Tanulmányok Csongrád megye történetéből 2. XIX. század (Szeged, 1978)

Ruszoly József: Az országgyűlési népképviselet kezdetei Csanád vármegyében 1848–1875

tári írnok, F. Kiss István 24 legelőjárandóság birtokosa és Sonkovics István csizmadiamester azt a „bőszítő hírt terjesztették a nép közt, hogy az összeírásból a házzal bíró zsellérek törvényellenesen zárattak ki, mert 1861ik évben ezek szavazásra történt összeírásba valamennyien fölvétettek”. Mivel „a felbőszült néptömeg közt megjelenni a magokat csendesen viselt ellenpártbeliek nem bátorkodtak, ... meggyőződésük szerinti szavazásukat szabadon kijelenteni a nyers tömeg túlnyomósága miatt nem bátorkodtak”, és a kirendelt fegyveres erő sem nyújtott elég biztosítékot, az elnök elhalasztván a szavazás folytatását, négy napot tartott szükségesnek „a nyers tömeg lecsillapítására”. Bánfy arra kérte a főispánt, hogy rendeljen el szigorú vizsgálatot a nép között izgató Faragó-párti „pártfőnökök” ellen, és az újabb határnapra „tekintélyesebb katonai erőt” rendeltessen ki.284

A főispán a Helytartótanácshoz intézett november 25-i felterjesztésében már jelezte, hogy a választási elnök kérésének eleget téve a szegedi cs. kir. katonai parancsnokságot felkérte, hogy a választás előtti napon egy lovas vagy gyalogszázadot küldjön Makóra, a nevezett kortesekkel szemben pedig Hofbauer főszolgabíró révén szigorú és gyors vizsgálatot rendelt el.'285

Az 1865. november 28-i választási jegyzőkönyv rendzavarás nélkül lefolyt választásról tanúskodik, minek eredményeként Faragó Ferenc 377:200 arányban nyerte el a mandátumot Návay Tamástól, ami kétségtelenül arra vall, hogy Dobsa hívei is hozzá pártoltak.286

E választás társadalmi háttere a Makón is olvasott Szegedi Híradó tudósításaiból és a választások után kibontakozott polémiából élesebben rajzolódik ki, mint a választási iratokból. Magyar Miklósnak a lap 1865. október 12-i számában közölt leveléből kitűnően Faragó Ferencet „a plebs bizalma”, Návay Tamást „az intelligentia nagyobb része”, Dobsa Lajost pedig „egy semmi áron sem helyeselhető mód látszik támogatni”. Hogy mi is lehetett ez, azt maga ajelölt árulta el, amikor A Hon 1865. november 17-i számában megjelent programjában fennen hangoztatta szülőföldjéhez való kötődését, helyi baráti és rokoni kapcsolatait. Programját egyébként a Szegedi Híradó kedvezően fogadta, különösen azért, mert a jelölt ekkor még Deák hívének vallotta magát.

Magyar Miklós a szegedi lapnak írt december 3-i levelében célzást tett ugyan az intelligentia felelősségére, mégis inkább Faragót és a mellé álló Dobsát dicsérte, rámutatván: „kisebb kihágások voltak,... [ezeket] a csalódások által izgatott nép ellenszenvének tulajdoníthatjuk”. Barczán Antal városi írnok tiltakozott az ellen, hogy a képviselő Dobsa híveinek csatlakozásával jutott volna mandátumhoz. „Az sem áll — írta —, hogy Návay Tamás úrhoz a makói vagyonosabb gazdák tartoztak volna, mert Návay úrhoz, kinek érdemeiből mi semmit levonni nem akarunk, a provisorium tisztviselői és a városi elöljáróságnak éppen fele tartozott — ezeken kívül a kereskedők és kézművesek csekély része, azok t.i. kik az urak barátságát keresni szokták, a makói tehetősebb gazdák pedig F. [Faragó] és D. [Dobsa] pártján voltak, D. L. [Dobsa Lajos] úr kisebbségbe maradása után pedig az F. [Faragó] párthoz csatlakozott.” Cáfolta, hogy Faragó a lelei puszta felosztásának ígéretével nyerte volna meg híveit. A polémiát Kovács József 1865. december 31-én keletezett cikke zárta. Návay e híve szerint a Dobsa-pártiak „részinti indokolatlanul, részint erkölcsi kényszerűségből” szavaztak a képviselőre. „Hogy melyik követjelölt részén kik voltak, nagyon helytelenül van előadva: mert azon állítás, hogy az összes értelmiség — egy-két érdekelt kivételével —, továbbá az iparos és kézműves osztály nagyobb és tekintélye284 OL Htt. It. 92 461/18 861 I.—II—15—1865. ( = Csanád vm. főisp. ein. 242—1865.)

285 Uo. Vö. Pecze Ferenc: Diss. 121.

286 CsmL Csanád vm. kv. ir. 25—1865.

225