Tanulmányok Csongrád megye történetéből 5. (Szeged, 1981)
Sipos József: Az építőipari munkások helyzete és mozgalmai Szegeden a világgazdasági válság kezdetén
redukált létszámmal dolgoznak és a munkások további elbocsátása is folyamatban van.” A munkanélküliség súlyos problémájának enyhítésére a vezetőség javasolta, hogy 1. a város teremtsen annyi alapot, melyből „azok az építőipari munkások, akik saját hibájukon kívül a munkaidény alatt csak rövid ideig dolgozhattak, és ennek következtében családjukkal együtt nélkülöznek, segélyben legyenek részesíthetők”; 2. a jövő esztendőre a tervezettnél nagyobb arányú építkezési programot dolgoztassanak ki; 3. az állami és a városi munkák versenytárgyalásainál részesítsék előnyben azt a vállalkozót, aki kötelezettséget vállal, hogy „mindaddig, míg Szegeden munka- nélküli építőmunkás van, vidéki munkást nem alkalmaz, ... és a vállalt munkánál maximálisan csak napi nyolc órán keresztül fog dolgoztatni és az akkord-munkát mellőzi.” A munkásblokk vezetősége elismerte, hogy javaslataik megvalósítása egyedül nem alkalmas a munkanélküliség súlyos problémájának a megoldására, de hangsúlyozták, hogy a „munkanélküliek nélkülözésein mégis enyhíteni fog.”24 E beadványt október 5-én adták át a polgármesteri hivatalnak.25 Dr. Somogyi Szilveszter polgármester 1929 december 21 -i válaszából tudjuk, hogy az építőipari munkások helyzetének javítására nem folyósítottak munkanélküli segélyt, mert azt ő nem tartotta célravezetőnek (!). Sajnálattal közölte: nincs kilátás arra, hogy 1930-ban oly nagyarányú építkezések történjenek Szegeden, mint amilyen 1929-ben volt; az egyetemi klinikák legnagyobb része felépült, s gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter a költségelőirányzatból törölni volt kénytelen több épület építtetését, mert e munkálatok elvégzésére nem áll kellő fedezet a rendelkezésére. Ugyanakkor megígérte, hogy a jövőben figyelembe veszi a vezetőség harmadik pontban foglalt kérését, és olyan vállalkozónak adatja ki a munkát „aki, amíg csak lehetséges (!) helybeli építőipari munkást foglalkoztat” és kötelezettséget vállal, hogy az akkord-munkát mellőzi.26 3. Az építőmunkások helyzete és mozgalmai Az építőipari munkások helyzetének megértése szükségessé teszi, hogy röviden utaljunk a szegedi általános gazdasági, társadalmi és politikai viszonyokra. 1929 szeptemberében már Szegeden is érzékelhető volt a gazdasági viszonyok rosszabbodása. Ez elsősorban a kevésbé fontos fogyasztási cikkeket előállító fa- és kenderiparban éreztette hatását, melyek ebben az időszakban már egyre kevesebb megrendelést kaptak. Szeptember 22-én ezért mondtak fel ideiglenesen munkásaiknak az összes szegedi fűrészgyárak. Ezzel indokolták döntésüket az újszegedi kendergyár vezetői is, amikor 25-én — a kéthetes felmondási idő betartásával — felmondtak 120 munkásnak.27 A késztermékek értékesítési lehetőségeinek csökkenése és ugyanakkor az élelmiszerárak, elsősorban a kenyér olcsóbbodása miatt szeptember végén Wimmer Fülöp, a Kenderfonógyár vezérigazgatója javasolta a Munkaadók Szövetségének a munkabérek 8 százalékos leszállítását. Lájer Dezső a szegedi szociáldemokrata párt titkára elismerte az élelmiszerárak csökkenését, de bejelentette a Munkaadók Szövetségének, hogy a Szakszervezeti Bizotűág a munkásság nevében tiltakozik az 5%-on túli bércsökkentés ellen. A Munkadck Szövetsége október 4-én úgy határozott, hogy a munkásság kívánságát honorálja, és október hónapra is a szeptemberi index alapján 24 Uo. Levelezés, 1929. sz. irat. 25 Uo. Levelezés, 1929. Titkári jelentés 1929 októberéből. 26 Uo. Levelezés 1929. 33.360/1929. sz. irat. 27 Délmagyarország, 1929. október 24. 2. p. és október 26. 5. p. 159
