Tanulmányok Csongrád megye történetéből 4. (Szeged, 1980)
Vass Előd: A vásárhelyi náhije 1560. évi és 1570. évi török adóösszeírása
helyi adóztatás változását, nemcsak az összes török adók megoszlását mutatja, hanem az egy kapu adóegység fogalmában sejtett háztartások adóit is ábrázolja. Az átszámítás a török akcsából a magyar arany forintra (dukát) a török pénzügyigazgatásban használt egy magyar arany 75 török ezüst akcsával való kulcsa alapján történt.36 A fenti időszakban az adóztatás legjelentősebb változása a falvak adóinak tíz év alatti egyharmados emelkedése volt. Vásárhelyen csupán egy arannyal, Szentesen pedig semmivel sem emelkedett a török adó összege, amelynél figyelembe kell venni azt a tényt: miből fizették be? Az utóbbi szempont alapján Tömörkény esetében 1560-ban 21 000 akcsa tiszai révátkelési illetéket jegyeztek fel, ami irreálisan megemelte az egykapura eső átlagos török adóösszeget. Általánossságban a vizsgált korszakunkban 4,77 és 7,33 magyar arany dukát értékben váltakozó összegű adókat számíthatunk ki. Ez közel másfél magyar arany értékű differencia a falvak adóinak egy évtizedes megemelkedését is mutatja, talán a korábban ábrázolt faluból városba történő vándorlásnak egyik fő okát is itt kell keresnünk. Fejérváry József korábbi véleményével: ,,... a város a török rablások idején tömörült a falvakból, tehát 1550 és 1600 között, mely alatt a helységek lassan eltűntek. így együtt biztonságosabb volt a helyzet ...”37, nem érthetünk egyet, mivel Vásárhely és környéke társadalmi és gazdasági helyzetét nem a török befolyásolta. Alapvetőleg a török hódítás előtti évszázadban kialakult a társadalmi-gazdasági rend folytatódott a változó körülményekhez igazodva. A budai tartomány szandzsákjai 1580. évi adókimutatásában a szegedi szandzsáknál külön feljegyzésben szerepel a vásárhelyi náhije falvaiból a budai kincstárba fizetett 655 450 akcsa adóösszeg, amelynél a fejadót 75 akcsával, vagyis egy magyar arany Ft-tal számították.38 Musztafa szegedi kádi 1570. jún. 4. körül hitelesítette a vásárhelyi szultáni hász-birtokok összeírásának jegyzékét. Ebben a jegyzékben Vásárhely városon kívül 17 falu szerepel, Az összesen 859 hane adóegységet tartalmazó összeírás elkészülésének idejét talán a fejadó és a földesúri adó fizetésének emánet kezelésbeli összevonására tehetjük.39 Korábbi említések szerint ekkor került volna Szegedhez, ami nem így történt. 1566—1596 közötti időszakból az egri vár urbáriumaiból tudjuk, hogy a vásárhelyiek, hol Szegedre, hol Szolnokra vitték adóikat. A török eminek, akik az adókat beszedték, ott székeltek. A tizedeken kívül minden telkes gazda Szent György napra 2, karácsonyra 3 Ft-ot, a zsellérek csak karácsonyra 4 Ft-ot fizettek.40 A fentiek szerint, tehát egy évben kétszer jelent meg a vásárhelyi hász- birtokot kezelő török emin, vagy képviselője és az adókat elszállította. Ehhez a körülményhez azonban hozzá kell fűznünk azt a feltételezést, hogy a többi 16 faluból a vásárhelyiek gyűjtötték össze a török adókat, ami a törökkel együttműködő társadalmi rétegre mutat rá. A vásárhelyi módos gazdáknak a törökkel való együttműködés a szultáni hász-birtok kezelésében való segítés az egész terület igazgatására lehetőséget nyújtott. így a vásárhelyi náhijéban az egész hódoltsági területet tekintve különleges belső önkormányzat jött létre. A 8. táblázat a búza és a kétszeres (két rész búza egy rész rozs) török tizedeinek összeírásait egy kapu adóegység fogalmában érthető háztartásra mutatja be. A kila mennyiségek tízszerese érthető összes termésmennyiség fogalmában, de megoszlásuk arányában kívánjuk csupán ábrázolni. A ,,kila” súlymérték fogalmában a XVE 37 Fejérváry József, Vásárhely története családok tükrépen, Hódmezővásárhely 1929, 7—9 1. 38 Velics, i. m., II. köt., 514 1. 39 U. ő., I. köt., 203—2041. közli a vásárhelyi hász-birtokok 1570. évi összeírását, amelyben hat helység nevét Velics Antal tőlünk eltérően fordította: Donát helyett Csobád, Derékegyház helyett Dragtén, Körtvélyes helyett Görtöblös, Héket helyett Martin, Kéktó Ráros helyett Fektőváros Férged helyett Margan. 40 Borovszky, i. m., II. kötet, 221—222 I. 22
