Tanulmányok Csongrád megye történetéből 3. (Szeged, 1979)
Herczeg Mihály: Szolgák cselédek Hódmezővásárhelyen 1848 előtt
csak azért tartott, hogy az a hosszú fuvart, útépítést, töltés-csinálást, földesúri robotot végezze.13 Az idegen munkaerő alkalmazásának már a 18. század első felében két eltérő formájával találkozunk: az időszaki munkát végző napszámosokkal, (számbelileg ezek voltak többen) és a munkaerejüket egész évre lekötő szolgákkal, cselédekkel. A napszámosok végezték az idénymunkák egy bizonyos részét és a járulékos munkákat. Többnyire ők kapálták-kötözték a szőlőt, kaszálták a gabonát, segédkeztek a nyomtatásnál, mint „villások”. Ott voltak a vermek, kutak ásásánál, a falrakásnál, tapasztásnál, tetéjverésnél. E munkákat idősebb, családos férfiak végezték, akik fiatalon szolgák, cselédek voltak. Nyilvánvaló, hogy sok jobbágy nem is alkalmazhat egész évben idegen munkaerőt, hiszen nem tudna nekik folyamatosan munkát adni, csak munkacsúcsok idején. Forrásainkból úgy tűnik, hogy máskor meg a cselédnek sem tudnak mindig munkát biztosítani. Ilyenkor elküldik nádat vágni, vagy esetleg fuvarozni. Amit ilyenkor keres, az a gazdáé. Arra is van példa, hogy más gazdaságba küldik napszámos munkára. Az idegen munkaerő alkalmazásának másik formája tehát a cselédeskedés. A szolgálat egész évi biztos keresettel kecsegetetett, de állandó, szoros lekötöttséggel járt. Sokan éppen e miatt kerülik és vállalják a bizonytalanabb, de szabadabb idénymunkát. A szolgák feladata volt a jószágok ellátása, ápolása, a földművelés évi munkái a szántástól a terményszállításig. De a széna készítésben, nádvágásban is részt vettek. Mindezeket később a konkrét példáinkon is majd megfigyelhetjük. 2. Osztályok és rétegek a) Nemesek Szeremlei nyomon követi, hogyan tartják fönn Vásárhely határára jogaikat az elmenekült nemesi családok. Távollétükben is örökölnek, eladnak, zálogba adnak, —• újabb adományokat eszközölnek ki úgy a királytól, mint az erdélyi fejedelemtől. A török kivonulása utáni zavarban mégsem tudta kimutatni birtokjogát senki az egy Bercsényi Miklós grófon kívül, aki különben is évtizedek óta a „beati possi- dentes”-ek közé tartozott a szó szoros értelmében. 1723 után, Károlyi birtokba iktatása után egészen a 18. század utolsó évtizedéig szórványosan elő-előálltak a birtokjogukat utólag igazolgatni akaró nemesi családok. A Károlyi grófoknak mindig volt annyi pénzük és összeköttetésük, hogy vagy kifizessék, vagy más eszközzel hallgattassák el a követelőzőket. Végül is a jobbágyfelszabadulásig egyetlen földesúré széles e határ. A protestáns vallás szabad gyakorlása, a robotmentes taxás állapot, a jó termőföld stb. olyan csábító körülmények: melyek nemes családokat is vonzottak ide. Nemesi előjogaikat félretéve jobbágygazdaként földet vállaltak az uradalomtól. A város vezetői sokáig eredményesen tiltakoztak a grófnál, hogy ne engedjen nemest a városba telepedni. A taksaszerződésbe is belefoglalták időnkénti „Nemes ember nem engedtetik különben az városban lakni, hanem ha bírák dispositiója alá adgya magát”.14 13 Szakács Ferenc 91 éves földm. szóbeli közlése 14 CsmL (Hr) Tan. ir. 1. cs. 100. SZ./1746. 84
