Tanulmányok Csongrád megye történetéből 5. (Szeged, 1981)
Herczeg Mihály: Cselédek Hódmezővásárhelyen a kapitalizmus 1914-ig terjedő szakaszában
házadó és még ármentesítési adó, mely mélyebb fekvésű részeken a kataszteri tiszta jövedelemnek minden forintja után 36-ra, — sőt a Szárazérhez is tartozóknál 59 krajcárra is — fölemelkedik”...4 A sok nehézség ellenére mégis azt kell mondanunk, hogy a kiegyezés utáni tőkés föllendülés Vásárhelyt is elérte. Megjelentek a hitelintézetek, kisebb tőkés vállalkozások keletkeztek, föllendült a kereskedelem. 1870-ben készült el a Nagyvárad— fiumei vasútvonal Vásárhelyt érintő szakasza. Ezzel megnyílt a lehetőség távolabbi piacok elérésére. A gazdasági megerősödés lendületét csak az 1870-es évek derekától mutatkozó gabonatermelési válság fékezte. A válságról így írt a vásárhelyi sajtó 1876-ban: „Ma már az amerikai yankee búzáját olcsóbban adja a mi piacainkon, mint mi a saját termésünket. Az ausztráliai gyapjú saját juhaklainkból kiszorít bennünket. A verseny összeomlással fenyeget...”5 A mezőgazdaságból élő vásárhelyi lakosság differenciálódását a kevés statisztikai felmérésből csak fő tendenciájában tudjuk követni (Ismeretes, hogy az 1890. évi földbirtokstatisztikát már Ormos Ede annak bizonyítására használta föl, hogy Vásárhelyen a földbirtok elaprózódik.6 7) Akkor ad valóságos képet a kimutatás, ha nem egyetlen évet vizsgálunk, hanem hosszabb időszakot vetünk össze. A földbirtokok száma Hódmezővásárhelyen7 1851-ben 1870-ben 1895-ben 5 holdon aluli 2869 3243 5782 5—30 kh 981 1846 3351 30—200 kh 115 928 904 200 kh felett 35 18 (??) 31 Összesen 5000 6035 10068 Akármilyen csábító a gyors következtetés levonása, óvatosnak kell lennünk. Erre az időszakra nagy változások esnek. 1863-ban a Rét kiosztásakor egy egész házhely után 7 hold földet mértek. A Nagy- és Kistó fenekét pedig egységesen 19 1/2 négyszög- öles parcellákra, úgynevezett „tói földek”-re mérték szét. Tehát maga a földosztás belejátszott a birtokok szaporodásába, illetve elaprózódásába. A szőlőföldek is a törpebirtokok számát növelték. Maga a birtokszám egyébként sem tükrözi híven a birtokosok anyagi helyzetét.8 Nem is beszélve arról, hogy a kisbirtok nem azonos a parasztbirtokkal. A 19. század második felében 900—1000 között mozgott az önálló iparosok száma. Általában ők is szereztek némi földtulajdont. Az 1870. évi statisztikát elemezve már Garzó Imre arra a megállapításra jutott, hogy a főid minőségét tükröző jövedelem szerinti csoportosítás megfelelőbb volna. 4 Garzó Imre: Életem és abból merített gondolatok. Szerk. Blazovich László—Varsányi Péter István. Budapest. 1978. 210. p. 6 Hód-Mező-Vásárhely 1876. augusztus 20. sz. 6 Dr. Ormos Ede: Á szocializmusról, különös tekintettel a hódmezővásárhelyi munkáskérdésre. Hódmezővásárhely. 1896. 143. p. 7 CsmL (HF) Hódmezővásárhely város Telekhivatalának iratai. 1851. — A Hód-Mező-Vásárhely 1875. július 20. számában Garzó Imre elemezte az 1870. népszámlálás adatait. — A magyar korona országainak mezőgazdasági statisztikája III. kötet. A gazdaságok megoszlása jelleg és nagyság szerint. Budapest, 1900. 8 Szabó István: A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848—1914. Budapest, 1972. Második kötet 17. p.: „A társadalmi rétegződés vizsgálatához, bár elengedhetetlenül szükséges, nem elég a földbirtok területi megoszlásának figyelembe vétele”... „Különösen a sajátosan magyarjelleget képviselő nagy határú alföldi városokban fordult elő, hogy nem parasztoknak is jelentős számú kisbirtokuk volt”. 105
