Makó Imre (szerk.): Huszárként a világháborúban 1914-1918 - Sz. Szűcs Mihály (Hódmezővásárhely, 2018)
A Kárpátokban
szók tábori őrse volt, körülbelül 300 méterre vagy 200-ra lehetett egymáshoz, köztük pedig körülbelül egyenlő távolságra volt egy harmadik ház. Ennél a háznál volt egy verem, amelyet szegény lengyel ősszel tele hordott burgonyával, télen pedig a mi tábori őrsünk és az oroszok tábori őrse szépen elhordták. Megesett, hogy amidőn a mi tábori őrsünk emberei mentek a burgonyáért, az oroszok éppen bent voltak. Ekkor a mienk visszajöttek, de nem bántották egymást. Más esetben meg az oroszok mentek vissza burgonya nélkül. Ez a ház tehát lakadan volt. Az oroszok a kéménybe csináltak valamilyen állást, és innen állandóan figyelhették a mi tábori őrsünket, amely mintegy 100 méterrel volt előtte. Kilyukasztották a kémény felőlünk lévő oldalát, és innen egy emberük figyelt s telefonon mindent bemondott az őrségének. A kukker azonban ezt a kis rést is felfedezte, és szegény oroszt a kéményben agyonlőtték, pár nap múlva pedig a tüzéreink ekrazittal az egész házat felrobbantották. Ezután már innen sem háborgathattak bennünket, azonban nem fogytak ki a türelemből. Ettől kezdve minden éjjel volt rá eset, hogy kétszer is volt csetepaté, sőt néhány emberből álló járőr odacsúszott a drótkerítésünkhöz és bedobott egy vagy két handgránátot. Természetesen lövöldöztünk, mégpedig nem is eredménytelenül, mert pár nap múlva, mivel ekkor már meleg volt, volt olyan büdös, hogy az ember azt sem tudta, hogy hová menjen. Természetesen az ilyen hullákat a mi embereink éjjel felkutatták és elásták. Az új szomszédunkkal így szórakoztunk 1915. július 28- ig. Ekkor felváltottak bennünket a németek, mi pedig bementünk Németországba fent északon, ahol Lengyelország mellett benyúlik Németország messze keletre, vagyis Kelet- Poroszországba, ott bevagonéroztunk és utána bementünk egy katonai fürdőbe. Itt megfürdöttünk, ruháinkat kigőzölték. Ahogy este bementünk a fürdőbe, bizony reggel lett, amire az egész ezred rendbe lett. A németek tehát tisztán és fertőtlenítve engedtek el maguktól. Jelzem, amidőn az ezred Galíciából átjött Lengyelországba, attól kezdve nem az L, hanem a III. lovas hadosztályhoz tartoztunk, vagyis januárban 53
