Tanulmányok Csongrád megye történetéből 2. XIX. század (Szeged, 1978)

Oltvai Ferenc: A Csanád vármegyei telepes községek igazgatása a XIX. század első felében

hatóbb vizsgálat sértette volna a földesurakat, főleg a kamarát és a főbérlőket, akik jórészben felelősek voltak a telepeken történtekért. Egyes feltűnő és kirívó szabály­talanságokra azonban felhívták a szolgabírák figyelmét: pl. arra, hogy Bittó Kovácsházán a tanító nem alkalmas. A kertészközségekre nézve különben három pontban foglalták össze észrevételeiket, mint amely téren tapasztalható a legnagyobb szabálytalanság. Ezek, a) az árvák ügye, azért mert az úrbéri törvény a kertészköz­ségekre nem terjedt ki és a „kertészközségek uraságai” az árvák dolgaival nem törőd­nek, ezért az intézkedések a megyére hárulnak, b) A számadások elhanyagoltak, „...Ez eránt az illető uraságok, kiknek természetesen csak az a gond fekszik szíveken, hogy arendájokat megkapják, nem igen gondoskodván...” Ebben a tekintetben is a megyének kell intézkedni, c) A dohány eladása körül tapasztalják, hogy a keres­kedőkkel kötött szerződések, „...melyek égbekiáltó visszaélésekkel párosítván, számos méltó panaszokra nyújtanak okot”. A negyvenes évektől kezdve a vármegye igazgatási közegei mindinkább foglalkoznak a telepes községekkel is. Az adón kívül a „közbátorság” helyzete is ezt kívánta. Az igazgatási viszonyokra is kiterjeszti a vizsgálatoknál a figyelmet. 1842-ben például megállapítják, hogy a kertész községek mind az árvákra, mind a számadások­ra nem ügyelnek kellőképp, „...mert ez érdemben gyenge lábon állnak.” 1837-től nem javult a helyzet ebben a két igazgatási ágazatban, hiszen ugyanezeket a hibákat állapították meg. De jelenleg még többet is: az újonnan alakuló községek összeírandók, intézkedik a nemesi közgyűlés. Megállapítják továbbá: „Alakultak jelenleg ismét két kertészségek a megyében, úgymint Kiskamarai Dumiratos és Földvári pusztákon, nevezetes számmal, kikre a haszonbéri szerződések kitelte után alkalmasint oly szomorú, még talán szomorúbb sors várakozik a Bittó kovácsháziaknál.” Ezek tehát a jövő évben összeírandók és adó alá veendők: itt a vizsgálat arra utalt, hogy ekkor kitelt a kovácsháziak szerződése, és a jövőjük bizonytalan volt. Elrendelték a vizs­gálat alkalmával, hogy össze kell írni a telepeken felállított korcsmákat és boltokat is, mert azok is adó alá esnek. Az ilyen, és a még ezután létesülő telepekre beköltö­zőktől elbocsájtó- és úti-leveleket kívánjanak az elöljárók, „...hogy a megye előtt a nép, mely kebelében telepedik le, esméretes legyen.” Azt is tapasztalta a megye, hogy a községi bizonyítványok kiadásának szabályait nem tartják be. Pitvaros községben nem rég kiadtak egy bizonyítványt, melyet a község jegyzőkönyvébe nem vezettek be, és egy már korábban kiadott bizonyítvány tartalmával ellentétben áll. Ezt a bizonyítványt a lelkész befolyásával a jegyző távollétében állították ki. A megye az elöljáróságot megdorgálta, a lelkészt utasította, ne avatkozzék a község dolgába.240 A bizottság Pitvarost ekkor kertészközségnek nevezte. A kérdéses bizo­nyítvány a kamarával folytatott vita alkalmával jött létre. A megyétől kiküldött bizottság kezében a tapasztalt hiányosságok megszünte­tésére más eszköz nem állt rendelkezésre, mint a szóban, vagy írásban való megdor- gálás, a fegyelmi vizsgálat megindítása, mint amelyről Kovácsházán is tudunk, amikor 1836-ban a bíró hűtlen pénzkezelése miatt indítottak vizsgálatot.241 Csanád megye nemesi közgyűlése által az 1824-ben alkotott Utasítás és későbbi kiegészítéseinek előírásai jelentékeny részükben közvetlenül az adózó jobbágyok és zsellérek szolgáltatásainak biztosabb és rendszeresebb nyilvántartását célozták. Az előírások a közigazgatási problémák növekedését és a működés és ügyvitel előre meghatározott rendje kialakításának igényét is mutatják, — jegyzi meg Csizmadia Andor azzal kapcsolatban, hogy a vármegyék a reformkorszakban a mezővárosok, a községek és a telepek igazgatási életének mind több területére kiterjedő rendszabá­lyokat alkottak.242 240 CsmL Csanád vili. kgy. ir. 1842—1717 sz. 241 Oltvai Ferenc: Mezőkovácsháza ... Id. mü 62.1. 242 Oltvai Ferenc: Mezőkovácsháza ... Id. mü 32. 1. 242 Csizmadia Andor: Id. mü 178. I.

Next

/
Thumbnails
Contents