Tanulmányok Csongrád megye történetéből 5. (Szeged, 1981)
Herczeg Mihály: Cselédek Hódmezővásárhelyen a kapitalizmus 1914-ig terjedő szakaszában
HERCZEG MIHÁLY A CSELÉDEK HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN A KAPITALIZMUS 1914-IG TERJEDŐ SZAKASZÁBAN 1. Cselédtartók és cselédek a város társadalmában A Tanulmányok Csongrád megye történetéből 3. kötete közölte a „Szolgák, cselédek Hódmezővásárhelyen 1848 előtt” című szerény írásomat. Ebből kitűnik, hogy a vásárhelyi jobbágygazdák már a 18. században kétféle idegen munkaerőt alkalmaztak: idénymunkásokat és állandó cselédséget. Ez utóbbi réteg élet- és munkakörülményeit próbáltam fölvázolni. Határozottan kidomborodott, hogy a cselédség életkorhoz kötött kategória volt. A cselédség összességében hosszú ideig változatlan összetételű, de a személyében állandó és gyors a mozgás. Talán a hadsereghez lehetne némiképp hasonlítani. Szolgának, cselédnek mindig a legmunkabíróbb fiatal nincsteleneket alkalmazták a gazdák. A cselédek felől nézve is a 10—24. év az az idő, ameddig szolgálni érdemes. Egyrészt a szülő család tehermentesül a kosztolástól és ruházástól, másrészt a családalapításhoz gyűlik össze valamicske. Házasodás után a nagy többség nem szolgál, hanem a földmunkás, napszámos rétegben keresi a megélhetést. Bár az 1848-as törvények jelentős változást idéztek elő, ebben a kérdésben — úgy tűnik, — minden maradt a régiben. A cselédek, pásztorok bérlevelei úgy mutatják, semmi se változott. A volt jobbágygazdák továbbra is ugyanannyi cselédet alkalmaztak, ugyanannyi bérért, ugyanolyan feltételek mellett. Az 1849—1914 közötti vásárhelyi mezőgazdaság zömében a hagyományos parasztgazdaságok termelő tevékenységével volt azonos. A haszonbérlő, tőkés elem az uraság nagybérlői képében ugyan itt is föltűnt, de számarányát, súlyát tekintve elenyésző volt. A közlegelő kiosztása 1851-ben azt eredményezte, hogy nagyobb területen folyt a hagyományos földművelés. A gabonakonjunktúra hatására egyre kiszélesedő szemtermesztés növelte ugyan a munkaerőszükségletet, de továbbra is csak a munkacsúcsok idején kötötte le a föld nélkül maradt házatlan zsellérek széles tömegét. (1. sz. függelék.) A Puszta és a Rét kiosztása mélyreható változást eredményezett az állattartásban. 1848 előtt a baromgazdaságokba szervezett jószággal a viszonylag nem nagyszámú pásztornép elboldogult. Most a tanya körüli „gyöpre”, tarlókra, árokszélre, szikes legelőkre visszaszorult állatok mellé lényegesen több őrizőre lett szükség, nehogy azok kárt tegyenek a vetésben, a szomszéd földjén. Ebben az időben növekedett meg ugrásszerűen a tanyai lakosság. (2. sz. függelék.) A tanyára költözéssel magyarázható, hogy a nagy változás ellenére sem alkalmaztak sokkal több cselédet. Ahol csak tudták, a családi munkaerő maximális igény- bevételével igyekeztek megoldani a jószágok őrizését, hiszen a cselédtartás költségei észrevehetően csökkentették a gazdaság jövedelmét. Az állattenyésztés kezdeti visszaesését rövidesen erős föllendülés követte, amely szinte az első világháborúig töretlenül fölfelé ívelt. A gabonatermesztés mellett a tanyásgazdálkodás jelentős állati 103
