Tanulmányok Csongrád megye történetéből 3. (Szeged, 1979)
Herczeg Mihály: Szolgák cselédek Hódmezővásárhelyen 1848 előtt
Varga Ferenc kétszer ráütött juhászára, mert az a kocsmából nem akart hazamenni fejni. Nem is tudnánk róla, ha ezért a „házi fegyelem gyakorlásáért” a juhász ivó cimborája a gazdát meg nem támadta, taszigálta, rángatta volna, s az „ingét is elszaggatta”. Ezért kerültek a bíró elé, s ezért maradt fönn történetünk 1781-ből. Találunk olyan példát is, hogy a gazda hallgatott a szolga tanácsára. Igaz, ki is kaptak érte mindketten. A tanács intézkedései nemcsak a cselédeket sújtják, sokszor sértik azok gazdáit is. Nagy Gergely János urat 24 forintra büntették a vasárnapi munkaszünet megszegésért, aki „vasárnapi napon tilalmas rétet vágatta légyen cselédgyeivel...”205 Máskor a magasabb bért ígérő gazdát büntették meg. Az uradalommal és a tanáccsal szembeni ellenszenv valami közös érzést is kelthetett a gazdában és cselédjében. A gazda gyakran szolgáját küldi robotra, ahol azt más kisebb gazdákkal együtt gyötrik az uraság hajdúi. A beszállásolt katonák erőszakosságaiból is mindkettőjüknek kijut. A közös ellenség mellett a közösen végzett munka is összekötő kapocs lehetett. Eltekintve a vékony nagygazda rétegtől, a többség együtt gürcöl cselédjeivel, együtt küzdenek a mostoha természettel. Három-négyévenként szárazság sújtja a vásárhelyi határt. Olykor kegyetlen telek, hatalmas hóviharok pusztítanak. Állatok százai hullanak el ilyenkor, csakúgy, mint dögvészek idején. Az a cseléd, akinek 10—12 marhája — előző években megszolgált bére — legel a közös legelőn, éppúgy ki van téve a tönkremenetelnek mint a gazdája. Szeremlei utal rá, hogy a cseléd és gazda gyerekei közti házasság ha nem túl gyakori is, de nem elképzelhetetlen. A „jóravaló béres” a lányát is elkaphatja, — a lányok különben is csak kiházasítást kapnak. A tanyán közös munkában, közös kis örömökben együtt töltött idő a nagy többség esetében közös megbecsülést vált ki. A gazda és cseléd közti viszony nem éleződik ki, bár a felsorolt példáinkból éppen az ellenkezőjét gondolhatnánk. De vegyük figyelembe, hogy kb. ezer ember él cselédként és csak néhányan fordultak bírósághoz. 1848 előtt a cselédek a családi munkaszervezet többé-kevésbé megbecsült részei. Munkájukat a gazda „kizsákmányolja” ugyan, de nem jobban, mint saját családja munkáját. A különbség ott kezdődik, hogy a gazda gyerekei a több éves, évtizedes munka gyümölcséből örökölnek, a cseléd nem. A cseléd viszont kosztján és ruházatán felül bért is kap, a családtagok nem. Az évenként gyarapodó állatállomány (ha ugyan dögvész, vagy kárlevonás miatt meg nem csappan) — a szolgában a felemelkedés illúzióját keltette. A valóságban az a kis tőke sok veszélynek volt kitéve. Kevesen jutottak el oda, hogy a szolgaállapotból kilépve, nem a napszámosok számát gyarapították, hanem a boldogulni kezdő zsellérekét.206 Összefoglalás: Vásárhelyen 1700—1848-ig az országos átlagtól némileg eltérő viszonyok alakultak. A birtokos nemesség hiányzott. Egyetlen földesúr kezében a hatalom. Allodiá- lis gazdaságai a város határán kívül szerveződtek, a vásárhelyiektől elrabolt pusztákon. A szállásföldek, tanyaföldek a jobbágyok kezén vannak. A zsellérek száma 2—3 szorosa a jobbágyokénak. A zsellérség is rétegekre oszlott. A sokcsaládos 205 CsmL (Hr) Törvsz. ir. 1794. szept. 5. 206 Ecseri Lajos i. m. 125
