Tanulmányok Csongrád megye történetéből 2. XIX. század (Szeged, 1978)
Oltvai Ferenc: A Csanád vármegyei telepes községek igazgatása a XIX. század első felében
miért játszottak olyan nagy szerepet a kertészközségek életében és mi volt az oka annak, hogy a tulajdonképpeni földesúri kötöttségektől némi tekintetben jogilag már szabad telepítvényesek oly nagy energiával igyekeztek földesúri hatalom alá jutni, úrbéres jobbágyokká válni, ill. — amennyiben főbérlőknek alárendelt telepekről volt szó — arra, hogy a kamarának a főbérlő kikapcsolásával közvetlen alárendeltségébe kerüljenek. Mindez azonban mindvégig sikertelen maradt. A kertészközségek lakóinak helyzete mindebből érzékeltethetően korántsem volt könnyű: egyrészről szorította őket a szülőfalujukban érezhetővé váló, őket zsellérségbe szorító földszűke; másrészt helyzetüknek végülis teljesen bizonytalan, időről időre új meg új feltételeket szabó szerződések által szabályozott volta. Ugyanakkor nagy, bár nem kockázatmentes lehetőséget kínált számukra az úgyszólván adómentes állapot: hiszen a megye által szedett királyi és megyei adó még, ha megfizetésével állandóan hátralékban voltak is (miként az úrbéres helységek), elviselhető volt. A dohánytermesztés szerencsés esztendőben az összes terhek levonása után is hasznot hajtott. A bérelt földek művelését úrbéresített jellegüknél fogva is kifizetőbbé és ezáltal minden eszközzel elérendő céllá tette számukra. 1848/49-ben azt remélték, hogy már közel jutottak vágyaik teljesüléséhez. Osztályos társaik, az úrbéres jobbágyok megkapták a földjüket, megszabadultak a feudális terhek legterhesebbjeitől. Ez bennük is azt a tudatot ébresztette, hogy elérték a céljukat. Mégsem így lett. Csalódtak reményeikben, hiszen a törvények reájuk nem vonatkoztak. Hogy valamit mégis elérjenek, Csanád megyében és máshol is szinte először ismerik fel az egyes települések vezető körei, hogy szervezkedniük kell, több, esetleg az egész megyére kiterjedően valamennyi hasonló helyzetű település vezetőségével felvenni a kapcsolatot, sorsuk megjavítása érdekében. A szervezkedés legalább azt eredményezte, — elsősorban Kossuth Lajos befolyására —, hogy kormányzati intézkedés történt; földjeikről elüldözni nem lehet őket. Sorsuk rendezetlensége a későbbiekben számottevő következményekkel járt a hazai társadalomfejlődésére. Különösen a déli Tisza- vidéken, amely miként Sashegyi írja, a birtoktalan zsellérség gyűjtőmedencéje lett, és ahol 1848/49 után igen gyorsan létrejöttek az agrárproletariátus kialakulásának feltételei.14 A kertészközségek igazgatásának megismeréséhez az úrbéres jobbágy községekre vonatkozó rendelkezéseket és törvényeket is figyelembe kell venni. Csanád vármegyében a XIX. század elejétől a forradalom és szabadságharc bukásáig úrbéres és telepes, mondhatjuk kertészközségek léteztek amint láttuk, változatos elnevezéssel. Az úrbéres községek élete közjogilag rendezett keretek között folyt. Mind a földesúr, mind a megye a kertészközségekből is szolgáltatásokat várt, miként az úrbéres községek jobbágyaitól. A „rendet” a telepes-községekben is fenn kellett tartani. Kézenfekvő volt, hogy valamiféle igazgatásra van szükség. A földbérleti összeg előteremtése, az állami és megyei adó beszedése, a közmunka teljesítése, az átvonuló katonaság élelmezése, a közösség igazgatási szervezetének fenntartása, a gazdálkodás, különösen a dohánytermesztés és a legeltetés szabályozása, a bíráskodás, az iskolázás, a gyámsági és hagyatéki ügyek, az egyház fenntartásához való hozzájárulás, az adózók adásvételi ügyei, a lakosok befogadása és elbocsátása, a közrendészet és még sok más ügy intézése szervezetet kívánt. A kertészközségnek magának is érdeke, hogy maguk közül való vezetői legyenek, akik a közösség érdekében küzdöttek a földesúr, vagy a szinte nemesi jogokat gyakorló főbérlő zsarolásai ellen. Eljártak a vezetők a közösség ügyeiben, igen gyakran a legfelsőbb kormányzati szerveknél is és képviselték a 14 Sashegyi Oszkár: Munkások és parasztok mozgalmai Magyarországon 1849—1867. Bp. 1959. 7. 1. 69
