Tanulmányok Csongrád megye történetéből 3. (Szeged, 1979)
Bárány Ferenc: Az álmunkás pártok kísérlete a viharsarki agrárszegénység „nemzeti alapon” történő megszervezésére a Horthy-korszak első évtizedében
BÁRÁNY FERENC AZ ÁLMUNKÁSPÁRTOK KÍSÉRLETE A VIHARSARKI AGRÁRSZEGÉNYSÉG „NEMZETI ALAPON” TÖRTÉNŐ MEGSZERVEZÉSÉRE A HORTHY-KORSZAK ELSŐ ÉVTIZEDÉBEN A Csizmadia Sándor alapította Magyarországi Munkáspárt a Tanácsköztársaság megdöntését követő évtized egyik legjellemzőbb párt-, illetve mozgalomalapítási kísérlete volt a gazdag szocialista mozgalmi hagyományokkal rendelkező Viharsarokban. A pártot később Dénes István irányította, és 1926-ban a Drózdy-párttal történt egyesülés után Magyarországi Földmíves és Munkáspártnak keresztelték át. Országos tekintetben e pártalakulások nem képeztek jelentős politikai erőt, ám az egykori Békés és Csongrád vármegyében, valamint az úgynevezett Csanád—Arad— Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyében lényeges, az ellenforradalmi rendszerre jellemző politikai szerepet játszottak. A viharsarki szocialista munkásmozgalom története aligha érthető meg az álmunkáspártok történetének tanulmányozása nélkül. A dolgozat elsősorban a téma viharsarki vonatkozásainak felderítését és elemzését tekintette céljának, nem törekedett a teljességre, így a problémák egy része még további kutatást igényel, s néhány kérdés csak jelzésszerűen kerül tárgyalásra. 1. Szakadás a földmunkásmozgalomban, a Földmunkások és Kisebb Birtokosok Pártja A Tanácsköztársaság megdöntése, az ellenforradalom a magyar munkásosztály súlyos vereségét jelentette, a városi és falusi proletárok hagyományos osztályszervezetei kritikus helyzetbe kerültek. A munkásérdekek legkövetkezetesebb, legképzettebb és legaktívabb harcosait kivégezték, bebörtönözték, vagy internálással tették lehetetlenné működésüket. A Tanácsköztársaság kikiáltásakor létrejött egységes munkáspárt felbomlott, az újjászerveződő szociáldemokrata párt elhatárolta magát a kommunistáktól, megtagadta a proletárdiktatúrát. A különböző ellenforradalmi, fasiszta jellegű politikai alakulatok, amelyeknek a külső intervenció működési lehetőséget biztosított, egy jobb ügyhöz méltó buzgalommal támadtak a kommunistákra, sőt szélsőséges csoportjaik még a szociáldemokrata párt és a szakszervezetek működését is fel akarták számolni. A forradalmi út látszólagos járhatatlansága a városi munkások és a falusi proletariátus egy részénél ideológiai bizonytalanságot, válságot okozott, könnyebben áldozatául eshettek a jobboldali radikális demagógiának. A politikai hatalomra törő, vagy a nagyobb részesedésért küzdő ellenforradalmi csoportok előtt is világos volt, hogy az új rendszernek biztosítani kell a saját hatalmának megteremtésére is képes és a nemzetközi proletariátus szolidaritására támaszkodó munkásosztálynak legalább a passzivitását. Viszont abból következően, hogy átélték a proletárdiktatúrát, általában féltek mindenféle tömegmozgalomtól, még 159
