Makó Imre - Szigeti János: „Vihar és vész közepette”. A holokauszt hódmezővásárhelyi áldozatai ((Hódmezővásárhely, 2014)
Bevezető - Szigeti János: A vásárhelyi zsidóság múltja
1933. augusztustól dr. Weisz Pál (1908-1998) főrabbi foglalta el a Seltmann Lajos halálával megüresedett rabbiszéket. Az intervallum alatt (1932-1933) a rabbi teendőket Büchler Gyula hitoktató-rabbi végezte. Weisz Pál 1937-ig töltötte be a rabbiszéket városunkban. Rátermettségével, ékesszólásával, tudásával tűnt ki. A vásárhelyi főrabbi gyakran bejárta a községkerület hitközségeit, hogy egy-egy estét szenteljen a biblikus tudományoknak, a zsidó vallásnak és kultúrának. Négyesztendős itteni működése alatt kapcsolatba került a város szellemi és társadalmi életének jelentős személyiségeivel, különösen jó és baráti kapcsolatot ápolt a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanáraival. Debrecenbe történő távozása után dr. Silberstein Adolfot (1905-1970) hívták meg a hitközség főrabbijának, ő előzőleg Siklóson töltött be rabbiszéket. A hitközség élén 1938 és 1940 között dr. Ambrus Endre állt mint világi vezető. Lemondása után dr. Deutsch Béla (1894-1961), az elkötelezett humanistaként aposztrofált kórházi főorvos foglalta el az elnöki széket. Nem lenne teljes a kép, ha nem utalnánk arra, hogy a szomszédos Szegeden Löw Immánuel (1854-1944), a 20. század egyik legnagyobb botanikusa és művelődéstörténésze, Makón pedig dr. Kecskeméti Ármin (1874-1944), a híres történész, a szegedi tudományegyetem magántanára állt a gyülekezet élén. Említsük meg a makói ortodox csodarabbi, Moshe Vorhand nevét (1860- 1944) is, aki hitet adott a vészkorszakban a szenvedőknek. O jövendölte rneg, hogy a makói ortodox zsidók nagyobb része átvészeli az üldöztetés poklát. A hitközség 1937-ben Steiner Ferenc elnök kezdeményezésére ötszáz kötetes könyvtárat létesített. A gyűjtemény zömében jiddis imakönyvekből állott, azonban lapokat, mint a Remény c. ifjúsági folyóiratot, vagy a Múlt és Jövő periodikát is megrendelték. Az állomány újabb és újabb kötetekkel Az egykori zsidó iskola épülete gyarapodott. A könyvtárat a zsidó elemi népiskola egyik termében helyezték el. Kemény Simon a tanítványaival, 1894 15 Dr. Weisz Pál Dr. Silberstein Adolf és felesége