Tanulmányok Csongrád megye történetéből 2. XIX. század (Szeged, 1978)

Ruszoly József: Az országgyűlési népképviselet kezdetei Csanád vármegyében 1848–1875

A törvény szerint az összeírásra jelentkező lakosok választóképességét illetően az összeíró küldötség kezénél kellett lennie az addigi választók (nemesek) lajstromainak, az „adóbeli rovásos összeírások”-nak és „más hasonló adatokénak, amennyiben pedig ezekből nem győződött volna meg róla, akkor magának a felvételét kérőnek Kellett igazolnia jogosultságát. Bár csupán az 1848. május 2-i választmányi jegyzőköny- ből tűnik ki, hogy „mindegyik Albizottmánynak a’ rovatos összeírások úgy a’ községeket, mint Nemességet illetők kiadandók”,142 az összeírásokból ítélve ennek a későbbiekben is így kellett lennie.

A hivatalos iratokból ki nem tűnő választójogosultság bizonyítás változatos formában, de leginkább csak szóbeli vagy írásbeli tanúsítással történt. Kézművesek estén a tanú általában egy másik mesterember vagy a céhmester lehetett, de az is előfordult, hogy egyszerűen csak a köztudomásta hivatkoztak.143 Diós János és Diós Mihály 1869-ben azt a körülményt, hogy mindketten 1/4—1/4 telekkel rendelkeztek a megjegyzés szerint „egyezségileg igazolta, de [a birtok] nevére írva még nincsen”.144 Az előírt nagyságú birtok, jövedelem vagy foglalkozás bizonyítására szolgálhatott az illető által felmutatott adókönyvecske is. Értelmiségeiknél általában oklevelük bem- tatását követelték meg. A régi jogot illetően abban az esetben, ha valaki nem szereplet a megyei nemesek listáján, nemességét külön kellett igazolnia. így pl. 1869-ben a 23 éves Szél Ákos, a vármegye későbbi főjegyzője nemességét „Csongrád megye 1724/ 1842. sz. kgy. határozatával és anyakönyvi kivonattal” igazolta.145

A törvény általában nem határozta meg, hogy ki hol írható össze, csupán az értelmiségiekre vonatkozóan írta elő, hogy állandó lakhelyükön vehetők fel a névjegyzékbe. Csanádban a gyakorlatban más jogcímek birtokosainál is általában ez volt a helyzet, bár a birtokos nemeseknél ■— a különböző összeírások összevetésével — kimutatható némi ingadozás; náluk a lakóhely, ill. a birtok fekvése szerint beírás egyaránt előfordult.146 Hasonló ingadozások az idegen határban földet birtokló paraszt- gazdák esetében is voltak, akiket többnyire lakóhelyükön írtak ugyan össze —jelezvén, hogy földjük más határban van—, de előfordult, hogy birtokuk fekvése szerint jutottak a választók közé. így pl. 1861-ben Csanádon 2, Nagylakon pedig 11 „Makai Lakos”-t írtak össze földbirtoklás jogcímén, de Raífay Sámuel makói iparos is Nagylakon élvezte választójogát.147 A lakóhelyen kívüli kerületben való összeírás azzal a veszéllyel járt, hogy valaki törvényellenesen két helyütt is szerepelhetett. Ennek gyanúja látszik fennforogni 1861-ben Joó Dániel 42 éves 1/4 telkes makói gazda, Csanádi választó (136. sz.) esetén, akit talán — bár 45 éves ház- és földbirtokosként —- Makón

helyen póttag segítségével... 14 napon át folytonosan ülésezett ugyan, két tagja azonban naponként a községeket látogatta, a szavazókat itt írta össze”; kifogást csupán amiatt tettek, hogy „bizonyos községekben a küldöttség az összeírást a tekintete központi választmány utasítása folytán kétszeresen is szorgalmazta és eszközölte., a törvényes határidőn belül”. OL Kit. 1869-72/18.8. melléklet.

142 CsmL Csanád vm. kv. jkv. 1—1848.

143 CsmL Csanád vm. kv. ir. 5—1861.

144 CsmL Csanád vm. kv. ir. sz. n.—1869.

145 Uo.

146 Ruszoly József: Diss. 252. E kérdésben nem volt egységes a megyékbeli álláspont. Zemplén 1861-ben és 1865-ben is azt képviselte, hogy a nemesek a megye bármely területében összeirat- hatják magukat, Komárom vármegyében viszont a lakóhelyet tekintették irányadónak, a nemeseknél is. Vö. Pesti Napló, 1865. november 15. és 18. A lap „fő cikk”-írója (Kemény Zsigmondi) a, népképviselettel összeegyeztethetetlennek tartotta a zempléni gyakorlatot, mert általa „megtörténhetnék, hogy valamely választókerület nem maga választaná meg képviselőjét, hanem más választókerületnek oda tóduló nemes lakosai”. Pesti Napló, 1865.. november 16., 17.

147 CsmL Csanád vm. kv. ir. 6—1861.

192