Tanulmányok Csongrád megye történetéből 3. (Szeged, 1979)

Herczeg Mihály: Szolgák cselédek Hódmezővásárhelyen 1848 előtt

Az elszámoláskor nem egyszer az derül ki, hogy végül is a cseléd tartozik. A bíró igazat adott Malovai Andrásnak, hogy gazdája tartozik még egy hasas sertéssel és egy keszkenővel, 7 forint értékben. De a cseléd 3 forint 42 krajcárral több pénzbért fölvett, mint ami járt neki, így a gazda csak 3 forint 18 krajcárral tartozik. Ám az elvesztett két juh ára 4 forint 30 krajcár, tehát végül 1 forint 12 krajcárt fizet a béres.10*

Megtörtént, hogy a gazda nem a szerződésben megállapodott értéket akarja cselédjére sózni. Rácz Jánosné egy tavalyi borjúval tartozott szolgájának. Adni is akart neki egyet, de „mivel a szolga hitivel erősítette, hogy ő az akkor kimutatott borjú mellé nem állott, mivel igen hitván és conventiójához alkalmatlan volt, azért Rácz Jánosné ezen borjút megadni tartozik”.103 104

Az itt következő kártérítési esetek nemcsak a követelések miatt érdekesek, hanem kortörténeti szempontból is figyelemre méltók.

Kérdő János panaszkodott a gazdájára, Fejes Sámuelra, hogy a bérében megígért harmadfü üszőt nem kapta meg. A gazda azt kifogásolta, hogy a cseléd vigyázatlansága miatt a jászolba döglött egy üszője, ezért tartja vissza a bért. Aztán kiderült, hogy a béres akkor estve későn ment volna a szállásra és a marháknak miképpen való állásokat sem tudta volna, és ugyanakkor a gazdának 2 fiai, mégpedig a vádoltatott cselédnél idősebbek, kint lévén, nem vigyáztak, azon okból a megesett kár a gazdának ítéltetik és az cseléd bérének egészben leendő megfizetésére utasítattik.”105 106

Ugyancsak elutasították a bírák Cs. Szűcs Pálnak a Tiszába fulladt marhájáért indított kártérítési követelését:

„Cs. Szűcs István is éppen akkori üdőben együtt Cs. Szűcs Pál bátyjával telelt volna. Halván pedig, hogy az Marhájának itató helye az Tisza szélének kemény meg- jegellése végett megromlott légyen, marháját elhajtotta.

Cs. Szűcs Pál pediglen azon kemény üdőre nem nézvén, marháit nem hogy elhajtatta volna, sőt itató helyet sem igyekezett készíteni, mely végett harmad napi szom- juhozás után a marhák erőszakkal innya (inni) a Tisza partra lemenvén egy tinó által egy tehén a Tiszába taszíttatott és minekutánna a Tiszát átaluszván és az parton megakadván, ámbátor segítségnek keresése végett minden fele az I fél járt, fáradozott, sőt Cs.Szűcs Pálnak is ezen kárrul hirt adván, elevenen hogy kihuz(at)hatott volna, segítség nem találtatott, azon helyen belé döglött...”100

Általában nem ítélt a bíró a cseléd ellen akkor, ha a véletlen baleset esete igazolható volt. „...egyedül szerencsétlenségbül történt azon kár, evégre a kár, mint szerencsétlen eset, egyedül a gazdának ítéltetik, a szolgáló pedig absolváltatik”.107

De a cseléd ellen ítéltek akkor, ha annak hanyagsága vagy vétkessége megállapítható volt. Ilyen volt Varga István balesete a lóval, aki gazdája lovát annyira megrongálta, hogy az beledöglött.

Ilyen panaszok gyakran merültek föl a béresek, pásztorok ellen, akik nemegyszer hazanyargaltak a városba a gondjukra bízott lovon s azt érte valami. A hirtelenharagú pásztor, béres nem egyszer kárt tett a jószágban.

„...A fölpörös megbizonyította azt 4 tanú által, úgymint Somodi József, Kis Sándor ferenc, Rákos Ferenc és Bagi József által, hogy még a nyáron föntnevezett csikós, midőn a lovakat itatni hajtotta volna, azon alkalmatossággal az inactionált csikó egy kevéssé előbb a kútra szaladott a többinél, holott a csikósbojtár elsőben

103 Uo. 1800. febr. 21.

104 Uo. 1741. febr. 16.

105 Uo. 1799. márc. 17.

106 Uo. 1797. márc. 17.

107 Uo. 1791. jún. 1.

110