Makó Imre - Szigeti János: „Vihar és vész közepette”. A holokauszt hódmezővásárhelyi áldozatai ((Hódmezővásárhely, 2014)
Dokumentumok
bennünket azzal, hogy a listán változtatni nem lehet, azt nem ők állították össze, hanem a téglagyári parancsnok. Akkor mi tehát azt hittük, hogy ezt az összeállítást a táborparancsnok végezte és abban a zsidótanácsoknak semmilyen szerepe nem volt. Utólag a koncentrációs táborból hazatérve értesültem arról [...] dr. Neumann Sándor ügyvéd beszélt nekem erről, vagyis a listák összeállításában a zsidótanácsoknak volt meghatározó szerepe. A tanácsok a táborparancsnokságtól keretszámokat kaptak, és azokat a zsidótanácsok önállóan töltötték ki nevekkel, emberekkel. Tény, hogy én és két rokonom az elsőként a téglagyárból elszállított csoportba kerültem. Egy-egy ilyen csoport több ezer embert jelentett. Amennyire módom volt ott megítélni, az első elszállított transzportba a kikeresztelkedettek, a szegények kerültek, valamint azok, akik nem rendelkeztek jó kapcsolatokkal a zsidó tanács tagjaival. Éppen e miatt nem kerültek az első transzportba nagymamám testvérei, illetőleg családtagjaik, mert közöttük orvos, ügyvéd is volt, és hozzánk képest jómódúak voltak... Az első transzportba osztották be a „kórházban" ápolt betegeket, az összesét, és a téglagyárban lévő összes elmebeteg zsidót is. Ez utóbbiakat egyébként egy pincében tartották bezárva. Ismereteim szerint ápolásukról, gondozásukról senki sem gondoskodott. Emlékezetem szerint június 23-án vagy 24-én a vallomásomban már leírt csendőr százados az udvaron elordította magát, hogy akik az első csoportba be lettek osztva, azonnal pakoljanak össze, mert indulniuk kell. Nagyon emlékszem arra, hogy hangosan ordította nekünk azt is, hogy „Mentek megdögleni!". Körülbelül fél óra telt el attól számítva, hogy a csendőr százados utasított bennünket a készülésre, addig, amíg a csoport elindult. Közben a csendőrök kiabáltak velünk, puskatussal taszigáltak bennünket, de olyat, hogy valakit megütöttek volna, nem láttam. Én részt vettem a „kórházban" lévő betegek kihordásában is, akiket úgy emlékszem, lovaskocsikra fektettek, és úgy vitték el őket a téglagyárból. Mi gyalog, cókmókunkat fogva, csendőrök kíséretében egy vasútállomásra mentünk. Útközben a csendőrök kiabáltak velünk, puskájukat ránk szegezték, így siettettek bennünket. A pályaudvaron marhavagonokba kellett felszállnunk, egy-egy vagonba talán 50 embernek kellett beszállnia. A csendőrök kiabáltak, ordítoztak velünk, és puskatussal lökdöstek minket. Kérdésre válaszolom, hogy én a családommal mentem, ezért azt nem tudom, hogy a betegeket hogyan és kik helyezték el a vagonokban. A vagonban, amelyben én tartózkodtam, volt egy edény, amely a szükségletek elvégzése helyéül szolgált. Élelmet nem kaptunk, mindenki a saját tartalékát fogyasztotta. Induláskor vizet nem kaptunk. Az utazásunk négy napig tartott. Ez alatt talán három alkalommal nyitottak ki a vagonajtót, és adtak be nekünk egy-egy alkalommal mintegy 4-5 liter vizet. A vonatot Kassáig magyar csendőrök, azt követően német SS-katonák őrizték. Emlékszem, amikor a szerelvényt megállították és vizet kaptunk, a csendőrök feljöttek a vagonba és tőlünk elvettek bőrkabátokat, átkutatták csomagjainkat, sőt cipőinket is levetették, és szinte szétszedték. Emlékszem arra is, hogy egy idősebb nő cipője talpába rejtve a csendőrök néhány aranyékszert, gyűrűt, láncot találtak, azokat elvették. Ezt a nénit, aki talán 70 éves is volt, nyilvánvalóan értékei elrejtése miatt a csendőrök ököllel nagyon összeverték. Ezek a csendőrök egyébként nem azok voltak, akikkel Szegeden találkoztunk. Kérdésre válaszolom, hogy Kassáig az út talán két napot, de három napnál többet semmiképpen nem tett ki. A csendőrök először az indulásunkat követő nap reggelén nyitották ki a vagonajtót. Magyar területen, illetve Kassáig kaptunk háromszor ivóvizet. Ekkor történtek a kutatások is. Azt megmondani, hogy hol állt meg a szerelvény, nem tudom. A német katonák nem kutattak át bennünket. Most jutott eszembe, hogy az egyik alkalommal már Szlovákia azon részén állt meg a szerelvény, amelyet visszacsatoltak Magyarországhoz. Ezt onnan tudom, hogy szlovákul beszélő embeek ennivalót akar129
