Tanulmányok Csongrád megye történetéből 4. (Szeged, 1980)

Fábián György: A két munkáspárt együttműködésének fejlődése Szegeden a város felszabadulásától az 1947-es választásokig

fenti taktikázások, problémák nem zavarták az alsóbb szintű megegyezést, együttműködést, a két munkáspárt viszonyának számtalan variánsát figyelhetjük meg. Ebből a szempontból van jelentősége és létjogosultsága a két párt szegedi szervezete viszonyában jelentkező sajátosságok, a munkásegység helyi megvalósulása vizsgálatának is. Annál is inkább, mert Szeged ebben az időszakban az ország második legnagyobb városa, regionális központ.8 A két munkáspárt szegedi szervezetének viszonya tehát országos, az egész Délvidék és természetesen a város szempontjából is nagy jelentőségű volt. Nem volt mindegy, hogy az MKP és az SZDP szegedi szervezetének kapcsolata erősíti, vagy gyengíti az országosan megvalósuló akcióegységet.

A két párt viszonyát meghatározó tényezők között figyelembe kell vennünk a város gazdasági, politikai, társadalmi viszonyait is. Szeged gazdasági-társadalmi struktúrájában domináns tényező a mezőgazdaság volt. Az ipar kevésbé jelentős, elsősorban a mezőgazdaságra épülő könnyűipar (élelmiszer-, textil-, fa- és bőripar) számottevő. A nehézipar csaknem teljesen hiányzott. Másik jellegzetessége az ipar jórészt kis- és kézműipari jellege, szétaprózottsága. Ebből a gazdasági struktúrából következik a népesség megoszlása, a munkásosztály és a mezőgazdasági lakosság összetétele, rétegződése is. A város lakossága 1949-ben 132 616 fő volt. A kereső és eltartott népesség 38%-a a mezőgazdasághoz, 22,2 %-a az iparhoz, 39,8 %-a egyéb ágakhoz tartozott. 1949-ben 16 314 szegedi lakos rendelkezett önálló gazdasággal. Ehhez számítandó még 3404 mezőgazdasági munkás és alkalmazott. Leszámítva a kétlakiakat 1949-ben összesen 13 031 önálló mezőgazdasági kereső volt Szegeden. A munkásosztály létszáma 1945-ös adatok szerint 11 329 fő, ebből 7219 gyáripari, 4170 kisipari munkás.9 A számadatokból világosan látható, hogy a népi demokratikus forradalom időszakában Szegeden a mezőgazdaságból élők létszáma felülmúlta az iparban foglalkoztatottakét. Ez a város politikai-szellemi arculatát meghatározó egyik tényező. Ezenkívül a munkásosztály koncentráltsági foka is igen alacsony, nagy a közép- és kisüzemben dolgozók aránya. A nehézipari munkásság szinte teljesen hiányzik. A viszonylag szűk szakmunkásréteg mellett magas a betanított munkások aránya. A textilipar túlsúlya miatt a munkások csaknem 50 %-a no. A negatívan ható strukturális sajátosságok ellenére viszonylag szervezett, hagyományosan erős, baloldali volt a szegedi munkásmozgalom. Emellett Szeged az ún. Viharsarok területén fekszik — és bár mint nagyvárosnak, forradalmi hagyományait elsősorban az ipari munkásság mozgalmai jelentik —, hatnak itt e tájegység harcos, forradalmi földmunkás- és agrárproletár-mozgalmainak hagyományai is. Az agrárstruktúra jelentős földmunkás- és agrárproletár réteg létére is utal, de a sajátos agrárviszonyok nem egyértelműen hatnak, van egy igen konzervatív paraszti réteg is. Azonkívül a kiterjedt külterület, a tanyavilág elmaradott, jórészt politikailag iskolázatlan agrár- proletár-szegényparaszt rétege nemcsak a forradalmi erők bázisát jelentheti. Hozzá kell tenni azt is, hogy a bérletrendszer és a kevés föld miatt a földreformnak nem volt olyan pozitív politikai hatása a parasztság körében, mint az ország legtöbb területén.

8 Meg kell jegyezni, hogy az akkori Szeged közigazgatási területe nem azonos a mai város területével. Ebben a korszakban ugyanis az 1950—52-es közigazgatási rendezéssel elkerülő kilenc község is ideértendő. Meg kell említeni azt is, hogy a politikai pártok szegedi szervezetei a közigazgatásilag Szegedhez tartozó területeken túl a mai Szeged járás egész területére (kivéve Baks és Sövényháza községeket, amelyek akkor a Csongrádi Járáshoz tartoztak) kiterjedő hatáskörrel rendelkeztek.

9 Fehér István: Gazdasági és társadalmi változások Szegeden a felszabadulás után 1945— 1962. Akadémiai. 1973. 67. és 157. 1.

199