Tanulmányok Csongrád megye történetéből 2. XIX. század (Szeged, 1978)

Ruszoly József: Az országgyűlési népképviselet kezdetei Csanád vármegyében 1848–1875

az 1869-es választás alkalmával is voltak ellentétek, amikoris a Deák-párti laptudósító szerint az 1869. január 11-i közgyűlésen a „központi választmány a Deák-párt akarata szerint alkottatott”; mi több: a baloldal a következő választmányi ülésen is vereséget szenvedvén, „a túlnyomó Deák-párt győzött és az [összeíró] küldöttségek tagjai egytől egyig híveink”.112

Amint a mellékelt táblázatból113 114 kitűnik, noha a központi választmány tagjainak újraválasztása minden orsággyűlési időszakban megtörtént, bizonyos személyi kontinuitás mégis volt a központi választmányok között. Különösen szembeötlő ez az 1861., az 1865—1868. és az 1869—1872. évi választmányok esetében, amikoris időről időre csak az elhunyt tagok helyét töltötte be újakkal az 1860-tól megszakításokkal 1871 végéig működő, alapvetően szintén változatlan összetételű állandó bizottmány. Igen jellemző, hogy 1865. október 5-én — nyilvánvalóan a jogfolytonosság miatt is — a központi választmány, mivel „ugyanazon tagokbul” állt, mint 1861-ben, magát „megalakuljak és az 186lik évben letett esküvel mai napon is kötelezettnek nyilvánította”.111 Az eskü le nem tételét a Helytartótanács nem hagyta szó nélkül, és rendeletére a választmányi tagok 1865. október 21, ill. 24-én megismételték törvényes esküjüket.115

A törvény nem rendelkezett sem a központi választmány létszámáról, sem a választókerületek, ill. községi elöljárók részvételi arányáról. Az Adattárban közölt táblázatainkból116 megállapítható, hogy a választókerületek képviseletét tekintve Makó szerepe kiemelkedő volt, amennyiben a központi választmányi tagoknak mintegy felét adta, a tagság másik felén pedig a két „vidéki” kerület nagyjából egyenlő arányban osztozott. Makó megyeszékhely lévén, többnyire itt írták össze a vármegye központi tisztviselőit, sőt néhány ittlakó vidéki birtokos nemest is, akik tulajdonképpen nem csak ezt a választókerületet képviselték. Leszámításukkal a várost nagjából a „vidéki” kerületekével azonos számú központi választmányi tag képviselte. Igen érdekes, hogy 1872-ben, amikor pedig már a vármegyei központi választmány illetékessége Makóra nem terjedt ki, a tagok között 15 makói illetőségű, közöttük 8 virilis maradt.

Társadalmi szempontból figyelemre méltó, hogy a központi választmányban túlnyomó többséget alkottak a saját birtokkal vagy nagybérlettel rendelkező nemesek, akik a nem nemes értelmiségiekkel együtt 1848-ban a választmányi tagok 2/3-át, 1861-ben és 1865-ben mintegy 4/5-ét, 1869-ben pedig ismét 2/3-át alkották. Velük szemben a birtokos parasztok(községi elöljárók) és az először 1869-ben szereplő ipa- rosok-kereskedők, hozzájuk számítva az egyébként megállapíthatatlan társadalmi helyzetű választmányi tagokat is, a tagság 1/5-ét, ill. 1/3-át képezték. Egyértelműen megállapítható tehát, hogy Csanádban a vármegye társsadalmi/ag és politikailag egyaránt vezető elemei, a nemesek és az értelmiségiek a központi választmányban olyan túlnyomó többséggel rendelkeztek, ami biztosította száumkra a választások kézbentartását.

A központi választmány szervezetét illetően a törvény csupán a tisztség- viselőkről szólt, kiemelvén, hogy a vármegyékben az elnök mindig az egyik alispán legyen (7. § b/), jegyzőjét pedig maga válassza meg (22. §). Csanádban 1848-ban előbb Bánhidy Albert, majd a tisztújítás után Markovics Antal első alispánok látták el az elnöklést; 1861-ben Sántha Sándor másodalispán volt az elnök, aki

112 Makó, jan. 25. Pesti Napló, 1869. január 30.

113 Adattár: 7.

114 CsmL Csanád vm. kv. jkv. 1—1865.

115 CsmL Csanád vm. kv. jkv. 4. és 6—1865.; OL Htt. lt. 87482—II—15—1265. ( = Csanád vm. főisp. ad 4286 ki/ 1865. felterjesztése a 79 916. helytartótanácsi intézvényre.)

116 Adattár: 7. és 8.

185