Makó Imre (szerk.): Huszárként a világháborúban 1914-1918 - Sz. Szűcs Mihály (Hódmezővásárhely, 2018)

Bukaresti kiküldetés

tovább nem apelláltam. Vettem észre, hogy több olyan úrnak, aki talán nem tudja, hogy ő tulajdonképpen kiféle, az ilyen rövid elintézés nem tetszik, várna még valami mosolygós pofával elmondott újabb „kérem szépen”-t. Sajnos erre nem születtem, sőt gyomorból utálom, úgy aki csinálja, mint aki kívánja. Szerencsémre a katonaságnál több az olyan úr, aki nem szereti a talpnyalást.

Délelőtt 11 óra tájban újra hivattak az irodába. Ez alatt az idő alatt természetesen újra tárgyaltuk a dolgot nehányan, pontosabban hatan, akik részben makaiak, részben vásárhelyiek voltunk. Jobban mondva megállapodtunk abban, hogy kinek melyik lenne a lova, amit hazavinne, ha úgy adódna, vagy jobban mondva, aki hazavinné az embert, mert hiszen lóháton, nyereg és pokróc nélkül engedtünk el minden lovat. Tehát megegyeztünk, dacára, hogy semmi remény nem volt arra, hogy a szigorúan vett parancs ellenére Csanád vagy Csongrád megyébe lovat adjanak.

Az irodában az alezredes úr azzal fogadott, hogy van-e már újabb jelentkező, aki lovat igényelne. Nem volt, tehát jelentettem, hogy nincs. Ekkor azzal állott elébem az alezredes úr, hogy ki volna, aki Csongrád megyébe vág)7 Csanádba lovat vinne. Felsoroltam, akik jelentkeztek, magamat tervszerűen kihagytam. Mikor elmondtam, az alezredes úr keveset gondolkozott, majd kérdi, hogy hány ló van még bent. Jelentem tehát, hogy 12 darab. Akkor még mindég bent marad két ló, akkor nincs más mód, bent marad mind a 12 darab, mert a két lónál kit hagyjunk ott, hogy nagyon érzékenyen ne érintse. Erre kijelentettem, hogy a két fennmaradt lovat pedig, ha az alezredes úr hazaenged, hazaviszem én. Erre azt felelte, hogy még nem vagyok olyan egészségben, hogy a körülbelül 120 kilométer utat nyereg nélkül megtegyem. Kértem tehát, hogy engedje meg, hogy egy nyergelő pokrócot, két kengyelszíjat vassal elvihessek, és ekkor nem lesz semmi baj. Hosszú gondolkodás után beleegyezett olyan feltétellel, hogy ezeknek a lovaknak a felügyeletével engem bíz meg, mivel nagy a távolság, így tiszt nem jöhet ki ellenőrzésre. Vállaltam tehát az ellenőrzést, annál inkább, mivel az öt em126