Tanulmányok Csongrád megye történetéből 3. (Szeged, 1979)

Herczeg Mihály: Szolgák cselédek Hódmezővásárhelyen 1848 előtt

i

... meghatároztatott, hogy amely gazdák a sokszori publikáció után is cselédjeiket a városházánál be nem íratták, az olyatén gazdák az 50 ház gazdák által cse- lédjeik(ne)k béíratása végett a város házához hajtassanak”.27

Nem akarjuk ezzel kétségbevonni, hogy a szolga kifejezés a 18. század első felében sokkal többször fordul elő. Volt olyan parasztgazda, aki még 1860-ban is következetesen mindig szolgának nevezi cselédjét. Úgy gondolom, a feudális rend úr— szolga viszonya analógiájára nevezik a jobbágygazdák is szolgának cselédjüket.

Egyébként az összeírások is mindig a „servi et ancillae” kifejezést használják.

II. József császár 1786-ban kiadott cselédrendeletének korabeli magyar fordítása a subditus, Unterthan megfelelőjeként a ,,tseléd” szót használja. Ez a méltatlanul keveset emlegetett rendelet nagyon sok elemét magában foglalja a későbbi cseléd- törvényeknek. A vásárhelyi forrásanyag is mélyen hallgat a polgáriasodó szabályzatról. Pedig a rendelet kifejezetten megkövetelte, hogy „... minden esztendőnek elején vasárnap és ünnepnap a falubeli tselédek előtt elolvastasson...”28

Vásárhelyen a cselédek elsősorban a zsellérek, azon belül is főleg a házatlan zsellérek, fiatalabb tagjaiból kerültek ki. De előfordult, hogy a szegényebb jobbágyok, sőt a vagyontalan armális nemesek is szolgának mentek. A cselédállapot általában nem egy életre szólt. Csak a fiatal, jó munkabírású legények, lányok számíthattak esztendős cselédeskedésre. A 18. században még többször előfordul a családos szolga is, a 19.-ben már ritkábban.

Az idősebbek napszámra jártak, arattak, kaszáltak, — élték a „célszörű szö- gényembör” változatos hányatott életét. A cselédeket nem tekinthetjük mechanikusan a kapitalista kor bérmunkásai előfutárainak. A hasonlóság mellett lényeges különbség is volt. Ekkor még a családi munkaszervezet olvasztja magába őket, hiszen a gazda és gyermekei is ugyanazt a munkát végezték.

Ecseri Lajos szerint: „... a gazda és cseléd bizonyos patriarchális családi viszonyban állottak egymással, még sokkal később is, együtt dolgoztak, együtt s egyforma ételt ettek ...” „... különösen az, hogy a vagyont ekkor még a lányok nem örökölték a fiúkkal egyenlően, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a két osztály tagjai közt gyakori volt az összeházasodás is ...”29

A cselédéletnek is megvolt a maga sora, rendje. A szegény ember gyereke egész fiatalon „zubonyos gyerök korába(n)” megkezdte a szolgálatot. A 18. századi összeírásokból majd látni fogjuk, hogy a cselédek tekintélyes része kiskorú. A többi forrásainkban is találunk elszórtan utalást arra, hogy „gyerkötze szolgátska”, „béres- kedő fiatska” is él a szállásokon, tanyákon. 1759-ben Oltyán Demeter román legény kezességére a gazda megfogadott egy (román) gyermeket szolgának, aki azonban kocsiját lovát, kenyerét ellopta.30 1795-ben Borsos János egy elveszett öreg sertésnek és hat süldőnek a kárát akarta özvegy Nagy Mihálynén bevasalni, akinek egy tizen- kétesztendős fia „sertéspászotor” volt nála és elvesztette a disznókat.31 A Térébe fulladt tehén gazdasszonya is egy 12 éves szolgácskára hivatkozott.32

1797-ben a Cs. Szűcs Pál tanyáján kútbafulladt bárányok ügyét elősoroló béres is egy gyermekre hivatkozik, „akivel együtt etette a marhákat”. A jászolba fekvő, kötélbekeveredett marha csipeje letörött...” a gyermek ott is ott volt...”33 Ekkor még nem különül el olyan élesen a béres és kanász, mint a 19. században.

27 Uo. 1802. jan. 9.

28 CsmL (Hr) Tan. ir. cslO/1786.

29 Ecseri i. m. 14. 1.

30 CsmL (Hr) Törvsz. ir. 1759. jan. 19.

31 Uo. 1759. márc. 28.

32 Uo. 1797. okt. 13.

33 Uo. 1797. márc. 17.

89