Tanulmányok Csongrád megye történetéből 4. (Szeged, 1980)

Vass Előd: A vásárhelyi náhije 1560. évi és 1570. évi török adóösszeírása

A FORRÁS KÖZLÉSÉNEK MÓDJA

A vásárhelyi náhije 1570-ben összeírt minden lakott helysége és minden megművelt pusztája az Oszmán-Török Birodalom budai tartományának (vilayet-i Budun) szegedi szandzsákjába (liva-i Szegedin) tartozott. Az oszmán-török államnyelv — Magyarországon használt — nyugatbalkáni nyelvjárása a magyar helységek nevét a saját kiejtéséhez alakította. Ezért az oszmán-török hivatalos adójegyzékekben (defter) a magyar helységek neve hangtani változtatást szenvedett, amit írásban is jelöltek. Ilyen módon alakult ki a magyar helynevek hivatalos török változata, amit a kéziratunkban a vásárhelyi náhije területén is használtak.

Az 1570. évi oszmán-török adóösszeírásunk közzététele a XVI. századi oszmántörök pénzügyi hivatalok nyelvének arab betűkkel történt lejegyzéséből történik. A helyneveket és a személyneveket a török adóróvó hallás után rögzítette, s azokat a saját nyelvéhez, illetve írásához alkalmazva jegyezte le. A lejegyzés során pl.: a magyar Kerekes személynév arab betűs lejegyzésben: „Krks” betűk alkalmazásával rögzíthető, mivel az arab írásban a magánhangzók jelölésére csak négy betű szolgál. Bizonyos mássalhangzók bizonyos magánhangzókat csak azok kipontozásos jelölésével tüntetik fel. Az arab betűs leírásból egyes személyneveket kétféleképpen is kiolvashatunk, mint pl.: „Boda = Buda, Szűcs = Szőcs, stb.”. Az arab írás a magyar „c” hangot nem ismeri, s ennek jelölésére mindig a „cs” betűt alkalmazza, s így „Rác = Rács, Konc=Koncs, Kurca = Kurcsa, Lőrinc = Lőrincs, stb.”. A helynévi ,,-i” birtokképző nélkül is lehet családnév: „Vásárhel=Vásárhelyi, Karácson = Karácsonyi, stb.”. Az oszmán-török nyelv magyar eredetű jövevényszavait: pap, diják, kovács, bíró, szolga, pinta, kila stb., úgy közöljük, ahogy írva találtuk.

Az elmúlt évszázadban a török adóösszeírások névsorainak átírásában eddig az volt a gyakorlat, hogy az arab betűs írásban lejegyzett magyar neveket mai hangzásának megfelelő magyar helyesírással írták át.44 Ézt a módszert alkalmazta száz évvel ezelőtt Szilády Áron, Velics Antal ismert defterfordításaiban, s Fekete Lajos is. A nevek közlésénél alkalmazott átírásban a fenti szerzők között legfeljebb annyi volt a különbség, hogy a nevek ma élő magyar formáját írták le, vagy azt a formát, ahogyan véleményük szerint a nevek egykori török adóróvója azokat ejthette, s írhatta.45 Általában az egész adóösszeírás közzétételénél igyekeztünk a török adóróvó által leírt magyar névalakot a mai magyar helyesírás betűivel visszaadni. A hely-, és személynevek fonetikus átírása mellett az adófajtákat és az esetleges feljegyzéseket pedig magyar fordításaikban közöljük. Ahol szükségesnek mutatkozik, az egykori oszmán-török kifejezés (terminus technicus) feltüntetése, azt zárójelben adjuk meg. Ezekről külön szójegyzéket készítettünk. Az itt közölt adójegyzékek az eredeti kézirat sorrendjét követik az egyes éveken belüli sorszámok szerint.

44 Fekete Lajos, Török nyelvű forráskiadásaink kérdéséhez; Magyar Nyelv 1961. évi 3. sz., Budapest 1961, 319—325 1.

45 J. (Gy.) Németh, Die westliche Mundart Rumeliens (Rumélia nyugati nyelvjárása): in Zur Einteilung der türkischen Mundarten Bulgariens, Sofia 1956, 10—24 1.

25