Makó Imre (szerk.): Huszárként a világháborúban 1914-1918 - Sz. Szűcs Mihály (Hódmezővásárhely, 2018)
Bukaresti kiküldetés
magasra nőtt közte a gaz, hogy a csukott vasúti kocsiknak csak a teteje látszott. Bukarestbe beérve, bementem az állomásparancsnokságra. Lejelentkeztem, és egy katona elvezetett bennünket eg}’ gyönyörű szállodába, ahol lett a kovártélyunk. A szálloda teljesen úgy volt, ahogy a béke napjaiban be volt rendezve, csupán az volt a különbség, hogy a csengetésre nem az oláh szobaasszony, hanem katona jelentkezett. Itt kaptunk vacsorát, majd lefeküdtünk, hogy a gyalogolás fáradalmait kipihenjük. Június 1-jén kimentünk szétnézni a városba, azonban itt is, mint minden nagyvárosban, úgy jár az ember, hogy nem látja az utcákon a változatosságot, mivel egyik palota eltakarja a másikat. Bár Bukarestben ekkor még nagyon foghíjasak voltak a palotasorok, sok volt az alacsony egy- vagy kétemeletes ház, sőt nem kellett tül soká keresni bent a város szívében sem az egyszerű földszintes házakat. Vannak ugyan ta- gadhatadanul gyönyörű épületei is, nékem mindamellett nem mondható szépnek Bukarest, bár ha valaki megkérdezné, miért, kénytelen volnék bevallani, hogy nem tudom. Az engedélyezett öt napból csak hármat töltöttünk Bukarestben. Meguntuk az úri életet és 3-án este otthagytuk a román fővárost. 4-én este 8 órakor visszaérkeztünk Temesvárra, és leadva a jelentést bevonultunk újra a kórházhoz, ahonnan 5-én ismét elmentem hét napi szabadságra. A remonda sváradnál Kikdndán A szabadság, mint mindenkor, most is gyorsan eltelt. 11-én éjjel újra be kellett vonulni a kórházhoz, 12-én pedig megkaptam az irataimat, és bevonultam a káderhoz. Az irataim szerint még nem voltam teljesen egészséges, így átadták a maródi lovakat, vagyis jobban mondva a lábadozó lovakat. Itt ismét kényelmes életem volt, de végre mégis volt valami * * Az 1. század pótkeretét időközben Nagykikindára helyezték át. 124
