Tanulmányok Csongrád megye történetéből 5. (Szeged, 1981)

Sipos József: Az építőipari munkások helyzete és mozgalmai Szegeden a világgazdasági válság kezdetén

kások és a sztrájktörők között. 3 sztrájkoló munkást 1 hónapra és 14 napra ítéltek.61 A munkásság elkeseredése miatt — az újabb összetűzéseket elkerülendő — a rendőrség nem engedélyezte a szociáldemokrata párt december 8-ra, Újszegedre, a Csanádi utca 8. sz. alatti vendéglőbe tervezett nyilvános gyűlését.62 Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy másnap, 9-én mintegy 100 munkanélküli gyűlt össze a városháza bejáratánál, és Kenyeret! Munkát! követelve tüntetni kezdtek. Az őrszobából kivezényelt rendőrosztag felszólítására többségük szétoszlott, egy kisebb csoport azonban továbbzajongott. Hegedűs Miklós 32 éves kőművessegéd odakiáltotta a rendőröknek: „Nem minket, hanem a tisztviselőket kellene a Tiszának hajtani!” Ezért előállították és osztályellenes izgatás miatt (!) a rendőrség megindította ellene az eljárást.63 A munkanélküliség és a szociális feszültség csökkentésére a város vezetése december 12-én szükségmunkát hirdetett. 6 óra alatt 600 munkanélküli jelentkezett, amire még nem volt példa a város történetében. Erre nem volt felkészülve a munkaközvetítő hivatal sem. Dr. Somogyi polgármester utasítására azonban minden szegedi jelentkezőt fel kellett fogadni. 13-án 650 munkanélküli állt munkába, köztük sok diplomás is. A lapáttal, ásóval felszerelt munkások 38, akik talicskát is vittek magukkal, azok 42 fillér órabért kaptak.64

A szegedi munkásság szomorú helyzete, elkeseredett fellépései és a baloldal novemberi fellépése aktivizálta a szociáldemokrata párt jobboldali vezetőit is. Memorandummal fordultak a város vezetéséhez; munkát, segélyt, a középítkezések folytatását kérték. (Ezek eredményének is tekinthetjük a szükségmunkák megindítását). A munkanélküli munkásoknak december 16-ra gyűlést szerveztek,65 amelyet azonban a rendőrség csak 22-én (amikor a munkanélküliek már megkapták a szükségmu- káért járó pénzt!) engedélyezte. Lájer Dezső itt „radikális” beszédet mondott. Kijelentette: „Nem tűrhető a mai állapot, hogy az emberek ezrei maradjanak munka nélkül.” A baloldal érveit kisajátítva, sürgette a kerületi pártszervezetek kiépítését és a munkaalkalmak teremtését. A Délmagyarország karácsonyi számában megjelent cikkében pedig azzal foglalkozott, hogy „Lehet-e és szükséges-e a munkanélküliség ellen védekezni?” Ebben megállapította, hogy Szegeden a „munkanélküliek száma ma már 4000 körül mozog.”66

Ilyen helyzetben kezdődött el december 6-án a szegedi kőfaragók öthetes sztrájkja. Ennek előzménye volt, hogy a Fischer—Fellegi cég kőfaragó üzemében október elején fölrobbant az üzemet hajtó gép, aminek következtében október 31-én be kellett szüntetni a termelést. Az ott dolgozó 16 kőfaragómunkást „sétára” küldte a munkáltató azzal, hogy pár hét múlva készen lesz a gép, és mindenki mehet dolgozni. Öt hét múlva — december 6-án — amikor kilátás volt arra, hogy az üzem megindulhat, Fellegi azt üzente a munkásoknak, hogy a munkát rövidesen elkezdhetik, de csak azok, akik hajlandók 10%-os bérredukció mellett dolgozni. Akinek pedig ez nem tetszik, az mehet a munkakönyvéért, mert elbocsájtják. A kőfaragómunkások tárgyalni kezdtek Fellegivel és fölajánlottak 5% bércsökkentést. A munkáltató hallani sem akart erről, sőt a kövek méreteivel kapcsolatban újabb követeléseket támasztott, ami szintén 5—8%-kai csökkentette volna a béreket, amelyet a kőfaragók természe61 Délmagyarország, 1929. december 5. 3. p.

62 Délmagyarország, 1929. december 8. 7. p.

63 Délmagyarország, 1929. december 10. 3. p. Valószínűnek tartom, hogy a december 9-i tüntetést —- a háttérből — Ladvánszky irányította.

64 Délmagyarország, 1929. december 12. 3. p., december 13. 3. p. és december 14. 3. p.

65 Uo. 1929. december 14. 3. p. A Népszava, 1929. december 29-i számában (2. p.) megjelent cikk szerint a hónapban 5 gyűlést nem engedélyezett a rendőrség Szegeden.

68 Uo. 1929. december 24. 5. p. és a december 25. 17. p.

166