előjogaikban háborítatlanul megmaradtak; a városi tanácsban és a hivatalokban több szerb is helyet kapott.99 A délvidéki szerb nemzeti mozgalmakkal szemben azonban a szegedi magyar lakosság részéről kemény kifakadások hangzottak el, különösen azok ellen, akik a szerb mozgalmak iránt rokonszenvet tanúsítottak. Egy ifjú jogvégzett szerb állítólag kijelentette, hogy ő, mint nemzetőr, fajtí stvéreire nem fog lőni, sőt mi több, „...eseng- ve várja jövetelüket.” A tanyai szerb ajkú lakosok — a július 25-én tartott hadi bizottmány jegyzőkönyvi kivonata szerint — kijelentették, „...akár mibe fog nekik kerülni, esküjük szerint védelmezendik lázongó csoportjaikat.”100 Egy Szremac Roman nevű szerb ellen a városi tanács már vizsgálatot is tartott, mert áldozócsütörtökön a mulatozó tanyai népre állítólag azt kiáltotta: „Csak egyetek, igyatok, őszre fejeiteket úgyis vasvillára aggatjuk.”101 A békés egyetértés ily módon teljesen felbomlott; szenvedélyes ingerültség kapott lábra a magyar és a szerb lakosok egy része között. „Pár nap óta e város falai között ránk nézve sajnos dolgok történnek — írja a szegedi palánki görög nemegyesült hitközség a városi közgyűlésnek. — Egyikünk másikunkrul lázító hírek költetnek, s e pontbul kiindulva ellenünk községbeliek ellen ellenséges szellem élesz- tetik, veszedelmes fenyegetések hangoztatnak. Néhányuk kivégzése vagy mindnyájunk felkoncoltatása mint valami elhatározott dolog híreszteltetik.”102 A június 13-án tartott közgyűlésre beadott nyilatkozatukban hiába bizonygatták a szegedi szerbek, hogy ők „minden álpróféták dacára a király, haza, s alkotmánynak hű őrjei, elszánt védelmezői”, s hogy semmiféle összeköttetésben nem állanak a délvidéki mozgalommal.103 A bizalmatlanságból fakadó fenyegetőzések kölcsönösek voltak. „Most egyszerre hideg, idegenkedő, visszataszító s itt-ott komor, vésztjósló tekinteten kell megütköznünk.” Bár a városi tanács a szerb hitközséget minden bántalom esetén oltalmáról biztosította, a szegedi szerbek közül egyre többen hagyták el a várost, mert attól féltek, hogy a magyarok rajtuk torolják meg a Délvidéken elkövetett kegyetlenségeket.104 Az ingerültség különösen Petrovics István volt tanácsnok és a szerb lelkész ellen nyilvánult meg, akik az újvidéki és karlócai szerb gyűlésekre több alkalommal leutaztak. Petrovicsot a május 23-án tartott tanácsülés felszólította, hogy elmaradt jelentéseit, s az általa kezelt titkos levéltári iratokat szolgáltassa be. A felhívás azonban eredménytelennek bizonyult, mert Petrovics június 15-ről 16-ra virradó éjjel 98 CsmL Biz. közgy. ir. 139/1849. Indorsatum. Szeged, 1849. május 21-én tartott közgyűlésből.; Reizner 1884. 18. 99 Reizner 1884. 161. 100 CsmL ÉGI 1848—1849. 19/1848. 1848-ik évi júl. 25-én sz. kir. Szeged városában tartott hadi bizottmány jegyzőkönyvének kivonata. 101 Reizner 1884. 161. 192 CsmL Biz. közgy. ir. 57/1848. Szegedi palánki görög nem-egyesült község a tisztelt közgyű- léshez. 103 Hazánk (Győr). 1848. aug. 1. — 14. sz. — pag.: 55—56.; KH 1848. júl. 30. — 26. sz. —- pag.: 117., 2—3. hasáb. 104 CsmL Biz. közgy. jkv. 1848. jún. 3., 57. sz.; Reizner 1884. 161., 266—267. Okmánytár 7. sz.; Uő: 1899. II. 96—97.; Thim József: i. m. I. Zombor 1887. 74.; Uő: i. m. II. Bp. 1930. 185. 63
