Tanulmányok Csongrád megye történetéből 5. (Szeged, 1981)

Földváriné Kocsis Luca: Az 1929–1933-as világgazdasági válság kibontakozása Szeged gazdasági életében

válság küszöbén is kisműhelyek, kis- és középüzemek sokasága Jellemezte. Ezen kisvállalatok fó'leg a hagyományos szegedi szolgáltató és fogyasztási cikkeket gyártó iparokat képviselték, amelyek kínálata a legerősebben függött a szegedi és a Szeged környéki, döntően mezőgazdasági jellegű népesség keresletétől. Az ipari „kisegzisz- tenciák” csökkenését (kb. 600 fő) és az ipari segédmunkások létszámának 10 év alatt közel 3000 fős gyarapodását tükröző adataink a gyáripar izmosodását bizonyítják.5

A gyáripar vezető ágazatait és reprezentáns üzemeit a foglalkoztatott munkások számaránya szerint vesszük sorra.6

Hétszáz főt meghaladó munkáslétszámával első helyen említendő a Szegedi Kenderfonógyár Rt. Közel ennyi főt foglalkoztatott együttesen a másik két kender-, len- és jutaipari üzem: a Magyar Kender- Len- és Jutaipari Rt. újszegedi gyára és a Hazai Textilipari Rt. örököse, az 1929-ben angol érdekeltséggel újjászervezett Angol—Magyar Jutafonó és Szövőgyár Rt.

Nagyságrendben kisebb létszámú üzemek képviselik az élelmiszeripart, azonban mind a foglalkoztatottak, mind a vállalatok számát tekintve a textiliparnál nagyobb súlyt képviselnek. Ide sorolandó az állami Dohánygyár 300 főt meghaladó munkás- létszámával. A legnagyobb húsipari üzem, a Pick- Szalámigyára két világháború között fokozatosan a magyar élelmiszeripar egyik legjelentékenyebb üzemévé vált. A nagy- múltú Back-malom mindvégig kihasználatlan kapacitással működött.

Fontos szerepet töltöttek be a város iparában az építőipar és a vele kapcsolatos iparágak: az építőanyagipar, üvegipar, továbbá a faipar. Ezen iparágak idényjellege, konjunktúrától erősen függő foglalkoztatottsága, a változó létszámmal dolgozó kis- és középvállalkozások sokasága a pontosabb becslést nem teszik lehetővé.

Kisebb súlyt jelentettek a szegedi ipari életben a bőripari, sörteipari és nyomdaipari üzemek.

A szegedi könnyűipari üzemek sorában szinte eltűnnek a nehézipari üzemek. A kisebb vas- és fémipari műhelyek mellett külön érdemelnek említést az egyenként száznál több munkást foglalkoztató vasúti műhely, gázgyár, gyufagyár.

A 20-as években felbukkanó gyáralapítási tervek is a könnyűipari ágazat bővítésére, mezőgazdasági eredetű nyersanyagok feldolgozására vonatkoztak.7 1929 tavaszán igen foglalkoztatta a közvéleményt egy papírgyár Szegedre telepítésének közeli megvalósulást igérő terve, azonban ezen próbálkozás a bizonytalannak mutatkozó nyersanyagellátás (kukoricaszár) miatt megbukott.8 A város 1929 őszén — attól a gondtól vezérelve, hogy a befejezésükhöz közeledő Fogadalmi templom és egyetemi építkezések mellől felszabaduló munkaerő elhelyezését biztosítani kell — egy angol tőkeérdekeltség ajánlatával, bacon sertésvágó és húsfeldolgozó üzem létesítésének tervével foglalkozott. 1930 márciusában az Auspacher Hermann cég próba- üzemelést kezdett, és kb. 20 000 db hússertés felvásárlására jelentette be igényét. A szegedi húsiparosok azonban felléptek „az agyonfavorizált és túlvédelmezett bacon export ellen”, ami miatt ők távolabbról, költségesebb szállítással tudták csak a hízó6 Lásd a XV. sz. táblázatot.

6 Lásd a XVI. sz. táblázatot.

7 1923-ban cérnagyár és konzervgyár, 1927-ben lendamasztgyár létrehozása került szóba. Tonelli Sándor szerint mindössze két számottevő alapításra kerül sor a háború után, mégpedig 1921- ben a Hütőház és Élelmiszerszállító Rt. továbbá 1929-ben az Angol—Magyar Jutafonó és Szövőgyár Rt. létrehozására. — Tonelli Sádnor: A Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara ötven éves története 1890—1940. Szeged, 1940. 69—70. old.

8 SZUN, 1929. márc. 15. „...a cellulózé gyár nem látja biztosítva a kért kukoricaszükségletet... A környékbeli uradalmak és gazdák ugyanis nem voltak hajlandók kukoricaszártermésük átengedésére, mert az, mint mondták, takarmányozásra és tüzelésre kell...”

196