Tanulmányok Csongrád megye történetéből 4. (Szeged, 1980)

Fábián György: A két munkáspárt együttműködésének fejlődése Szegeden a város felszabadulásától az 1947-es választásokig

változatlanul megfelelő volt a két párt együttműködése, bár a szociáldemokraták növekvő taglétszáma, megerősödése kétségkívül éreztette hatását. Általában azonban sikerült a megegyezés a különböző kérdésekben, még a pozíciók elosztásában, személyi kérdésekben is. Közös listával zajlott le például a pedagógus szakszervezet szegedi csoportjának vezetőségválasztása.176 Jól együttműködtek a Magánalkalmazottak, a Közalkalmazottak, a Bőripari munkások és a Nyomdász Szakszervezet kommunista és szociáldemokrata funkcionáriusai.177 A szegedi szakszervezetek kommunista irányítása változatlanul biztosította tehát a megfelelő szakszervezeti együttműködést. Közösen vett részt a két párt a Postás Szakszervezet szegedi csoportjának rendbehozatalában is.

Meg kell jegyezni, hogy az SZDP változatlanul kevésbé dinamikus, nem mindig sikerült őket egyes konkrét gyakorlati-politikai kérdésekben megnyerni. így például csak nagyon enyhén tiltakoztak Shvoy Kálmánnak, az ellenforradalmi korszak reakciós figurájának a szegedi politikai életbe való bekapcsolódása ellen. Nem mindig voltak hajlandóak a nyílt harcra a kisgazdapárti reakció ellen sem, e harc elvi elismerése ellenére.178 Tömegeik azonban együtt tüntettek a kommunistákkal a kisgazdapárti főispán ellen.

A pénzügyi stabilizáció megvalósítása körüli harc ismét a két munkáspárt szoros összefogását követelte meg. Ez központi, felső szinten is pozitiven hatott az egységfrontra. Május 27-én a központi összekötő bizottság ülésén megállapodtak abban, hogy a stabilizáció ügyében a jövőben a két munkáspárt „együtt lép fel, együtt tesznek javaslatokat és együtt agitálnak”.179 Ez nagyon lényeges politikai feltétele volt az infláció megfékezésének, a gazdasági stabilizációnak. A közvetlen gazdasági és politikai érdekek azonossága ebben a kérdésben az alsó, helyi és üzemi szinten is még jobban közelítette egymáshoz a kommunista és szociáldemokrata szervezeteket, dolgozókat. Az MKP III. Kongresszusának a „népi demokrácia út a szocializmusba proletárdiktatúra nélkül” -— elméletileg egyébként helytelen — megfogalmazása, a békés út koncepciója, vagyis egyfelől a párt addigi politikájának továbbfolytatása, másfelől pedig a szocialista végcél határozottabb hangsúlyozása szintén az együttműködés erősítésének irányába hatott. Ugyanakkor egyre zavaróbb az együttműködés szempontjából is az újra felélénkülő és egyre erőteljesebb jobboldali szociáldemokrata tevékenység. A sérelmi politika előtérbe helyezése a rendőrségnél, a szakszervezetekben és különösen a közigazgatásban okoz problémákat a két párt viszonyában. Az utóbbi területen a B-lista végrehajtásában — és különösen annak júniusban kezdődő revíziójánál — már korántsincs meg az az egység a munkáspártok között, ami elvi elfogadásánál és előkészítésénél megvolt. A zavarokhoz, súrlódásokhoz az MKP egyes politikai, taktikai hibái, néhol erőszakos, túlzó módszerei is hozzájárultak, amelyek az SZDP jobboldalát erősítették, az együttműködés ellenségeinek pozícióit segítették elő.

A szegedi munkáspárti együttműködés, akcióegység alakulására is hatottak ezek az ellentmondásos tényezők. A kongresszusi előkészületek során a helyi kommunista pártszervezetek versenyének egyik fő célja a munkásegység megszilárdítása, a testvérpárt tagjaival való jó viszony, szoros baráti kapcsolatok kiépítése volt. Ilyen értelmű versenyfelhívást fogadott el többek között a Belváros I., a Belváros II. és a Dohánygyár kommunista pártszervezete.180 Ennek kapcsán 1946. május 17. és augusztus 15.

1,5 Szegedi Népszava, 1946. május 28.

177 Pusztai (Pipicz) József, Müller Dezső, Farkas István szóbeli visszaemlékezései alapján.

178 PI Arch. 274—16/155.

179 Uo. 274—16/155. Idézi: Balooh Sándor: i. m. 262. 1.

180 PI Arch. 274—16/155., Délmagyarország, 1946. szeptember 4., július 14.

229