Tanulmányok Csongrád megye történetéből 1. 1919–1945 (Szeged, 1977)

Sárközi István: A tanítók jelentései a lakosság életviszonyairól Csongrád megyében az 1930. évi népszámlálás idején

ben már említett Szilvássy József tanító például azt írja jelen­tésében a sövényházi cselédekről, szegényparasztokról, hogy „a hazafiságuk megbízhatatlan”, hogy „politikailag a szélső­ségek felé hajló nép.” A Széksóstó szegényparasztjairól és a kubikos napszámosokról egy mondatba sűrítve mondanivaló­ját a számlálóbiztos tanító azt közli, hogy „gyűlölik az urakat és nemzeti szempontból teljesen megbízhatatlanok. E vidéken hazafias parasztot én nem találtam.”58 Szilvássy tanító megfigyelése szerint több napszámos és szegény földmíves családban Szabad Szó című politikai újságot olvasnak. Kollégája, Tarr Zoltán tanító pedig úgy tudta, hogy „szociális és kommunista sajtó­termék kézről-kézre jár a szegényebb nép között.” A Szegedtől Dél-Nyugatra, Jugoszláviával határos részeken élő sokat nélkülöző parasztokról a jelentés azt közli, hogy „ezek nyíltan nem hazafiatlanok, de alattomos módon kibúvik - hacsak teheti - az alól, hogy csak a legkisebb áldozatot kívánja a hazafiasság” s véleménye szerint a „népben a forradalomra való hajlandóság megvan”.59 Ezzel a véleménnyel ellentétben Vida László a domaszéki földművelőknél szerzett ismeretei szerint „a népben megvan a hazafias érzés..., s tudják, hogy ebben a megcsonkított országban sohasem lesz igazi jó, boldog világ és kénytelenek a megélhetés miatt harcolni az elszakított részekért.”60 Azt a benyomást kelti a tanító véleménye, hogy a saját gon­dolkodását és felfogását fogalmazta meg a nép „felismerése­ként”, hisz „az általa, a jelentésében ismertetett szociális és tulajdonviszonyok, valamint a gazdasági helyzet szerint, a domaszéki kapitányságnak e részében a népesség többségét tör­pebirtokos-napszámos és kisbérlők képezték s ők is sokat ke­seregtek a sok adó, bérleti tartozás és a nagy pénzhiány miatt. Sorsuk ugyanaz volt mint a Szeged-rivóerdeieké, köröserdeieké, akik nem tudtak lelkesedni az úri politikáért, a háborútól pedig féltek. Ami nem jelenthette persze azt, hogy a hazájukat nem szerették volna. Közelebb állhatott a valósághoz Koncz Elemér tanító isme­58 CsmL Szeged. Csongrád megye és Szeged város Tanfelügyelőségének iratai 1930-31. 26. d,465. cs, 18. sz.irat. 59 CsmL Szeged. Csongrád megye és Szeged város Tanfelügyelőségének iratai 1930-31. 26. d, 465. cs, 12 ad 465, Zsiga Mihály áll. el. isk. tanító jelentése Szeged-Rivóerdőről. 60 CsmL Szeged. Tanfelügyelőségi iratok 1930-31. 26 d, 465 cs, Vida László áll. el. isk. tanító jelentése a Szeged-alsótanyai belső domaszéki iskolától. 73

Next

/
Thumbnails
Contents