Tanulmányok Csongrád megye történetéből 3. (Szeged, 1979)
Bárány Ferenc: Az álmunkás pártok kísérlete a viharsarki agrárszegénység „nemzeti alapon” történő megszervezésére a Horthy-korszak első évtizedében
Csizmadia számítása bevált. A környék munkásai, földmunkásai előtt még nem veszítette el teljesen népszerűségét, hiszen hosszú évekig együtt dolgozott velük a szociáldemokrata mozgalomban. Másrészt a szociáldemokrata szervezetek még csak alakulóban voltak, a legképzettebb baloldali vezetőket bebörtönözték, internálták. Ajelöltek közül Csizmadia programja tűnt a legradikálisabbnak. Az első menetben négy jelölt versenyzett a mandátumért: Csizmadia Sándor, a kisgazda Csizmadia András, Németh Pál és Dr. Vasek Ernő. Csizmadia Sándor 10 550, Csizmadia András 8209, Német Pál 2541, dr. Vasek Ernő pedig 1833 szavazatot kapott. Orosházán a munkáspárti Csizmadia 5335, a kisgazdapárti Csizmadia 3238 szavazatot kapott. Figyelemreméltó, hogy Tótkomlóson, a párt későbbi fő fészkében a párt jelöltjére mindössze 399 szavazatot adtak le Csizmadia András 2551 szavazatával szemben. Pusztaföldváron, Szentetornyán és Nagyszénáson Csizmadia Sándor kapott több szavazatot. Békéssámsonban közel azonos volt a leadott szavazatok száma. Gádoroson született a másik kirívó eredmény. A kisgazdapárti Csizmadia 205, a munkáspárti 1125 szavazatot kapott.15 Az adatokat azért érdemes talán részletezni, mert titkos választások voltak, így hívebben tükrözik a párt befolyását. Mivel egyik jelölt sem kapta meg a szükséges arányú többséget, ezért pótválasztást tartottak 27-én, amit a várakozásnak megfelelően Csizmadia Sándor nyert meg. Az eredmény nem keltett meglepetést a környéken, bizonyos várakozással néztek Csizmadia és pártjának működése elé, még a polgári sajtó is. A békéscsabai Körösvidék dicsérte, amiért „volt bátorsága” elsőnek kilépni a szociáldemokrata pártból, amivel nem tagadta meg szocialista elveit és munkástestvéreit, csak azt mutatta meg, hogy ő elsősorban magyar. „És miért nem háborgatta Csizmadia Sándort a választási küzdelem alatt a hatóság? Mert nem izgatott, mert bebizonyította, hogy másképpen is lehet a munkásokkal beszélni, mint az izgatással.”16 A lap kétségtelenül rátapintott Csizmadia árulásának leglényegesebb pontjaira és polgári szemszögből érdemei szerint dicsérte. 2. A Magyarországi Munkáspárt zászlóbontása, térnyerése. A párt válsága és Csizmadia politikai bukása. A választási győzelem új távlatokat nyitott a Csizmadia Sándor köré csoportosulok előtt. Újabb, ezúttal eredménnyel kecsegtetőbb kísérletet tehettek egy politikai párt megszervezésére, a munkás- és földmunkás- tömegek mozgósítására. A párt már a választások idején is a Magyarországi Munkáspárt néven szerepelt, de országos zászlóbontásra csak a választások után, 1920. július 11-én került sor Orosházán. A párt születésénél Kálmán Imre földmunkás, Szikora János kisbirtokos, Rá- sonyi Papp Gedeon 100 holdas paraszt, Pfeifer Sándor újságíró, Laskai Mihály földmunkás és Simon György vasúti tisztviselő bábáskodott. Hét vármegyéből 183 község képviselői jöttek el a Szántó-Vető szerint, amely átalakult a párt hivatalos lapjává. A gyűlésen felolvasták a köröstarcsai, a békési, a körösladányi, a vésztői és a szeghalmi munkások üdvözletét. Csizmadia beszédében szédületes demagógiával, egzaltált módon szólt az úgynevezett diktatúrák problémájáról. „Megmondtam, hogy én nem tudok tűrni és nem fogok elismerni egyetlenegy diktatúrát sem és ezt be is váltom. Mindnyájan tudjuk, hogy itt egy reakció van, a kisgazda reakció.” Az országnak, szerinte, nem 15 Orosházi Friss Újság, 1920. június 5., 8. és 16., valamint a Szántó-Vető, 1920. június 13. 16 Körösvidék, 1920. július 1. 163
