Tanulmányok Csongrád megye történetéből 5. (Szeged, 1981)
Herczeg Mihály: Cselédek Hódmezővásárhelyen a kapitalizmus 1914-ig terjedő szakaszában
nem-parasztok nagyobb arányban használtak föl idegen munkaerőt, mint a még mindig a családi munkaerőre támaszkodó paraszti gazdaságok... A vizsgált hat évtized 5 időmetszete azt mutatja, hogy a mezőgazdasági cselédek száma általában 2—3000 közt ingadozott. Ez érthető, hiszen a paraszti gazdaság csak ott és addig alkalmazott cselédet, ahol és ameddig elkerülhetetlenül szükséges volt. A cselédtartás növelte a termelési költségeket, melyek pedig úgyis magasak voltak. Bár a város ebben az időszakban lényeges változáson ment át, mezőgazdasága számos lépést tett a szakszerű gazdálkodás felé, mégis messze elmaradt az európai belterjes gazdálkodástól. Termékeinek minősége megfelelő, sőt kiváló volt, pl. liszt, sertés, szarvasmarha, baromfi. Munkaalkalmat azonban nem tudott elegendőt nyújtani, a termelési költségek magasak voltak. A mezőgazdasági munkásokat csak munkacsúcs idején tudta bekapcsolni a termelésbe. Nem volt túl magas az éves cselédek száma. A századforduló táján egyre világosabban látszott, hogy a bajok egyik forrása az, hogy hiányzott a modern nagyipar. A feszültség Szántó Kovács mozgalmában érte el robbanáspontját. A paraszti munkamegosztás valóságos hierarchiáját alakította ki az évi munkáknak. Az időszakos munkások rövid ideig, de maximális munkaintenzitással dolgoztak a termés betakarítása körül. A cselédek egész éven át végezték a paraszti gazdaság mindennapi teendőit. Mellettük ott találjuk a segítő családtagokat is. Beleépültek a családi munkaszervezetbe. A kapitalizmus előrehaladtával a gazda—cseléd viszony egyre többet veszített patriarchális színezetű hagyományaiból. Egyre nyíltabban csak a cseléd munkaerejének kihasználása nyomult előtérbe, amint azt Arany Tóth Pál egykori cselédember megfogalmazta : „Nem azér fogatták a cselédöt, hogy a tükör előtt üjjön, vagy politizájjon, hanem, hogy miné többet dógozzon...” 2. A cselédség rétegei és azok bérezése A cselédek munkábaállítása a paraszti gazdaságokban bizonyos munkamegosztást tett lehetővé. A 18. század közepe óta több forrásból világosan kimutatható, hogy télen az állatokat a szálláson a gazda fiával együtt, vagy anélkül, a szolga látta el, a házi munkákat a szolgáló végezte. A szemtermelés térhódítása és ami azzal együtt járt, az istállózó állattenyésztés előtérbe nyomulása méginkább továbbfejlesztette a cselédek munkakörének „specializálódását”. Ez arányban állt a munkavégzés nehézségével és bérezésével is. A földművelés munkái közül cselédekre bízták a szántást, a boronálást, olykor a vetést, kapálást és szinte mindig a trágyázást. Ők végezték a termények mozgatását, szállítását, a takarmány rendben tartását, a szénakészítés munkáit. A jószágok etetése, itatása, tisztogatása, a tiszta alom behordása, a trágya kihordása, az állatok legeltetése, mind-mind a cselédek feladata. Ha más munka nem akadt volna, a tanya körül kellett rendet, tisztaságot tartaniuk, morzsolni, a földművelés eszközeit karbantartani, javítgatni. A női cselédek látták el az aprójószágot és a háztartás legtöbb munkáját, olykor a sürgős paraszti munkából is részt kellett vállalniuk. A vásárhelyi cselédek életét, differenciált munkáját Kiss Lajos örökbecsű művében, a „Szegény emberek életében”, utolérhetetlen hűséggel leírta... Mi itt most csak futó pillantást vetünk rájuk. 111
