Tanulmányok Csongrád megye történetéből 2. XIX. század (Szeged, 1978)

Ruszoly József: Az országgyűlési népképviselet kezdetei Csanád vármegyében 1848–1875

szavazták az egyetlen vokssal kisebbségben maradt örökváltságot.13 Vásárhelyi később a jobbágytelkek korlátlan adás-vétele14, a téglaégetésnek a jobbágyok számára való megengedése mellett,15 illetve az úriszék fenntartása ellen16 szólt, és maga is a „független földmívelőt” tartott a „józan szabadság, a rend legerősebb oszlopáénak.17 Az első követ az 1834. április 23-i országos ülésen — utasítása alapján — a hivatal- viselési egyenlőség, a nemtelenek „tudományosság, erény, műveltéség” alapján tábla- bírákká választhatósága mellettszólt,18 követtársa, Návay László pedig egy alkalommal arra hívta fel a papi rendet, hogy mondjon le a tizedről, melynek egyébként is a haszonbérlők élvezik gyümölcseit.19 Vásárhelyi már az 1833. május 21-i ketületi ülésen a vallásszabadság mellett foglalván állást,20, 1834-ben kezdeményezte a görögkeletek helyzetének rendezését.21 Közvetlenül a kormányzat érezhette magát találva 1834. június 5-én, amikor a kerületi ülésen „újra felhozta azon vastag visszaélést, hogy fiscalis jószágok nem érdemekért ajándékoztatnak, hanem árverés útján, a többet ígérőnek adatnak”.22

Csanád vármegye némileg mégis felemás politikai állásfoglalására jellemző, hogy 1834-ben nem merészelte támogatni az országgyűlésen szólásszabadságot követelő barsi feliratot23, később viszont a sajtószabadság irányába mutató országgyűlési újság mellett foglalt állást.24

Kossuth Törvényhatósági Tudósításaiból ismerjük az 1836. december 29-i viharos vármegyei közgyűlés lezajlását. Csanád közönsége ez alkalommal egyértelműen ellenzéki beállítottságáról téve tanúságot, elutasította a tisztújítási jogot megszorító, a főispáni jogkört tágító kormányszéki normatívumot, a letartóztatott Lovassyak ügyében Pest, Vas és Zala példájára deputációt menesztett a királyhoz, Zemplén javaslatára kimondta, hogy az országgyűlési követek 10 évig ne kaphassanak királyi kinevezést semmilyen hivatalra, végül megállapítva a cenzúra törvényellenes voltát, kiállt a Törvényhatósági Tudósítások létjogosultsága mellett.

E vitában elég jól kirajzolódtak az ellentétes politikai irányok körvonalai. A többségbe jutott oppositio tagjaiként szólaltak föl: Bíró Imre főügyvéd (főügyész), Bánhidy Albert fő-, Hofbauer Sándor alszolgabíró, Kállay Ödön, Sántha Sándor és Pozsonyi Ferenc esküdtek, Cseresnyés István tiszti alügyész, Návay László, Szikszai Dániel és Dániel Antal; a másik oldalon pedig Makra Imre és Major János római katolikus lelkészek, Kováts József kamarai ügyvéd, Nánási Mihály, a makói püspöki uradalom ügyésze és Lukács József volt alispán, táblabíró, a kancellária „hírforrása” álltak. Az ülés végét Bíró Imre főügyész nem kis felháborodással jelentette be, hogy míg a megye „a halmozott sérelmek” ellen tiltakozik,akad olyan ember, aki magánkörben gúny és fenyegetésként kijelenti, hogy a Lovassy ifjak pélájára „adja az ég, hogy megyénkből is egy év alatt legalább 5 ifjak katonai őrizet alatt Budára kísértes13 Kossuth Lajos: Országgyűlési Tudósítások. Sajtó alá rendezte Barta István I. (Bp., 1948) 342.

14 Uo. I. 590.

15 Uo. II. 76—77.

16 Uo. II. 380.

17 Uo. I. 339.

18 Uo. III. 86.

19 Uo. III. 440—441.

90 Uo. I. 406.

21 Uo. II. 624., 644.

22 Uo. III. 223.

23 Uo. III. 108.

24 Uo. IV. 210. Vö. Both Ödön: Az 1848. évi sajtótörvény létrejötte (A sajtószabadság problémái Magyarországon a reformkorban) (Szeged, 1956) 46.

166