Tanulmányok Csongrád megye történetéből 2. XIX. század (Szeged, 1978)
Oltvai Ferenc: A Csanád vármegyei telepes községek igazgatása a XIX. század első felében
egyért. A bérösszeg meg nem fizetése az elűzés veszélyével járt. A jobbágyot viszont pusztán az átmeneti termelési visszaesés miatt nem lehetett elűzni. A kertésztelepen a termelési fegyelem sokkal nagyobb, mint az úrbéres községben. Itt az adósságok nem halmozódhattak fel. Ha nem fizettek, bírói eljárás következett foglalással, vagy elűzéssel, valamint arra is számos példánk van, hogy a kertész adóssága kifizetése érdekében házát, földjét, termelési eszközeit, felszerelését eladja és elköltözni kényszerül. A telepesek helyzetét lényegesen befolyásolta a dohány ára, amely rendkívül ingadozó volt, amint arra Takács Lajos is rámutat. A földesurak illetve a földbérlők a dekonjuktúra időszakában igyekeztek a dohányjáradéktól szabadulni és így a kertészek nyakán maradt a termés, amely máskor a földesúri járandóságon kívül még az adót is fedezte. De a kereskedők is körmönfont módon törekedtek a kertészeket becsapni és a dohányárakat egymással szövetkezve, a legalacsonyabb fokra szállítani.82 Erre a körülményre a Csanád megyei kertésztelepek igazgatásának vizsgálatára kiküldött bizottság is rámutatott 1837-ben.83 Csongrád vármegye az ilyen módon kiuzsorázott kertészeit védelmébe vette és ugyancsak 1837-ben a szomszédos megyék nemesi közgyűléseit is értesítette arról, hogy tudomására jutott, miszerint egyes kereskedők a megszorult kertészektől évekre előre alacsony áron megvették a termést. Nem lévén ezért jövedelmük, nem tudták az adót fizetni (ez fájt a nemesi megye közgyűlésének) és a kincstári dohánygyárak sem jutottak dohányhoz.84 Igaz, hogy jónéhányszor becsapták a kertészeket, — de adatunk van rá, hogy ők sem hagyták magukat. Legalább is erre lehet következtetni abból, hogy a Csanád megyei nemesi közgyűlés — bizonyára a kir. kamara kezdeményezésére — 1802-ben elrendelte és magáévá tette hogy a bálfák (a dohány bálák csomagolásánál használt farudak) 12 fontnál többet nem nyomhatnak és tilos azokat vízzel locsolni. Ez esetben ugyanis nehezebbek lesznek, és a kereskedő becsapódik.85 Van olyan vélemény is, hogy a dohány ingadozó ára és termesztési kényszere mellett is a jó termés időszakában előnyösebb helyzetbe kerül a kertész, mint az úrbéres mezővárosok és községek zsellérei. Az ilyen vélemény a kertészekről a század végén még inkább elterjedt, igaz éppenséggel állami alkalmazott részéről. Érkövy írja ugyanis: „Az által hogy az állam kormánya a dohánytermesztést sok helyen a telepítvényekre kiterjesztette, vagyoni gyarapodásukat tetemesen előmozdította.”86 Az ilyen vélemények a kedvező évek visszavetítésének az eredményei. A kertésztelepek lakói a dohánytermesztéshez szükséges felszereléseken kívül más mezőgazda- sági műveléshez szükséges eszközökkel szegényesen voltak ellátva. Erről a kövegyi és apácai leltárak tanúskodnak.87 Különben önálló gazdaságot alakítottak ki a kertészek a háztelkükön, amint azt Takács Lajos állítja.88 Mindezek természetesen a telepek lakóinak egy részére, a házzal és a bérleti földdel, a rendszerint több munkabíró családtaggal is rendelkező kertészre vonatkoznak és nem a náluk lakó zsellérekre. A kertészek fő gondja a dohánytermesztés volt. Szükségük volt azonban a gabonára és jószágra is. Fényes 1847-ben több telepre vonatkozóan meg is említi 82 Takács Lajos: Id. mü 118. 1. 83 CsmL Csanád vm. kgy. ir. 1837—2589 sz. 81 Szabó Ferenc: A Dél-Alföldi betyárvilág. A Gyulai Erkel Ferenc Mú/euni Kiadványai. 53—54. Szerk.: Dankó Imre. Gyula, 1964. 14.1. A kertészek által felvett előlegekre ld. Mérei Gyula Mezőgazdasági árutermelés és a parasztság helyzete Magyarországon a feudalizmus válságának elmélyülése idején. Századok. 1956. 604. 1. 86 CsmL Csanád vm. kgy. ir. 1802—202 sz. 86 Érkövy Adolf: Id. mü 29.1. 87 CsmL Apáca kg. ir. 1846 Sznélk., Kövegy kg. ir. 1848 sz.-nélk. 88 Takács Lajos: Id. mü 25. 1. 86
