Tanulmányok Csongrád megye történetéből 2. XIX. század (Szeged, 1978)

Ruszoly József: Az országgyűlési népképviselet kezdetei Csanád vármegyében 1848–1875

Ferenc makói polgárok sem, akik tévedésüket igyekeztek helyrehozni; nevezetesen azt állítván, hogy a Városházánál a választói összeírással együtt a bizottmány által (!) nemzeti őrseregi és országos ajánlási összeírások is folytak, ők pedig „azon megnyugtató hiedelemben voltak, hogy midőn ezen összeírásokba fölvétetettek, ugyanakkor a’ a választók közé is feljegyeztettek:... miután mindketten a’ Törvény kimutatta képességgel a’ Választás tekintetében bírnak”. Mivel a 14. § szerint nem tudták igazolni, hogy valóban megjelentek küldöttség előtt, a választmány elutasította kérelmüket.153 Egyébként ha a választmány ennyire ragaszkodott a törvény betűjéhez, tulajdonképpen Sántha Sándor választmányi tagot is el kellett volna utasítania, akit azonban arra tekintettel, hogy összeíróként a battonyai kerületben tevékenykedett, és így magát időben nem jelenthette, utólag mégis felvett a makói választók közé.154

Igen érdekes volt Lele kertészközség hét lakosának panasza, akik azért kérték pótlólag felvételüket, mert községükben a törvény dacára az összeírás időpontja nem hírdettetett ki. Maga Makra Imre makói plébános is megerősítette ezt Rotaresti Dobsa Sámuel szolgabírónak küldött levelében, azt írván neki, hogy az első alispán levele által „csak általánosan hivatkozván föl, megvallom, a Lelei közönségre a követválasztási szavazat összeírására nézve figyelmem ki nem terjedt”. (A leleiek — mivel a két évvel korábbi tiszai árvíz elvitte imaházukat — Makóra jártak templomba; amint látszik, nyári dolgoidőben nem túl nagy szorgalommal.) Mivel pedig nemcsak az egyházi hirdetés hiányzott, de az erre vonatkozó hirdetményt sem függesztették Leién ki, a választmány a folyamodók közül a négy telkes gazdát beiktatta az összeírásba.155

A későbbi, érdemben elbírált reklamációkat inkább a választójog feltételeinek vizsgálatába iktatva kiemelendőnek tartjuk, hogy 1865-ben központi választmány hivatalból felülvizsgálván a makói visszautasítottak jegyzékét, 17 lakosnak jövedelmi jogcímen anélkül adta meg a választójogot, hogy kifejezetten reklamáltak volna.156

A törvény értelmében az összeíró küldöttségnek az összeírásokat 3—3 példányban kellett vezetnie; majd ezekhez a központi választmánynak hozzá kellett csatolnia az újonnan felvett, ill. kihagyott választók jegyzékét. Csanádban a gyakorlatban ez úgy történt, hogy a választmány által felvetteket egyszerűen hozzáírták az addigi választókhoz, a kitöröltek nevét pedig kihúzták a jegyzékből.157 Az összeírok a törvény 16. §-a szerint külön jegyzéket vezettek az elutasítottakról, ugyanis reklamáció esetén ez igazolta, hogy azilletők annak idején jelentkeztek, ennek hiányában ugyanis — mint láttuk — a választmány szóba sem állhatott a reklamálókkal. A központi választmány által véglegesen lezárt névjegyzék egy példánya azonnyomban levéltárba került, egyet a szavazatszedő küldöttség, egyet pedig a Belügyminisztérium, ill. a Helytartó- tanács kapott meg. A küldöttség tagjai minden példányt aláírták; a kiegészítést pedig e központi választmány elnöke és jegyzője látta el kézjegyével.

Mind a választók, mind az elutasítottak jegyzéke országosan egységes nyomtatványokra —• rovatos ívekre — került. A Belügyminisztérium által 1848-ban kiadott minta alapján készült ívek 1861-ben is használatban maradtak, a Helytartótanácstól származó 1865-ös nyomtatványokat pedig még 1869-ben is alkalmazták. E kettő között alig volt különbség; csupán annyi, hogy az utóbbi külön rovatot nyitott az életkor feljegyzésének, a korábban együtt kezelt kézművesség és kereskedelem pedig három

153 CsmL Csanád vm. kv. jkv. és ir. 7—1848.

154 CsmL Csanád vm. kv. jkv. 3—1848.

165 CsmL Csanád m. kv. jkv. és ir. 8—1848.

156 CsmL Csanád vm. kv. ir. 18—1865.

157 Uo.

194