Tanulmányok Csongrád megye történetéből 1. 1919–1945 (Szeged, 1977)

Perneki Mihály: A délmagyarországi antifasiszta ellenállás történetéhez 1941–1944

Plavecz János mezőberényi szervezőnek, aki szintén résztvett az OIB szemináriumon, sikerült felvennie a kapcsolatot Uhrin Istvánnal. Mezőberényben - az idősebb szociáldemokrata párttagok tiltakozása ellenére - sikerült megalakítani az ifi­csoportot s kísérletet tettek erre Kondoroson is. A szervezőmunka, melyről budapesti kapcsolataikat: Kállai Évát és László Lenkét állandóan informálták, szépen haladt előre: kibontakozóban volt a függetlenségi mozgalom vidéki szárnya. Tudunk arról, hogy ugyanekkor Békéscsabán és kör­nyékén, s mint a fentiekben láttuk Keresztes Mihály vezetésével Orosházán és környékén is létrejöttek a mozgalom csoportjai. A fentiek ismeretében még súlyosabban kell megítélnünk a Kállay-kormány politikáját: a kommunisták üldözése és a föld­munkásmozgalom eltiprása, a vidéki függetlenségi ellenállási mozgalmat is reményteljes kibontakozása közben fojtotta meg. 1941 végétől 1942 márciusáig azonban még mindig a moz­galom fellendüléséről beszélhetünk. 1941. december 17-én a Szegedi Főügyészség azért adott ki vádiratot Lengyel János ellen,73 mert az nyilvánosan kijelentette, hogy várja az oroszo­kat, „szegény munkás testvéreit”. Lengyel, - aki cipészsegéd volt - kijelentette: „Majd ha az oroszok... Magyarországra jönnek, akkor én leszek a népbiztos és templomokból színházat és mozikat csinálunk...” Szegeden 1941 telén Muladi Máté ellen a Szegedi Főügyész­ség vádiratot adott ki, mert a német haderő visszavonulásáról és a szovjet csapatok győzelméről tett nyilvánosan kijelentéseket. A Főügyészség vádirata szerint „az orosz hadsereg feltétlen győzelmének hangoztatása és e feletti öröm kifejezése, vala­mint annak állítása, hogy Oroszországban jobb állapotok uralkodnak, mint nálunk, alkalmas arra, hogy a hallgatóság érzésvilágát az oroszoknak Magyarországra való bejövetele és bolsevista államrendszer megvalósulásának kívánása felé te­relje”.74 Id. Szabó Imre és Szabó Imre szentesi napszámosok nyil­vánosan a szovjet rendszer eljövetelét kívánták. Többek előtt kijelentették, hogy „a burzsujokat ki kell irtani, bárcsak már jönne a szovjet rendszer, mert akkor mindenkinek jobb dolga 73 CsmL: A Szegedi Főügyészség iratai 966/1943. sz. 74 CsmL: Uo. 8054/1943. sz. 126

Next

/
Thumbnails
Contents